Kisvárda

Gyermekfejjel a kamionok pilótafülkéjébe vágyott, az országúti monstrumokhoz buszsofőr édesapja révén került közel. Aztán az élet úgy hozta, hogy a papa immáron egy évtizede az „égi országutakról” figyeli fia földi tevékenységét, és elégedetten állapíthatja meg, fiából, ha nem is a volánnál, igazi VEZETŐ lett. Igaz nem kamiont vezet, hanem a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza szekerét kormányozza már több mint fél évtizede. Pedig szinte csak a véletlen műve, hogy népművelő lett, hiszen a Bessenyei-gimnáziumban tett sikeres érettségi után a tanárképző főiskola földrajz–testnevelés szakára jelentkezett. A földrajzos felvételivel minden rendben is volt, ám a tesis erőpróba előtt kellemetlen malőr érte, eltörte a lábát. Aki Bélust ismeri, az rögtön kitalálja, a dolog focizás közben történt! Mivel a következő évben a már sikeres földrajz felvételihez nem párosították a testnevelést, a számára szimpatikus, ám tulajdonképpen ismeretlen népművelés szakot választotta.

A Nyakó család így sem maradt testnevelő nélkül, hiszen felesége, Kántor Mária, testnevelő szakos tanár, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a két Nyakó csemete, a hétéves Balázs és a kétéves Lili igencsak mozgékony lurkók. A kultúrához már középiskolás körében is kötődött. Minden bizonnyal sok irigye akad, ha eláruljuk, hogy hajdan osztálytársával a Republic-os Bódi Lászlóval alakítottak bandát. Az eleinte csak szűk körben ismert, Walkyd névre keresztelt gárda később már a szalagavató bulin is szórakoztatta társait.

Az 1989-ben szerzett földrajz–népművelés szakos diplomát 1996-ban megfejelte egy újabb, ezúttal a drámapedagógiai szakon szerzett oklevéllel, egyben megismerkedett az alapvető színházi szakmai összefüggésekkel. Közben egy év Szabolcsbákán az általános iskolában, majd kettő a kisvárdai Császy László Szakközépiskolában, ahol „közelített” mai tevékenységéhez, a közművelődési osztályban tanított. Hogy nem sikertelenül, azt az is bizonyítja, az osztálynak közel fele tanult tovább szakirányú felsőfokú intézetben.

A Kisvárdai Várszínházban 1992-től dolgozik, kezdetben művészeti titkár, 1994. február 1-től, sikeres pályázatának elfogadása után, az intézmény kinevezett igazgatója. A Várszínház és Művészetek Háza csúcsrendezvényének számító nyári Határon Túli Színházak Fesztiváljának létrehozása bonyolult egyeztetések sorát jelenti, tudni kell együttgondolkodni a többiekkel, látni a „pályán”.

Ez már csak azért sem esik nehezére, mert ifjú kapusként a KSE NB III-as labdarúgó csapatában, no meg angyalbőrben a kaposvári Rákóczi kapujában látni kellett a pályán. Ma is rendszeresen és szívesen véd a nagypályás öregfiúk bajnokságában, s a baráti társaságot is jelentő Amatőr FC kispályás együttesében. A fociteljesítményt – különösen egy kapusét – könnyű mérni. A kultúra világában is hamar jön a publikum visszajelzése egy-egy rendezvény, produkció után, hibázni tehát ritkán illik.

– Arra mindenképpen büszke vagyok – vallja –, hogy sikerült stabilizálni a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljának helyzetét, és sikerült elfogadtatni a magyar színházi szakmával. Eredményként könyvelhetjük el, hogy az elmúlt 5–6 évben nagyon sok hazai színház fordult meg Kisvárdán: az Új Színház, a Nemzeti Színház, a Radnóti Színház, a budapesti Kamaraszínház, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, hogy csak néhányat említsek. A határon túli magyar színészeket sikerült megismertetni a magyar közönséggel. Közel tucatnyi tv-filmet készítettünk az MTV és a Duna Televízió közreműködésével, ezeket határainkon túl is bemutatták. Nem túlzok, ha azt mondom, Kisvárda neve még nem forgott annyit a köztudatban, mint a Kisváros című sorozat idején 1999-ben.

– Ugyanakkor változott is a rendezvénysorozat jellege. Arra helyeztük a hangsúlyt, hogy a fesztivál a találkozások mellett szakmai találkozó is legyen. Ezért is fut két síkon a fesztivál, a musicalek, zenés vígjátékok a Várszínházban, a drámák, a színművek a Művészetek Házában. Persze azt is látni kell, hogy időközben megváltozott a gazdasági, politikai helyzet, a Várszínház és Művészetek Háza az egész térséget ellátó művészeti központ lett, hisz a környéken művelődési házak, könyvtárak, mozik tucatja szűnt meg. Ezért felvállaltuk a környékbeliek oktatási, művelődési feladatait is, a tanfolyamokat, az átképzéseket.

– Ami a fesztivál további sorsát illeti, lépnünk kell. Olyan tematikus fesztivált kell szerveznünk, természetesen a magyarországi színházi fesztiválokkal egyeztetve, ahol előre meghatározzuk a következő év tematikáját, és ehhez hívjuk meg a határon túliakat. Aki pedig ehhez nem tud kapcsolódni, az továbbra is szerepelhet a Várszínpadon. Szeretnénk a közönséget is jobban bevonni, főleg az előadások utáni beszélgetésekbe. Amire igazán büszke vagyok, a fesztivál Európában is egyedülálló, és ennek kapcsán Kisvárda nemcsak Magyarországon, hanem Európában is ismertté vált.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)