Nyíregyháza

Úgy igyekeztem dolgozni, hogy ne vegyék észre − összegzi sok-sok év tapasztalatát Nagy Kálmán, az NYVSC atlétikai szakosztályának technikai vezetője. Akár ars poeticának is beillik a mondás. Kálmán bácsi − merthogy bárhol is dolgozott, így hívták idősek és fiatalok egyaránt − a sport, az atlétika világában töltötte élete legszebb időszakait. Igaz, soha nem került a reflektorok fényébe, nem élsportolóként figyeltek rá a szakemberek és a versenyzők, hanem legjobb tudása szerint szervezte, irányította a sportélet hétköznapjait a vasutas csapatnál, különböző beosztásokban.

Nyírtéten született 1930-ban, édesapja, Nagy Kálmán gazdálkodó, már 1951-től belépett a termelőszövetkezetbe. Édesanyja, Pankotai Eszter, háztartásbeli volt, akárcsak a többi asszony a faluban. Két húga született, Erzsébet és Etelka, mindketten a nyírtéti termelőszövetkezetből mentek nyugdíjba. Dombrádon járt polgári iskolába, majd az állami fiúképzőben készült a tanítói pályára. 1951-ben kapta kézhez az oklevelét és felejthetetlen másfél esztendőt tölthetett el Tarpán. Őszinte, nyílt szívű, de igazi kurucivadékokkal hozta össze a sors. Ennek a munkának egy megtisztelő felkérés vetett véget, hiszen a nyíregyházi pártiskolán a történelem szak révén munkásmozgalmat tanított. ’54-ben megszűnt ez a fajta képzés, utána Laskodra került iskolaigazgatónak. Mindössze 24 esztendős korában… Mehetett volna Debrecen környékére, de ő Szabolcsban érezte itthon magát és természetesen maradt.

Később a baktalórántházi járás művelődési osztályát vezette, majd a gyermekvédelem terén kapott szép megbízatást: a nagydobosi lánynevelő otthont irányította tíz éven át. Szakmai hozzáértését a szakfelügyelői megbízással ismerte el a művelődési osztály: az általános iskolai gyermek-, diák- és gyógypedagógiai otthonokat látogatta másfél évtizeden át. A nyugdíjazás előtti három évet a gyermekvédő intézet igazgatóhelyetteseként töltötte le.

Az atlétikával még Bársony Sándor testnevelő tanár révén került közeli kapcsolatba a tanítóképzőben. Közép- és hosszú távon edzett. A híres Kovács Józsefnek, Bütyöknek volt az edzőpartnere.

Az NYVSC-vel már 1948-ban, Tomasovszki János edző mellett kapcsolatba került, de a szakmai munkával telt évek alatt ez a kötelék meglazult. 1974-ben már bekerült az atlétikai szakosztály elnökségébe, majd szakosztályvezető volt 1990-ig. Ettől az időponttól Nagy Kálmán látja el a technikai vezető tisztét. Számára az aktív sport ma a kocogást, a szaunázást jelenti.

Sok évtizedes sportbeli munkálkodásáért elismerő oklevelet kapott a Magyar Atlétikai Szövetségtől. Mint mondja, a sport a szívében él, az atlétika világában érzi otthon magát. S nem kis büszkeséggel teszi hozzá, hogy abban az iskolában vagy gyermekvédő intézetben, amelyet irányított, az atlétika mindig megkülönböztetett szerephez jutott. A falubeliek például igencsak elcsodálkoztak, amint a nagydobosi nevelőintézet kastélykertjében négyszáz méteres futópályát jelöltek ki…

Nagy Kálmán úgy érzi, egész eddigi élete, sportpályafutása most megkoronázódik az ifjúsági Európa-bajnokság alkalmával. Igaz, bejárta a keleti országok mindegyikét, járt az NYVSC csapatával Németországban, Ausztriában, Franciaországban, a magyar válogatottal eljutott Görögországba, de azért az a legcsodálatosabb, hogy a szülőföldjén kaphat fontos technikai megbízatást a kontinens legjelentősebb atlétikai viadalán.

Szerencsés embernek mondhatja magát, mert a felesége, Csizmarik Anna óvónő, megértő társa volt a rengeteg szabad időt lekötő sporttal szemben is. Negyvenhárom éves házasok. Egyszerre mentek nyugdíjba, de nehogy azt képzelje az olvasó, hogy most kettesben ápolják a nyírszőlősi kertet, virágot nevelnek, gyümölcsöt termesztenek. Sokszor még a szokásos permetezésre is alig futja az időből, hisz Kálmán bácsinak száz és ezer fontosabb tennivalója akad a szakosztálynál.

Azért mondja magát szerencsésnek, mert a neje soha nem tette ezt szóvá. Fiaik közül Kálmán Budapesten egy gyermekvédelmi intézet igazgatóhelyettese − s lám, a sors, a fiának is ugyanazt a beosztást kínálta fel -, a kisebbik fiuk, Zoltán több mérnöki diplomával a zsebében a Közúti Igazgatóságon dolgozik.

Azt hiszem, azért is nagyon boldog embernek vallhatom magam − összegzi egy munkás élet tapasztalatait Nagy Kálmán -, mert világéletemben azzal foglalkozhattam, ami a szívemhez igazán közel állt. Katedrára vágytam, megszerezhettem a tanítói oklevelet. Mindig gyermekek, fiatalok közt lehettem, s a gyermekvédő intézetekben is csak Kálmán bácsija voltam mindenkinek. S a sport terén pedig látványos sikerek helyett olyan háttérmunkához jutottam, aminek eredményes elvégzése sok sportoló, szakvezető munkáját egészítette ki. Kiteljesedett az életem, s a mostani Európa-bajnokság emlékezetes marad számomra mindörökre.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)