Monori István

Külügyi tanácsadó,

Nyíregyháza

szszb_06-70_monori_istvan.jpgA foglalkozásként megjelölt külügyi tanácsadó a Szabolcs-Szatmár-Bereget szolgáló tevékenységi körrel bizony ritka és mégis természetes. Ez a megye olyan fekvésű, hogy mind az országos, mind a helyi kapcsolatok építésében több országgal állhat közvetlen kapcsolatban. Ez a tény meghatározó volt Monori István döntésekor 1995-ben, amikor a megbízatását elvállalta a megyei közgyűlés elnöke mellett. Így vall erről: „Meggyőződésem − és ebben töretlenül hiszek is −, hogy sem a vállalkozóknak, sem a régiónak, sem az országnak nincs reális esélye a kiegyensúlyozott fejlődésre a FÁK országaival való kapcsolatok fejlesztése nélkül.” Ars poeticaként hangzik a folytatás: „Vallom, hogy a megye kivételes lehetőségekkel rendelkezik azáltal, hogy egy valóságos „selyem-út” nyomvonalán fekszik. Rajtunk, az itt élőkön múlik, hogy ez az út valóban európai korridorrá váljék.” Ezt a célt gyakorlattá tette korábbi, külügyminisztériumi tevékenysége idején. „A záhonyi Tisza-híd felújítása, a határátkelők bővítése, a szabolcs-szatmár-beregi érdekek külföldi képviseletének megoldása jelenti részemről azokat a konkrét tevékenységeket, amelyek ehhez a megyéhez kötnek.” A diplomácia, ez az ősrégi tevékenység, ma rendkívül széles körű, szerteágazó szakma, és a magyar diplomáciának vannak kiváló szakértői. Én a volt Szovjetunióra szakosodtam, gondosan ügyelve arra, hogy az építők, a konstruktív együttműködést segítők táborába tartozzak. Olyan családban születtem, ahol az alkotásra kaptam ösztönzést, a munka természetes és kötelező része volt a családunknak.” Apjától a kemény munkához a kovácsok erejét örökölte. Külsőre édesanyjához hasonlít, akitől korán megtanulta mások életének tiszteletét. A nagy család (az öt fiútestvér) és a szülők harmonikus élete meghatározóvá vált az 1932-ben Gyulán született Monori István életében. A gimnáziumot is szülővárosában végezte, diplomáját pedig Leningrádban, régi-új nevén Szentpéterváron szerezte. 1954-ben, amikor a Kulturális Kapcsolatok Intézetében külügyi munkát kapott, végérvényesen eldőlt, hogy a magyar diplomácia keleti irányaihoz kapcsolja életét. Egy ideig itthon, majd Moszkvában, aztán újból a Külügyminisztériumban teljesített szolgálatot, vagyis végigjárta a szakma lépcsőfokait. 37 éves korában főosztályvezetővé nevezték ki, és megkapja a rendkívüli követ és meghatalmazott miniszteri diplomáciai rangot. 1971 és 1975 között e rangban dolgozott a magyar nagykövetségen Moszkvában. ’75-től olyan hazai korszaka kezdődött, amelyre különösen szívesen emlékezik. A külpolitikai tervező és elemző osztály vezetőjeként számos olyan külpolitikai döntés előkészítésében részt vett, amelyek hozzájárultak Magyarország nemzetközi elismertségéhez. 1983 és 1986 között Monori István az Ukrán és Moldvai Köztársaságban volt főkonzul. A csernobili katasztrófát is a helyszínhez közel, Kijevben élte meg.

Mi adott erőt ahhoz, hogy ne váltson egy nyugodtabb életformára? A válasza gyors: a szakma szeretete. Aki csinálta, tudja, valóban nem könnyű ez, de lehetőség, hogy a nemzetközi porondon érdemben tehetünk az ország, egy megye vagy akár egyetlen magyar állampolgár érdekeinek érvényesítéséért. Ezzel az elkötelezettséggel vett részt a maga területén a rendszerváltásban, közreműködött a szomszédos országokkal kialakítandó új diplomáciai kapcsolatok létrehozásában.

1993-ban már nyugdíjas, amikor kinevezik az ungvári főkonzulátus vezetőjévé. A fiatal ukrán állam négy tartományában segítette az együttműködés alakítását a két szomszédos állam, a Kárpátok-Tisza régió különböző struktúrái között. Kárpátalját a népek olvasztótégelyeként említi. Részt vett annak a magyar nemzetiségűek jogait az európai normák alapján rendező magyar-ukrán egyezmény végrehajtásában, amelynek korábban egyik kezdeményezője és szövegezője volt. Azt vallja, a nemzetiségi kérdések kezelésénél az indulat rossz tanácsadó. Jó együttélést, nyugalmat csak az érdekek kölcsönös figyelembe vétele, a másság tényleges érvényesülése teremt.

1995-től mind a megyénkkel szomszédos országok közeli tartományaival, mind a távoli Kína, Oroszország vagy éppen Olaszország gazdaságával segít kapcsolatot találni. Mindenek előtt a fejlődés, a fejlesztés kiemelt kérdéseinek a megoldásában segít ismereteivel, tapasztalataival, sok évtizedes kapcsolataival. Az ő munkája is tükröződik abban, hogy jelentős küldöttségek, személyiségek gyakrabban látogatnak megyénkbe.

Aktív, teljes életet él. Azt mondja, még nagyon sok a tennivalója. Erőt ad számára a biztonságos családi háttér, az hogy felesége, Gabriella mindenben társa. Nagy szeretettel, de szigorral neveli harmadik gyermekét Viktóriát. Öröm tölti el, hogy felnőtt gyermekei, István fia és Zsuzsanna lánya megtalálták már helyüket az életben.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1997.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése