Széphalom

Széphalom fogalom a magyar kultúrtörténetben. A Kazinczy Mauzóleum és a történelmi levegőjű Kazinczy-kert ma is hagyománytisztelő zarándokok tömegét vonzza, mert látni, érezni akarják azt a környezetet, amit maga Kazinczy Ferenc létesített, és képes volt azt a magyar szellemi élet egyik jelentős központjává emelni. A mauzóleum fenséges épülete csak az erdőnyi parkban tett séta közben válik láthatóvá, de az arra járókat mégis eligazítja a parkoló mögötti épület cégtáblája: Múzeumkert vendéglő.

Ennek megálmodója és tulajdonosa Monok Nándor vendégfogadós, akit nemcsak a nemzeti, de a családi hagyományok tisztelete is erre a pályára irányított. 1985-ben nyitott vendéglőjét előbb csak bővítette, majd a XX. század utolsó évében egy 70 férőhelyes panzióval tette teljessé a családi vállalkozást. Felesége és egyik öccse dolgozik az üzletben, de másik két fivére sem közömbös a vendéglő sorsával szemben, hiszen anyai nagyapjuk nyomdokain haladva épült fel a vendégváró centrum. A család bemutatása is az ősökkel kezdődik:

– Szülőfalumnak tekintem Széphalmot, annak ellenére, hogy ez a település tulajdonképpen nem is létezik. Egykor Kis-Bányácska volt a neve, az itt élő és alkotó Kazinczy adta a mai nevét. Ebben az időben azonban őseim már itt éltek, ez jogosít minket arra, hogy mégis széphalminak érezzük magunkat – mondja az 1956-ban, a négy Monok fivér közül másodikként született üzletember.

A vendéglő létesítését is családi hagyományok tükrében indokolja:

– Anyai nagyapám kilenc gyereket nevelt, miközben gazdálkodott, amiből keservesen nevelte családját. Ez az ember 1954-ben kuláknak minősült, mindenét elvették. Nagyanyám kereskedő családból származott, a boltjukat is akkor vesztették el. Az ő árujával és az ő berendezésével kezdett el az állami bolt működni Széphalomban. Nagyapám 1955-ben bement ebbe a boltba, és látva a saját berendezését és áruját idegen kezekben, holtan esett össze. Talán a szíve szakadt meg. Nehéz ettől az emléktől szabadulnom, hiszen ez az egykori kocsma-vendéglő- húsbolt együttes itt működött a szemben lévő házban. Talán az sem véletlen, hogy én is hasonló szakmát választottam, húsbolti eladó lettem Újhelyben. Ott olyan mestereim voltak, akik még a kapitalista világban tanulták a szakmát és ennek köszönhetően mi már a szocialista kereskedelemben is kapitalista módon dolgoztunk. Az így szerzett tapasztalatok és nagyapám emléke késztettek önálló vállalkozás indítására 1985-ben.

Az elsőként nyitott faházból lassanként elegáns vendéglő lett, a vállalkozás 15-dik évében elkészült a panzió is, megvalósult a kezdetektől létező célkitűzés, a teljes körű vendéglátás. Ez azt jelenti, hogy a vendég nemcsak pihenhet és kedvére való ételek közül válogathat vagy éppenséggel szabad tűzön maga készítheti el kedvenc ételeit, hanem mindenekelőtt a Kossuth-kert nyugalmát és biztonságát, ahol a gyermekek egész napra szóló, kalandos elfoglaltságot találnak maguknak úgy, hogy szüleiknek egy percig sem kell értük aggódniuk. Ez a nyugalom az igazi vonzerő, ez a biztosíték arra, hogy a panzió huszonnégy szobáját a jövőben egyre több olyan vendég keresi fel, aki ismeri, vagy ismerni akarja a csodálatos zempléni tájat. A hely szelleme az új intézmény nevében is tovább él: Múzeumkert Vendéglő és Panzió hirdeti a cégtábla, nemcsak az épület homlokzatán, de a hegyközi kirándulásra csábító gumikerekes „vonat”, a MIMÓKA tetején is. Szauna, szolárium, konditerem is gondoskodik arról, hogy a kényelemhez szokott vendégek is otthonosan érezzék magukat. A visszajáró vendégek szerint rohanó világunkban ez a panzió a béke szigete.

Közismert ember Széphalomban is, még anekdota is járja vele kapcsolatban, de ennek egy kicsit sem örül. Történt egyszer, hogy egy távolabbi középiskolába felvételizett valaki. Születési helyének tudatában kérték, hogy mondjon egy széphalmi híres embert. A gyermek gondolkodás nélkül vágta rá: Monok Nándi. Az érintett akár büszke is lehetne rá, hogy így felmagasztalták, ő azonban szomorúan jegyzi meg:

– Elkeserítő, hogy valaki itt él 14 évet, és engem híresebb embernek tart, mint Kazinczy Ferencet. Ez nem jó!

Az említett fiatalról viszont eszébe jut a sátoraljaújhelyi Hegyalja Népi Együttes, amelynek ő is tagja lett – ugyancsak 14 éves korában. Belekóstolt egy művészeti ágba, fellépéseik révén bejárta a fél világot, de legszívesebben mégis a nagyszerű társaságra emlékszik, ahol jelentősen kitágult a világképe. Meggyőződéssel vallja, hogy a család mellett az együttesnek köszönheti mai személyiségét. Ezért tartózkodik olyan sokat a vendégek között, mert ma is érzi, hogy akkor lesz igazi vendégjárás, ha egyre több ember a táj szépsége, a finom faltok mellett az emberi kapcsolatok jóízű emlékét viszi magával haza, a viszontlátás örömét remélve.

Kazinczyt idézi: „Eszköze lenni az isteni kéznek,/Egy nem haszontalan tagja az Egésznek,/Férfiak! ez gyönyörű jutalom.”

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)