Megverte, mint kövesdi legény a gubát

Szemelvények Hajdu Imre Regényes Dél-Borsod című művéből

A delet harangozták a bogácsi Szent Márton templom tornyában, amikor Hócza Laci bátyám, a nyugdíjas kőművesmester − mint egy varázsütésre −, letette a malteroskanalat, és azt mondta: − Ebédelhetünk! Megkerült a váraljai pap malaca.

Értetlenül bámultam rá.

− Harangoznak, tehát megkerül a váraljai pap malaca − ismételte még nagyobb nyomatékkal az öreg, s már kérdeznem se kellett, belekezdett a magyarázatba.

− Valamikor, most már az nem érdekes, hogy mikor, elveszett a cserépváraljai pap malaca. Összeszaladt erre a hírre a kis falu apraja-nagyja, s közösen elhatározták, hogy mindenki indul a kóbor jószág megkeresésére. Mégpedig mindenki más irányba.

− Jó-jó − mondták erre a bölcs öregek −, de hogyan értesítjük egymást, ha valaki rátalál a cocára?

− Az, aki megtalálja − eszelte ki a legbölcsebb váraljai −, az felmegy a templomtoronyba, és megkondítja a harangot. Jelezve ezzel, hogy megkerült a jószág, a többieknek abba lehet hagyni a keresést.

Minden úgy is történt, ahogyan eltervezték. A legügyesebb váraljai megtalálta az elkóborolt állatot, majd szaladt a templomtoronyba, s meghúzta a harang kötelét. A harangszót meghallva pedig minden atyafi megnyugodva hazatért, hisz meglett a tisztelendő úr malaca. Ám a mondás − íme Hócza Laci bátyám a bizonyíték rá − mindmáig megmaradt. Vagyis, harangoznak, megkerült a váraljai pap malaca.

Az öreg kőművesmestertől hallott, nem kis iróniát tartalmazó szólásmondáshoz hasonló több is járja itt, Dél-Borsodban. A szomolyaiak például azt ragasztották a gyakorta templomba járó és imádkozó bogácsiakra, hogy „varastérgyűek”. S ebből született az a mondás, amellyel az örökösen templomba térdeplőket gúnyolták: varastérgyűek, mint a szenteskedő bogácsiak…

…akiknek persze több sem kellett! Odamondtak ők is a szomolyaiaknak, méghozzá nem akármit!

Ha Bogácson nősülés előtt állt a legény, akkor a jövendőbeli kiválasztását segítendő, a szülők, a rokonok azt tanácsolták neki: Ha gazdag lányt akarsz elvenni, akkor Bogácsról nősülj; ha azt akarod, hogy tiszta lány legyen a feleséged, akkor Cserépfaluból válassz; ha szép lányt akarsz, akkor Bükkzsércen nézz körül, de ha kurvát akarsz, akkor menjél át Szomolyára vagy Váraljára.

Persze az iménti mondásban pozitív előjellel szereplő cserépfaluiakat, bükkzsércieket máskor, máshol nem kímélte a szomszédok éles nyelve.

A cserépfaluiakat például azzal csúfolták, hogy „megkefélték, mint a cserépiek a mákoscsíkot”. A rossz nyelvek szerint ugyanis azt hitték róla − már mint a mákoscsíkról −, hogy bolhás.

Az egykori bükkzsérci emberről pedig az a hír járta, hogy este nagyon részegen és nagyon éhesen érkezett haza, felbotorkált hát a padlásra, hogy a szalonnából vágjon egy darabot, de szalonna helyett a felesége által kiteregetett, ám − tél lévén – a megfagyott pendelyt vágta meg. Azóta járja ez a mondás: megvágta, mint zsérci ember a fagyos pendelyt.

Az ital nemcsak Bükkzsércen, de a Tiszaújvároshoz egészen közeli Bőcsön is gondot okozott olykor. Legalábbis az egykori bocsi tanítónak, aki fenemód kedvelte a bort, mondván: nincs rossz bor, csak kevés. Nos, ez a tanító úr, ismerve saját maga gyengéit, azért, hogy borai az újig kitartsanak, minden hordóra egy hónap nevét írta fel, s megfogadta: minden hónapban csak annyi bort fogyaszt, amennyi adott hónap nevét viselő hordóban van, s többet nem.

De bármilyen nagy volt a fogadkozása, márciusban már a júniusi feliratú hordó levét kortyolgatta. Róla született a mondás: beosztással van, mint a bocsi tanító.

S még egy itallal kapcsolatos mondás: asztalon úszik, mint a kövesdi málházó. A mezőkövesdi vasútállomás poggyászkezelő alkalmazottja − talán éppen ilyentájt, amikor már íze és ereje is van az új bornak − többet nyakalt a jóféle rizlingből, mint amennyire hitelesítve volt. Ledőlve a szolgálati helyiség asztalára, bizony elaludt, s azt álmodta, hogy egy nagy vízben úszik. Annyira beleélte magát ebbe az álombéli úszásba, hogy közben kezeivel is úszó mozdulatokat tett. Pechjére így találtak rá az asztalon fekve, kalimpáló kézmozdulatokkal.

Szerencsére Kövesden nem mindenki volt ilyen csapodár, mint az imént említett málházó. Laktak ott igen szentéletű asszonyságok is! Mint például az, akiről szólás is született: csütörizél, mint a szenteskedő kövesdi asszony. Ez az asszony a száján sohasem ejtette ki az illetlen „tök” szót, még akkor sem, ha az például a csütörtök részeként szerepelt. Ehelyett inkább azt mondta: csütörizél.

Templomba vágyott az egykori kövesdi legény is, méghozzá gyónni akart, ezért elment a plébánoshoz, s bevallotta neki:

− Tisztelendő Úr, én bizony megvertem a gubát.

− No, de fiam, mi ebben a bűn? − álmélkodott a pap.

− Jaj, tisztelendő atyám, azt elfelejtettem mondani, hogy a gubában apám is benne volt.

A gyónás titka valahogy csak kiderült, mert azóta él ez a mondás: megverte, mint kövesdi legény a gubát.

Cserépváraljáról egy másik malac is eszembe jut. Illetve egy azzal kapcsolatos másik mondás, ami így hangzik: felpofozták, mint a váraljai ember a malacot. Eredetéről azt a történetet hallottam, hogy Cserépváralján a faragott kővályút, amelyből korábban termetes hízó vedelte a korpás moslékot, bizony a néhány hetes választási malac sehogy sem érte fel. S ekkor mi mást tehetett a váraljai gazda? Sámlit mégsem rakhatott a malac alá! Akkor mégis csak jobb ötlet volt felpofozni a bamba jószágot.

Apropó, egy másik malac… ez sályi, de ez sem jobb, mint a váraljai. Legalábbis a tibolddaróciak szerint, mert azt a tanácsot adták a helyi, nősülés vagy férjhezmenetel előtt álló fiataloknak, hogy ne válasszanak jövendőbelit a szomszédos Súlyból. Mond­ván nekik azt: Sályból még a malac se jó.

No, de hogy a sályiak is visszavághassanak a daróciaknak, segítségükre siettek, ugyanis Darócon sem minden arany. Ugyanis a magyar szólások gyűjtésében ráleltem egy daróciakat érintő mondásra is. Ez pedig: átesett rajta, mint a daróci pap a lován. Ezt a megállapítást olyan emberre kapcsolatban szokták mondani, aki valamin nagy nehezen túljutott, de a „megoldásban” nincs sok köszönet.

S végezetül egy mondás Tardról, a tardiakról, a híressé vált „tardi harmatról”. Maga Szabó Zoltán írta meg híres szociográfiájában, A tardi helyzetben.

„…keletkezése ennyi: a Mezőkövesden járó tardi embert megkérdezik: „Volt-e nálatok eső, koma?” „Eső nem, csak egy kis harmat” − mondja a tardi nagy nyugalommal. Mire hazaér a jámbor, a falu házai térdig vízben állnak, az emberek teknőben közlekednek, mert Tardon ugyancsak harmat volt, de a hegyekben nagy felhőszakadás, a víz lecsurgott, megállapodott és elárasztotta a falut.”

  (Szerkesztette M. Szlávik Tünde)

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése