Lucza János

Iskolaigazgató,

Kemecse

szszb_11-106_lucza_janos.jpgMúltunk tisztelete adja jellemünk méltóságát – fogalmazza meg életfelfogását Lucza János, a kemecsei Általános Iskola igazgatója. Nemcsak elkötelezett pedagógusként, jó vezetőként ismerik, hanem a helytörténet terén is maradandót alkotott. Nem a világ távoli vidékén kutatja az emberiség még fellelhető nyomait, hanem számára Kemecse, a volt járási székhely, jelenti az élet bölcsőjét. Szereti a földet, melyen szülei megtanították az értelmes és felvállalt küzdelem szépségeire, az itt élő embereket, akik erőn felül küzdöttek településük fennmaradásáért a megyeszékhelytől alig néhány kilométerre.

Lucza János Nyíregyházán született 1949. július 27-én, de valójában Demecsert érezte szülőfalujának. Édesanyja, lánykori nevén Forgács Mária, háztartásbeliként a családról gondoskodott. Édesapja, Lucza János, a demecseri termelőszövetkezet agronómusa, majd a községi tanács elnökhelyettese lett. Nővére, Mária, varrónő. Felesége, Dobronyi Magdolna, szintén demecseri lány, könyvelőnek tanult. Házasságukból két gyermek született, Zoltán vízépítő mérnök, a vízügyi igazgatóságon dolgozik. Viktor a Gábor Dénes főiskola negyedéves hallgatója.

A demecseri gimnázium induló évfolyamán érettségizett ezerkilencszázhatvanhétben. Két év katonáskodás, egy évi csepeli segédmunkásság után 1970 és ’74 között szerzett történelem–orosz szakos diplomát a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Aktív résztvevőként tartották számon a tudományos diákkörben. Már hallgató korában publikált, és hamarosan megnyilvánult érdeklődése a helytörténet iránt. Veretes megfogalmazása szerint a helytörténet azért fontos, mert a nemzetek, társadalmak története, az egyes emberek és a kisközösségek történetének megismerése színesebbé teszi az országok történetét.

A diplomaosztás után azonnal a kemecsei iskolába jött tanítani. 1974 és ’82 között még az úttörőcsapatot is vezette, 82 és ’92 között igazgatóhelyettes, majd 1996-tól ő az iskola igazgatója. Egyik első ténykedése a hétszobás helytörténeti múzeum megalakítása. Felkeresték a falu minden lakosát, és megkérték az embereket, nézzenek körül a padláson, a sublótban, a ládafiában. Ami számukra már lehet, hogy nem érték, az minősülhet még kincsnek a közösség számára. A helybeliek megértették Lucza János kérésének lényegét, és éjt nappallá téve gyűjtötték a relikviákat. Lelkesen adományozták az alakuló gyűjteménynek a fellelt értékeket. Igazi falumúzeum született, amelyet szabad idejében az igazgató úr vezet. Tudatosan törekszik a szabolcsi képzőművészet reprezentánsainak bemutatkozási teret adni. Rendszeresek a képzőművészeti tárlatok, láthattak már az érdeklődők gobelin kiállítást is.

Lucza János a Megyei Honismereti Szövetség alapító tagja. Győrben vehette át a szövetség huszonöt éves fennállása alkalmából adományozott emlékplakettet.

A nevelő-oktató munkát is módszeres alapossággal tudja elképzelni. A 600 tanulóból 140 a cigány származású, s ráadásul ötven tanuló még enyhe értelmi fogyatékosnak is mondható. Éppen ezért egy pedagógiai folyamatban képzeli el a tehetséges, kiváló és a hátrányos helyzetűekkel történő foglalkozást. Hogy tényleges versenyhelyzetben legyenek a kemecsei gyerekek is, megszervezték számukra a pedagógiai szakszolgálatot. Ennek keretében gyógypedagógus, logopédus, gyógytestnevelő és pszichológus foglalkozik az ilyen jellegű segítséget igénylő gyermekekkel. Etnikai felzárkóztató programot készítettek.

A szakiskolai profil kialakítását is célul tűzték. Halászatot, vadászatot, vízgazdálkodást, környezetvédelmet tanulhatnak majd a gyerekek ebben a rétközi faluban. A Phare-programra benyújtott pályázaton 30 millió forintot nyertek két tanterem felépítésére. A pénz felét használják fel az építkezésre, a másik feléből technikai, technológiai berendezéseket vásárolnak.

A Rétközi Iskolaszövetség – amelyhez a kemecsei iskola is tartozik – igen sokat jelent mind az intézménynek, mind a tanulóknak. Rendszeresen szerveznek tanulmányi, kulturális és sportversenyeket. A szövetség hangolja össze a pedagógusok továbbképzését, számos szakmai információval segítik egymás munkáját. Nyolc éven keresztül az igazgatóhelyettesi munkaközösséget vezette Lucza János. Mint írja a Pedagógiai értékek az iskolában című, a Rétközi Iskolaszövetség által megjelentetett kiadványban: a tantestület mellett ez a szövetség nyújtja számára a legtöbb emberi, szakmai támogatást.

A közélet iránti érdeklődését otthonról hozta magával, és ezt észrevették a falubeliek is. Második ciklus óta tevékenykedik a helyi képviselő-testületben. 1994 és ’98 között a szociális, családügyi és népjóléti bizottság elnöke volt, jelenleg a kulturális, oktatási és sportbizottság aktív tagja. Ezerkilencszázkilencvenhatban „Kemecséért” kitüntető díjban részesítették.

Az igazgató úr szabad idejét a helytörténeti kutatásoknak szenteli.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése