Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
László András
Díszpolgár, a megyei tanács elnökhelyettese
Nyíregyháza, Vaja
Lehet gyönyörű és gyümölcsöző a hivatali életpálya is. Jól példázza ezt László András sorsa, aki igen jelentős mértékben járult hozzá Szabolcs-Szatmár-Bereg megye fejlődéséhez, mint a megyei tanács elnökhelyettese. Szűkebb szülőhazájáról, Vajáról soha sem feledkezett meg, nem véletlenül ismerték el munkásságát Díszpolgári címmel nemrégiben. Érdekes, hogy a Vajához közeli Mátészalka már évekkel ezelőtt Díszpolgárává avatta. A páratlanul gazdag életútnak csupán egyes állomásait villantjuk fel. Ebben (is) segítségére siet a felesége, lánynevén Székely Magdolna. 1959. Karácsonyán esküdtek egymásnak örök hűséget a vajai református templomban, s azóta is családjuk összetartozásának alapja kettejük kapcsolata. Tanítónő felesége a nyíregyházi 5-ös iskolában oktatta-nevelte az alsósokat 42 éven át.
Nyíregyháza egyik kertvárosában, ízlésesen berendezett otthonban idézzük a múltat. László András nem tagadja, hogy szegény földműves családban született 1935. október 14-én. Maxim Borbála édesanya és László János édesapa igen küzdelmes életet tudhatott maga mögött, míg a 8 gyermeket felnevelte, kenyeret adott a kezükbe. Legmagasabbra András jutott, a nyíregyházi Közgazdasági Technikumban tett érettségi után a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy-könyvviteli szakán diplomázott. Társai közül kitűnt szorgalmával, tehetségével és Népköztársasági Ösztöndíjjal jutalmazták. Érdekességként említi, hogy két fiuk, Zsolt és Tamás szintén közgazdászok lettek. Vajon a 2 unoka, Zsolt fia, Marcell és Tamás fia, Bence folytatják a hagyományt? A család nagy örömére mindkét gyermekük az utca végén épített egy szép ikerházat. Közös vállalkozást visznek. Számos pont azonos az életükben. Az unokák megtapasztalhatják a fészekmeleg családi összetartozás erejét.
A gyakorlati év után 1960-ban visszakerült Szabolcsba. Rögtön a megyei tanácsra, közgazdasági-pénzügyi referensnek. Ekkor megszerezte az okleveles könyvvizsgálói képesítést, oktatott a Közgazdasági Technikumban és a Tanárképző Főiskola esti és levelező tagozatain. 1968. januárjától tanszékvezetőnek nevezték ki a Megyei Oktatási Igazgatóságon. Az elméleti területen végzett munka jó alkalomnak bizonyult a történelem különböző társadalmi rendszereinek megismerésére. 1976. december 22-én visszahívták a megyei tanácsra és megválasztották általános elnökhelyettesnek. Fő feladata a tanácsi költségvetési gazdálkodás szervezése és irányítása. „Nehéz” emberekkel dolgozhatott együtt, mert Helmeczy László, Agócs József, Pénzes János, Gyúró Imre, Fábián Lajos, Meggyesi József, Zilahi József, Körtély Sándor, Juhász Gábor igen felkészült szakemberek és a megye fejlődéséért tűzbe mentek, ha bármelyik minisztériumban csatázni kellett. „Az 1980-as évek végén részese lehettem az új finanszírozási rendszer kidolgozásának, amely alapját képezi a mai önkormányzati költségvetési gazdálkodás finanszírozási rendszerének.” Erkölcsi elismerésnek is felfoghatjuk, hogy ő vezette át a tanácsi rendszerből az önkormányzatiba a megye közigazgatását és adta át az új önkormányzati vezetésnek.
Amikor a rendszerváltozás forgószélként söpört végig az intézményeken és a hivatalokon, csak keveseknek sikerült a szaktudása és az embersége révén fontos feladatkört ellátnia. László András 1991-től az Állami Számvevőszék Önkormányzati és Területi Ellenőrzési Igazgatóságán számvevő-főtanácsosként helyezkedett el. Szinte hasonló teendőket látott el, mint korábban: ugyanis ő ellenőrizte az önkormányzatok költségvetési gazdálkodását és az éves beszámolóikat.
Könyvvizsgálói engedélyt kapott a Pénzügyminisztériumtól, és így tagja lett a Magyar Könyvvizsgálói Kamarának. Akárcsak a neje, ő is 42 évet dolgozott a közigazgatásban, majd egyéni vállalkozóként kamatoztatta szakmai tapasztalatait. Mint mondja, ő a számok embere. Azok mögött ugyanis tendenciákat fedezhetünk fel. Emberi sorsokat takarnak a hűvös számok. Ő mindig a hivatali útvesztőben bolyongó „kisemberekért” vívta csatáit. Szakmai tudása viszont sokkal magasabb beosztásra is alkalmassá tette.
Több kitüntetéssel ismerték el átlagon felüli teljesítményét. Átvehette a Munka Érdemrend arany fokozatát, volt Kiváló Pénzügyi Dolgozó. Szívéhez azonban a Vaja Város Önkormányzatától kapott Díszpolgári cím áll a legközelebb. A 8 gyermeket felnevelő, szegény földműves család egyik fia éjt nappallá téve tanult, hogy kitörjön a szegénységből, és segíteni tudjon azoknak, akik erre saját erejükből nem képesek. A számok iránti vonzódása pedig egy különlegesen gazdag hivatali karriert nyújtott számára. Ott is inkább vezetőnek, mint főnöknek tartották a beosztottai. Nem véletlen, hogy a rendszerváltozás után nyílt tekintettel mehetett végig az utcán, az ő barátságát nagyra értékelték egykoron és ma is.
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése