Jaczkó Pál

Nyugdíjas,

Nyíregyháza

szszb_03-54_jaczko_pal.jpgNehéz szétválogatni a hat és fél évtized eseményeit, felidézni mindazt, ami az embert ifjúkorban hevítette attól, ami keserűséget okozott. Pláne, ha valaki egész életében tudatosan felvállalta annak a közösségnek a szolgálatát, amelyet ő, vagy amelyik őt választotta.

Így van ezzel Jaczkó Pál is, aki tősgyökeres nyíregyházi. Itt születtek a nagyszülei, a szülei is. Természetesen a fia és a lánya is itt látták meg a napvilágot. A fiú a Taurus igazgatója, a lány fogorvos.

A hatodik gyermek tanulhatott tovább, egyedül ő léphetett értelmiségi pályára. De későbbi sorsát is meghatározta az a körülmény, hogy Rozsréten járt általános iskolába, aztán a Jókai Mór Polgári Fiúiskola, majd a líceum következett Nyíregyházán.

Egy évig Őrben volt gyakorló tanító-jelölt, majd ismét Rozsréten találta az élet. Vezető tanító, majd az önálló iskola igazgatója lett. Nem nagyon kívánta a rozsréti tanítóskodást, mert állandóan az járt az eszében, hogy senki se lehet próféta a saját hazájában.

Mindenki ismerte, hiszen ott nevelkedett. Attól tartott, hogy esetleg nem fogadják el a tanácsait, a véleményét. A valóság azonban rácáfolt a félelemre: mégis próféta lehetett, csaknem három évtizedig.

A tanya mindenese volt, majd tanácstag lett, vállalta az itt élők gondjainak a képviseletét.

Rozsrét a nincstelenek, a nagyon szegények lakóhelye volt. Akadt tehát tennivaló elég, ha ezen a helyzeten akart változtatni. A település a petróleum- lámpától eljutott a villanyvilágításig, a földúttól a kövesútig, a gyaloglástól a buszközlekedésig. Rendbe kellett rakni az iskola környékét, javítani kellett a körülményeket, hogy az itt élők ne érezzék magukat a világ végén élőknek, miközben néhány kilométerre van tőlük a város.

Lelkes, odaadó partner volt ebben a feleség, aki most is derűs, boldog arccal és vidáman emlékezik vissza a Szabad Föld Téli Estékre, a kulturális műsorokra, az előadásokra, a Váci Mihállyal való találkozásokra.

Nagyon nehéz lett volna a csaknem három évtized az áldozatvállaló feleség nélkül. Volt is módja a gyakorlásra, hiszen ma Nyíregyházán aligha van még valaki, aki olyan régóta áll a közösség szolgálatában, mint Jaczkó Pál. A rendszerváltásig tanácstag, azóta pedig − most már a második ciklusban − önkormányzati képviselő. A Független Képviselők Egyesületének kompenzációlistájáról került a testületbe, ahol jelenleg az oktatási bizottság elnöke.

− Nagyon nehéz időszakot él át az ország mondja. − Így aztán a bizottság sincs könnyű helyzetben. Gondot okozott az F kategória, aztán az intézmények átvilágítása.  Eközben a gazdasági megszorító intézkedések tovább nehezítették a helyzetet.

Arra törekszik − a várost irányító koalíció is -, hogy az intézmények, de maga a város is, a lehető legkisebb megrázkódtatással vészeljék át a mostani időszakot, megőrizve a működőképességet. Bizonyára eljön az az idő is, amikor megint az építkezés, a fejlődés adja a gondok zömét. Hit kell ahhoz is, hogy a mostani, válságoktól teljes éveken átvergődjön az állampolgár is, meg az ország is.

Mit jelent a függetlenség? A független képviselő minden párttól egyforma távolságot tart. Független, mert az a véleménye, hogy a pártok léte a demokrácia velejárója, de nem kell mindenütt pártdöntéseknek születni.

Ennek pedig az a feltétele, hogy a városi közgyűlésben is legyenek függetlenek, akik nem tartoznak senkinek elszámolással, csak a választóiknak.

A rendszerváltás utáni első ciklusban nagy eredményeket ért el az ott lakók segítségével: óvoda létesült Mandán; a lakosság hozzájárulásával kövesutak épültek Butykán, Felsősimán, Mandán, gázvezeték Rozsréten és Mandán; sikerült a rozsréti és a mandai iskola felújítása; korszerűsítették a fűtést Mandán; szennyvízcsatorna épült Felsősimán. Képviselői keretéből támogatta a polgárőrséget, hozzájárult az általános iskolai tanulók étkeztetéséhez, segítette az autóbuszváró megépítését.

A külterületeken soha sincs könnyű helyzetben a képviselő, hiszen rengeteg a nehéz helyzetben élő ember. Rengeteg tennivaló várja az utcák kövezésétől a közművezetékek építéséig.

Az elmúlt évtizedek alatt sokat változtak az életkörülmények, de az emberek is. Jaczkó Pál ugyanaz maradt. Akárhová is került, az első gondolata mindig az volt, hogy mivel lehetne segíteni azokon, akik a környezetében élnek. Azért szervezte meg a faültetést a mai Ferenc körútnak azon az oldalán, ahol jelenleg is lakik, ezért vállalta a házbizalmi hálátlan feladatát tizenöt éven át.

S most, amikor kinéz a földszinti lakás ablakán, éppen azokra a fákra lát, amelyeket valamikor ő ültetett. Hatalmas árnyékot adnak. Talán olykor még az is eszébe jut, hogy aki fát ültet, a jövőre gondol.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése