Gondáné Deák Éva

A Független Női Szövetség megyei elnöke,

Nyíregyháza

szszb_10-22_gondane_deak_eva.jpgAz FNSZ-ről 1996-ban hallhattunk először. A fővárosban alakult, de rövidesen Nyíregyházán is akadtak, akik úgy vélték: lépni kell!

Gondáné Deák Éva így idézi az indulás eseményeit:

– Mindenképpen kell egy elhivatottság, egy kötődés, bizonyos mérvű önzetlenség ahhoz, hogy a szövetség munkájában valaki részt vegyen. Ahhoz kétség nem fér, hogy valamiféle szolgálatról van szó, mely a segítségre szorulók gyámolítását tűzte zászlajára. Az az igény jelentkezett néhányunkban, hogy tenni kellene a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nőkért, segíteni kellene az egyedül élő anyákat segíteni kellene az idős embereken. Néhányan összeálltunk, s azt mondtuk: felvállaljuk.

Úgy indult a munka, hogy amit lehet saját erőből megoldanak. Természetesen gondoltak arra, hogy majd lesznek pályázati lehetőségek. Sikerült nagyobb szponzorokat is megnyerni e nemes ügynek. S mivel a legtöbb ilyen támogatás nagy publicitást kapott, beleértve a videofelvételt is, egyre többen csatlakoztak a támogatókhoz.

– Könnyebb olyan esetben a dolgunk, amikor konkrét segítségre szoruló családot tudunk megnevezni. S ha ezt még valaki saját családjában közvetve, közvetlenül is átélte, kevésbé vonakodik támogatni az ügyet. Az sem mindegy, hogyan sikerül úgy adminisztrálni a támogatást, hogy az hitelesnek tűnjön, illetve az adakozó is, meg az átvevő is bármikor ellenőrizhető legyen. Nagyon kevés az az eset, amikor pénzbeli segítséget kérünk. A legtöbbször eszközökre. Ha csak lehet, árut kérünk. Mindent dokumentálunk. Az átadásnál igényt tartunk arra, hogy a cég képviselője jelen legyen.

A közelmúlt egyik legértékesebb adományát juttatták el Tiszalökre. Az áradások itt nagyon akadályozták a kiskertekben a mezőgazdasági munkát. Vízben álltak a kertek. Olyan vetőmagra volt szükség, mely a rendelkezésre álló rövidebb idő alatt is termést hoz. A martonvásáriak nem zárkóztak el a támogatástól. A 625 kilogrammos csomagban petrezselyem, sárgarépa és egyéb konyhakerti növények vetőmagjai szerepeltek. A támogatást a település lakói kapták.

– A Független Női Szövetség nem foglalkozik politikával. Mi olyan embereken segítünk, akik erre rá vannak szorulva. Ahol ilyet észlelünk, oda kimegyünk, és a polgármesteri hivatal szociális munkásaival közösen környezettanulmányt készítünk. A segítségből soha nem elég, de ennek ellenére ügyelünk arra, hogy a legjobban rászorultakat támogassuk.

Amikor arról érdeklődtem, miként fogadják a települési önkormányzatok a szövetség tagjait, egyértelműen pozitív választ kaptam. A polgármesterek örülnek minden jó szándékú támogatásnak. Tudnak a gondokról, ismerik a szegényeket. Hasonlókat lehet elmondani azon településekről, ahol már működik az FNSZ.

– A megyében több mint 80 településen van alapszervezet. Hatezernél is több tagunk van. Ha csak önmagunkat segélyeznénk, akkor is bőven lenne mit talpalni. Sok ember nem szereti, ha nyilvánosan kap segítséget, erre is tekintettel vagyunk.

Egy-egy alapszerv létrehozásánál az elnöknő hangsúlyozza, hogy egyáltalán nem bizonyos, hogy akár köszönömöt is kap az ember a munkájáért. Természetesen fizetésről sincs szó, akik itt munkálkodnak ezt valamiféle megszállottságból teszik. Van folytatási igény is.

– Hála istennek nem kell agitálnunk egy alapszervezet megalapításához, egy-egy aktív hölgy a településről megkeres bennünket azzal, hogy munkánkat érdekesnek találja, hallott már rólunk. Ha jelentkeznek, kimegyünk, elmondjuk az Alapszabályt, bemutatjuk a szervezetet, annak vezetőit. Szólunk munkánkról, a szakmai összetételről (tagjaink 40 százaléka felsőfokú végzettségű) mintegy jelezve, hogy van mérnökünk, közgazdászunk, pedagógusunk, van akik segítenek a pályázatok elkészítésében. Örömmel szólhatunk közös kirándulásról, Parlament-látogatásról, és sok más programról.

Gondáné a közelmúltban számolt be munkájukról. Eredményeikről, amelyekből bőven van. Sajnos ennyi rászoruló az ország egyetlen másik megyéjében sincs. Szerencsésen társult a szükség és a tenni akarás. Nem sajátítják ki a tennivalókat. Örülnek, hogy más civil szervezetekkel együtt segíthetnek. Egy budapesti alapítvánnyal közösen üzemeltetnek majd Hete-Fejércsén egy bentlakásos öregek otthonát (a polgármesteri hivatal egy régi kúriát már átadott e célra). Ezt követően mintegy százmillió forintos beruházás kezdődhet az FNSZ menedzselésével. Egy sóstóhegyi alapítvánnyal közösen bonyolítják az idei nyáron a gyerekek tivadari táboroztatását.

Megannyi terv, elképzelés vár megvalósításra. Ebből a Kisvárdán született Deák Éva (Gonda Barnáné), aki technikusi, majd főiskolai végzettséggel kezdett vállalkozásba (korábban neves nyíregyházi vállalatoknál dolgozott) szeretné továbbra is kivenni a részét. Közben nem felejtkezik el a kisebb családról, főiskolás gyermekéről illetve férjéről.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése