Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Fekete József
Forgalmi vezető, üzemitanács-elnök,
Nyíregyháza
Negyvenöt éves. Gazdag élettapasztalat, aktív mozgalmi múlt áll mögötte. Huszonöt évesen választották meg a több mint ezer embert foglalkoztató tejipari vállalat szakszervezeti bizottsága titkárának. A bizalom akkor annak a fiatal embernek szólt, akinek vezetői készsége, képessége az ifjúsági szervezetben bontakozott és fejlődött ki, és akinek szociális érzékenysége nagyon hamar megmutatkozott.
− Előnyös helyzetben voltam, hiszen jól ismertem a dolgozókat, köztük a fiatalokat, akik mindig meghatározó szerepet töltöttek be a tejiparnál. Ifjúsági vezetőként kellő rálátásom volt a vállalat gazdálkodására, tudtam, hogy hol vannak problémák, mik foglalkoztatják az üzemi embereket. Bizonyára mindez szerepet játszott abban, hogy zökkenőmentesen sikerült átvennem a szakszervezeti munkát − emlékszik vissza a kezdetekre.
Tíz évig látta el a titkári funkciót. Tagja volt az iparági szakszervezeti tanácsnak. Ez idő alatt olyan széles körű szakmai és gazdasági ismeretekre tett szert, amit munkája során a későbbiekben is jól hasznosított. Szívesen emlékszik vissza a tröszti vitákra, „lobbyzásokra”. A szabolcsi bérszínvonal hosszú ideig alatta maradt az iparági átlagnak. Az ÉDOSZ segítségével sikerült kiharcolni, hogy a „nagy kalapból” a lemaradt vállalatok több pénzt kapjanak. Így érhették el azt, hogy a nyolcvanas évekre a tejipari cégek között a Szabolcs megyei a középmezőnybe került.
Sikeres volt az alapszervezet azon kezdeményezése is, hogy a vállalat költsön nagyobb összeget a dolgozók üdültetésére. Előbb kettő, később hat lakókocsit vásároltak és helyeztek el Olaszországban, illetve Ausztria legszebb részén. Ezekben kényelmesen és olcsón tudtak pihenni a családok. Ugyancsak ehhez az időszakhoz kötődik a lakásépítési, lakásvásárlási támogatások körének kiszélesítése, összegének felemelése.
A gazdasági és a politikai változás szele 1988-ban már érzékelhetővé vált minden területen. Bármennyire eredményes volt a szakszervezeti munka, úgy érezte, váltania kell. Vallja: két, legfeljebb három ciklus után mindenképpen át kell adni a stafétát fiatalabbaknak, újaknak. Akkor már látszott, függetlenített tisztségviselőket amúgy sem tud eltartani a mozgalom, a gazdasági munka mellett pedig csak olyan beosztásban lehet felelősséggel ellátni e funkciót, ami szabad mozgásteret enged.
Szakmai gyakorlata és érdeklődése a szállítás felé irányult, s ez a tejiparnál egyáltalán nem tartozott a könnyen ellátható feladatok közé. Érthető tehát, amikor a forgalmi vezetői munkakört megajánlották számára, lemondott a szakszervezetben betöltött tisztségéről. Az új beosztás teljesen más követelményeket támasztott vele szemben. Itt nem a szociális és humán érzékenységre volt elsődlegesen szükség, hanem nagyon is következetes számonkérő, ellenőrző, és a különböző feladatok összhangját megteremtő képességre.
− Mégis úgy gondolom − mondja −, az emberismeret, az empátiakészség, az élettapasztalat, amit a szakszervezeti munkám során szereztem, gyakran segített át a nehézségeken. Természetesen továbbra is tagja maradt a szakszervezetnek. Az 1992-es üzemi tanácsi választásokon dolgozói jelöléssel választották meg a tanács tagjává, 1995-ben az üzemi tanács elnökévé. Legfontosabbnak azt tartja, hogy a szakszervezet és az üzemi tanács ne rivalizáljon egymással, hanem működjön, dolgozzon együtt. A vállalat életében a nyolcvanas évek végén bekövetkezett változások, a gazdálkodásban jelentkező súlyos gondok a mozgalmi munkában is éreztették hatásukat. A tejipari tröszt felbomlása után sajátos helyzet alakult ki a cégnél. A korábban stabil vezetői gárda nyugdíjkorhoz ért, s majdhogynem egy időben hagyta el a gyárat.
Elsősorban az igazgatói munkakör betöltése vált kritikussá. Többszöri próbálkozás után csak 1993 januárjára sikerült végleges megoldást találni, olyan időszakban, amikor már csődhelyzet fenyegette a céget. Az ekkor felállt új vezérkar viszont jól startolt, következetes gazdálkodással egy felfelé ívelő pályára terelte a mátészalkai gyárral együttmaradt, mára már dolgozói résztulajdonnal is privatizált céget. Ami a társadalmi szervezetek számára megnyugtató, a korábbi időszakhoz mérten nagyobb összegeket költenek szociális ellátásra, üdültetésre, sportcélokra.
Fekete József sikeres embernek tartja magát. Szereti a munkáját. Legfontosabbnak az új ismeretek megszerzését, a változásokhoz, a kihívásokhoz történő alkalmazkodást tartja. Vezetői filozófiája: céltudatos irányítás, szervezés, eredményességre törekvés, a cég kollektívájának érdekeit is szolgáló feladatok megvalósítása.
Fiatalon nősült, nagy gyermekei vannak. Lánya harmadéves a szegedi jogi egyetemen, fia, aki apjához hasonlóan a sportot és a zenét szereti, érettségi előtt áll. Felesége gyógyszertári szakasszisztens. Szabadidejében legszívesebben sportol vagy a császárszállási kertjében dolgozgat. A csend jelenti számára a kikapcsolódást, a nyugalmat.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1998.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése