Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Emri Béla
Nyugdíjas kereskedő,
Sátoraljaújhely
Ha Magyarországon egy képzeletbeli dobogót állítanának azoknak, akik a legrégebben dolgoznak a kereskedelemben, akkor ezen biztosan helye lenne Emri Bélának Sátoraljaújhelyről. Még kimondani is sok, nemhogy végigdolgozni, immár ötvenhét éve dolgozik kereskedőként. Ma 74. életévében is hajnalban kel és késő estig dolgozik, ahogy megszokta egy életen át.
Széphalmon született 1931. augusztus 5-én. Hároméves volt, amikor édesapja elhagyta a családot, így a három fiú felnevelése édesanyjára maradt, aki cselédként és napszámosként gondoskodott a család kenyeréről. János bátyja jogász volt, sajnos az elmúlt évben távozott az élők sorából, József öccse, pedig a Borkombinátból vonult nyugdíjba. Mivel családjuk a legszegényebbek közé számított Széphalmon, így szinte természetes, hogy gyermekkorát már tizenkét éves korától a munka jellemezte. Az elemi iskola befejezése után – különbözeti vizsga letételével – sikerült tovább tanulnia a Polgári Iskolában Sátoraljaújhelyen.
Tanulmányainak sikeres bevégzése után kereskedő tanulónak szegődött Bánhegyi József csemegekereskedőhöz, aki a szakma kiválósága volt, és akinek boltja akkoriban a legelismertebbek közé tartozott a zempléni kisvárosban. Egy nagyon jó segédtől sikerült elsajátítania a szakma legjobb fogásait, így már két és fél év múlva szabadult. Közel egy évet segédeskedett a kiskereskedelmi vállalat tisztviselő boltjában, amikor is 1951 januárjában rábíztak Hollóházán egy boltot és egy kocsmát, amely ugyanabban az épületben működött. A sikeres pályakezdést némileg megtorpantotta, hogy egy évvel később behívták katonának. Ám a szakmától itt sem került messzire, hisz Kiskőrösön, majd Kecskeméten szolgálva néhány hónap után élelmezési szolgálatvezető lett.
Ezerkilencszázötvennégyben szerelt le, előbb Újhelyen, majd szülőfalujában dolgozott ÁFÉSZ-boltokban. 1958-ban Kazincbarcikára került, ahol előbb egy nagy ABC-t irányított, majd egy újonnan nyitott hasonló áruházat bíztak rá. Négy év múlva a sátoraljaújhelyi ÁFÉSZ „visszakövetelte”, ellenőrként, és ha a helyzet úgy kívánta helyettesítőként dolgozott közel két évtizeden át. 1980-ban vett át újra egy nagy ABC-áruházat, ezt a boltot irányította nyugdíjba vonulásáig, 1991-ig.
Róla elmondható, hogy csak nyugdíjba vonult, de a munkát nem hagyta abba, a Delikát ABC-ben dolgozott, amelyet a privatizálások során fia vásárolt meg. Így ez az üzlet ma is családi vállalkozásként működik.
Emri Béla dolgos élete során többszörös Kiváló Dolgozója volt az ÁFÉSZ-nek. Az Egervin által meghirdetett boltok közötti megyei verseny győztese lett, ezért még ötnapos bécsi kirándulással is megjutalmazták. A tanulóoktatáshoz megszerzett képesítése révén számtalan kereskedőtanulót képzett, volt idő, amikor Kazincbarcikán egyszerre huszonhét tanulót oktatott.
„Ezt a szakmát nem elég megtanulni – véli Béla bácsi –, erre tulajdonképpen születni kell. Rossz szakma egyébként sincs, minden foglalkozást szeretni kell, ez az alapja a sikeres munkavégzésnek. Az én szakmámban tisztelni és szeretni kell az embereket, nekem máig nincs rossz vevőm a városban. A hosszú távú eredményesség alapja a megbízhatóság, főleg akkor, ha az ember többszemélyes boltban dolgozik. Ugyanakkor egy bolt jó működtetéséhez összeköttetésre is szükség van, hisz akkor lesz megfelelő áru, akkor lehet konkurálni a többi kereskedővel. Én különösen büszke vagyok arra, hogy ötvenhét év alatt soha nem volt leltárhiányom.”
Emri Béla két évvel ezelőtt ünnepelte aranylakodalmát Titko Etelkával, akivel ezerkilencszázötvenkettőben kötöttek házasságot. Ő ugyancsak szakmabeli, előbb egy fűszer-vegyesboltban dolgozott, majd egy italboltot vezetett két évtizeden át Széphalmon, ma már nyugdíjas. Három fiúgyermeket neveltek fel: a legidősebb –, Ferenc –, vállalkozó, a kereskedelemben dolgozik. Felesége óvónő, fia boltvezető-helyettes Pálházán, lánya vendéglátó-ipari főiskolára jár. A középső –, György –, Kazincbarcikán dolgozik egy francia tulajdonú cégnél, kereskedelmi igazgatóhelyettes. Felesége titkárnő, két gyermekük – egy fiú és egy lány – főiskolán tanul. A legkisebb –, Béla –, ugyancsak vállalkozó, Budapesten a Dob utcában egy lakástextilboltot és egy varrodát üzemeltet. Felesége lakástextil-tervező, három gyermekük közül a legkisebb három-, a legnagyobb tizenegy éves.
Emri Béla mindhárom gyermekére büszke, hisz sikeresen veszik az élet akadályait, ezzel is bizonyítva azt, hogy „az alma nem esik messze a fájától”. Büszke rájuk azért is, mert mindig megadták a kellő tiszteletet szüleiknek.
Eddigi életével elégedett, még három évet feltétlenül szeretne dolgozni, hogy meglegyen a „kerek szám”, a kereskedelemben ledolgozott hat évtized. Koránál fogva igazán nagy álmokat nem szövöget, ma már leginkább hét unokája sorsa izgatja legjobban. Szeretné, ha szüleikhez, nagyszüleikhez hasonlóan ők is sikeres emberek lennének, megtalálnák helyüket az életben.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Marcinkó Ferenc
Dr. Tóthné Wieland Ildikó
Szajkó Gábor
Szabó Sándor
Siska Tamás
Dr. Sarlósi Tibor
Ruzsinszki László
Ifjú Ogár Zoltán
Dr. Ogár Zoltán
Dr. Soós Győző
Dr. Nagy-Bozsoky József
Majorosné Csorba Olga
Dr. Kováts Dániel
Dr. Kovács Lajos
Kovács István
Kormány Pál
Juhász István
Büte Sándor
Botos Attila
Novák Csaba
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése