Ózd

Azon kevesek egyike, aki próféta tudott lenni saját hazájában, bár ez ellen ő határozottan tiltakozik. Ózdon született 1951. április 11-én és csak egyetemi tanulmányai szakították el a várostól. Szívesen emlékezik vissza a Gyártelepi Általános Iskolában és a József Attila Gimnáziumban eltöltött évekre és az „igazi” pedagógusokra. Dr. Tóth István a könyv előkészületei alatt még az ózdi Almási Balogh Pál Kórház igazgató-főorvosa volt, de már jelezte, nem vállalja tovább a funkciót.

– Pályafutásomat megalapozta biológiai tudásom, így minden középiskolai évem alatt részt vettem az országos tanulmányi versenyeken. Talán ez is segített abban, hogy első nekifutásra felvegyenek a Debreceni Orvostudományi Egyetemre, ahol 1975 szeptemberében vehettem át a diplomát. Pályakezdő orvosként visszatértem Ózdra és a kórház belgyógyászatán álltam munkába. 1976–80 között óraadóként tanítottam egykori iskolámban, majd 1980-ban belgyógyászatból, 1985-ben pedig kardiológiából szereztem szakvizsgát. Az 1985-ös esztendő a magánéletemben is nagy jelentőséggel bír. Másodszor is megnősültem. Feleségem, dr. Gáspár Erzsébet, is a kórház dolgozója, reumatológus főorvos, két gyermekünk édesanyja. Ezt követően több mint tíz évig a belgyógyászati intenzív részlegen az akut belgyógyászati esetek ellátását végeztem. Közben fejlesztettük gépműszerparkunkat és sikerült a 90-es évek elejére a kardiológiai ellátást a városi kórházak szintjére emelni. 1994. június 29-én megbíztak a kórház orvos-igazgatói teendőinek ellátásával egy súlyos vezetői válságot követően. Akkorra már eldőlt, hogy Ózd megkapta a kórházi rekonstrukcióra a címzett állami támogatást, az idő pedig sürgetett. A rekonstrukció nélkül a városban megroppant volna a járó- és fekvőbeteg szakellátás, lényegében megszűnt volna Ózd aktív kórházi háttere. Tudni kell, korábban a bezárás is szóba került.

– A munkálatok a közelmúltban befejeződtek és a kibővített, európai színvonalra avanzsált ózdi kórházat sokan irigylik a várostól.

– Bő öt év alatt zajlott le az építkezés, és hálás vagyok a sorsnak, hogy ebben a nagy munkában vezető szerepet vállalhattam. Sok szerencse és erőfeszítés kellett hozzá, hogy 2000 nyarára befejeződjön a rekonstrukció. Közben zökkenőmentesen működtünk, miközben az átszervezéseket, ágyszámcsökkentést és az új osztályok létesítését is el kellett végezni. A teljes átépítés végül több mint kétmilliárd forintba került és mondhatom: építészetileg, felszereltségben és struktúrájában korszerű, emberbarát intézetet tudhat magáénak a város és környezete. Öt év alatt a gépműszerparkot négyszázmillió forint értékben sikerült bővíteni, ami jelentős tárgyi feltételjavulást hozott.

– Mikor már csak élni kellene és dúskálni a megteremtett javakban, beadta a felmondását?

– Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de a beruházás levezénylése volt az egyszerűbb dolog. Hozzáteszem: a működtetéshez képest. Az egyre rosszabb finanszírozási feltételek ellenére sikerült eddig megőrizni gazdasági stabilitásunkat. Csakhogy ez az állapot előrelátásom szerint nem tartható sokáig. A magyar egészségügy immár tizenöt éve tartó reformja képtelenségek egész sorozatát hozta magával. Nem lehet kivitelezni feudális hierarchiával vadkapitalista környezetben szocialista gondolkodásmóddal semmilyen jónak induló ötletet. Ez a szféra már régen nem a szakmáról, hanem inkább az aktuálpolitikáról szól. Eddig százmilliárdot vettek ki a rendszerből és még nincs vége.

– Mi vár ilyen helyzetben a jövő betegeire?

– A szakmai tartást a hivatástudat adja, s a hálapénzből „élünk”, csakhogy mindkettő „fogyóban” van. Az egészségügy dolgozóinak bére megalázó, a vezetőket évek óta öncsonkításra kényszerítik. Rossz az egész rendszer, a működés csak látszólagos. Sajnos, ezidáig egyetlen kormány sem vállalta fel a végleges megoldást.

– Hogyan ítéli meg 2000 vége felé az ózdi kórház színvonalát?

– Leraktuk a megfelelő szakmai struktúra alapjait. Technikai felszereltségünk városi kórházi viszonylatban jónak mondható, több új röntgengépet, nagy tudású diagnosztikai ultrahang készüléket, lélegeztető és altató készüléket, s egyéb fontos műszert tudtunk beszerezni. A laboratóriumban magas szintű számítógépes elemzés folyik, és ami a lényeg, gazdálkodásunk még stabil. Kudarc viszont, hogy minden erőfeszítésem ellenére nem sikerült jó szakorvosokat a városba csábítanom. A dupla fizetés, lakás és szakmai perspektíva is kevés volt hozzá. Tudomásul vettem, Ózd nem tartozik a kedvelt helyek közé.

– Hogyan tovább január elsejétől?

– Nem akarok sem vezető, sem beosztott lenni. Szerződéses orvosként végzem a kórházban a kardiológiai vizsgálatokat, és magánrendeléseim számát megduplázom. Van pótolnivalóm a családomnál és betegeimnél, mivel eddigi beosztásom miatt nem jutott rájuk elég idő. Remélem tehát, hogy családomnak és a szakmának szánhatom a következő időszakot.