Dr. Szilágyiné Császár Terézia

A Magyar Nőunió elnöke,

Nyíregyháza

szszb_09-88_dr_szilagyine_csaszar_terezia.jpgStílszerű véletlen, hogy éppen március 8-án tudott fogadni nyíregyházi lakásában Dr. Szilágyiné Császár Terézia, a megyei közgyűlés tagja, volt országgyűlési képviselő. Vannak egyéb rangjai, megbízatásai is, mégis a Magyar Nőunió létrehozása, és vezetése a rá leginkább jellemző, lényéhez legközelebb álló tevékenysége. Asszony, családanya, hívő keresztény, felelős politikus. Sugárzik belőle a tenni akarás, a családok egyre nehezedő sorsa miatti aggódás. Családi háttere, emberi adottságai formálták ilyenné.

Polgáron született, középparaszti-kereskedő családban. A család társadalmi helyzetéből következően, a negyvenes-ötvenes évek jellemző élménye a sorozatos, hátrányos megkülönböztetés. Ezek a negatív élmények, már serdülő korban fogékonnyá tették a szűkebb-tágabb környezet, a világ eseményei iránt. Így emlékszik a kezdetekre:

– Jobb sorsra való vágyakozásban, reményteli várakozásban cseperedtem fel, hol könnyebb, hol nehezebb körülmények között. Talán ez az indíttatás – az otthonról hozott lelkierő, az elkötelezettség, a hit egy tágabb közösség sorsának jobbra fordításában – vezérelt a politikai élet sűrűjébe. Így lettem a rendszerváltás után keresztény értékeket valló politikus, így lettem 1990-től a KDNP országos alelnöke, 1994-től pedig országgyűlési képviselő. Ténykedésemet a politikai életben – függetlenül attól, hogy hová sodort a szolgálat – mindig női mivoltom határozta meg. Mint nő, asszony és édesanya, elsősorban a családok, a gyermekek sorsának alakulásán keresztül mértem le és mérem le ma is, hogy merrefelé halad a társadalom. A rendszerváltás idején sorra alakuló pártok között azt választottam, amelynek programja szeretetről, szolidaritásról, szociális érzékenységről szólt, azokról az értékekről, amelyekről egész életemben úgy tartottam, hogy értük tenni, nemcsak érdemes, de kötelességem is.

Nemcsak, mint kereszténydemokrata politikust, de ezt megelőzően, mint üzemgazdászt is ugyanezen szándék vezérelte munkájában; amikor 1985-től, az Élelmiszer Kereskedelmi Vállalat áruforgalmi osztályvezetője lett, tapasztalta, hogy a kereskedelemben is elsősorban nők dolgoznak, jelentős fizikai terhelésnek kitéve. Legfontosabb feladatának ebben a munkakörben is az anyagmozgatás gépesítését, a kismamák életének könnyítését tartotta. Parlamenti képviselőként sem érte be az igények oda-vissza történő tolmácsolásával. Többet és hatékonyabban akart segíteni a családok a nők helyzetén. Ez a felismerés késztette a Magyar Nőunió létrehozására, amelynek több, elsősorban keresztény-konzervatív értékrendet valló párt és nőszervezet segítette megalakulását. Az elgondolás és a megvalósítás helyességét bizonyítja, hogy az új nőmozgalmat ’93 őszén – elsőként a közép-kelet európai országokból – az Európai Nőunió rendes tagjává választotta Oslóban. A korabeli sajtó így summázta az eseményt: „A magyar asszonyok, a magyar nők, már bent vannak Európában.”

A nőunió elnökeként számos kongresszuson, konferencián vett részt a világ minden táján. Kiemelkedő sikerként könyveli el, hogy Pekingben, a Nők Világkonferenciáján a magyar kormánydelegáció tagjaként vehetett részt, mint egyetlen ellenzéki képviselő. Tartalmas megbeszéléseket folytatott a vatikáni delegációval és a norvég miniszterelnök asszonnyal. Megértette, hogy a világ számos táján sokkal rosszabb körülmények között élnek, éheznek és halnak meg gyermekek, nők és öregek egyaránt. Ezért sem türelmetlen a Magyar Nőunió eredményeit illetően. Nincs is rá ok, hiszen a ruhaszállítmányok és pénzbeli segélyek mellett több száz nő kapott szakmai segítséget ahhoz, hogy vállalkozóvá lehessen. Németországban, Svájcban, Hollandiában szerezhettek tapasztalatokat, vagy külföldi támogatásból itthon szerezhették meg az újrakezdéshez szükséges szakismereteket. Ezeken túl, közel száz, képviselőjelölt nő vehetett részt tanulmányúton Európa különböző országaiban, hogy a demokrácia és az önkormányzat működését megismerhesse. Talán a legfontosabb eredmény, hogy a több társadalmi szervezetet tömörítő unió rendszeresen részt vesz az olyan törvények előkészítésében, amelyek a családok, a nők sorsát érintik. Ez a dolga a megyei közgyűlésben is, hiszen ott a gyermek- és ifjúságvédelmi bizottságban szembesül napról napra, a térségre jellemző, siralmas anyagi viszonyokkal.

Egész életútját jellemző áldozatvállalásáért, helytállásáért különleges elismerésben részesült: 1996. áprilisában a Szent György Lovagrend tagjai sorába emelte. A rend jelmondata: „Valósággal igaz vagyok e testvéri renddel szemben” – hitelesíti e törékeny asszony mindenkori helytállását.

Túlélte a legnagyobb tragédiát is, ami édesanyát érhet: 1979-ben elveszítette tizennégy éves kislányát, orvos férjével és pedagógus fiával magukra maradtak. Ő, a pótolhatatlan veszteségből is erőt tudott meríteni:

– Egy ilyen megélt tragédia még inkább elősegíti, hogy mások szomorúságát, bánatát még jobban átéljem, és felvállaljam a sajátom mellé. Nem jelszóként, inkább összegzésként teszi hozzá:

– Teszem a dolgom, segítek, ahol tudok.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése