Dr. Sóhajda Mária

Ideggyógyász főorvos,

Sátoraljaújhely

baz_07_174_dr_sohajda_maria.jpgAz orvos házaspár neve jól cseng Borsod-Abaúj-Zemplén megye határszéli városában, Sátoraljaújhelyen. Dr. Sóhajda Mária ideggyógyász osztályvezető főorvos és dr. Kőmíves Sándor belgyógyász osztályvezető főorvos több mint két évtizede gyógyítja a betegeket a városi kórházban. Mivel néhány éve az Európai Unióhoz tartozik nemcsak hazánk, hanem Szlovákia is, a földrajzi közelség a határ menti együttműködés sokszínűsége révén a szomszédos országból is felkeresik a gyógyulás szándékával az Erzsébet Kórházat.

Dr. Sóhajda Mária Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Nyíregyházán született. Teljesült élete álma, amikor átvette általános orvosi diplomáját. Mindig is szomjazott a több tudásra, érdekelte az orvoslás számos szakterülete. Úgy döntött, hogy neurológiából szakvizsgázik, később azonban üzemorvostanból is megszerezte a legmagasabb orvosi képesítést. 1980-tól dolgozik ideggyógyász szakorvosként a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház idegosztályán. A járóbetegek is találkozhatnak vele, hisz az ideggyógyász szakrendelésen is rendszeresen ellátja feladatait. Fáradhatatlan, példamutató munkája eredményeként 1991-ben adjunktus, majd 1994-ben főorvosi kinevezést kapott.

A gyógyítás melletti elkötelezettség, a betegeken való segíteni akarás inspirálta arra, hogy megszervezze az ideggyógyászathoz integrált fájdalomambulanciát, melynek irányítását – akupunktúrás szakképzettsége révén – jelenleg is végzi. Orvosként mindig is azt vallotta, a fájdalom nem szükséges velejárója a gyógyulási folyamatnak. Az orvosnak szent kötelessége, hogy minden tőle telhető eszközzel csillapítsa a hozzá forduló betegek fájdalmait. A hagyományos orvoslás mellett – széles látóköre révén – érdeklődik a keleti gyógymódok iránt is. A szakirodalomból és más kollégák tapasztalatából tájékozódott az akupunktúra eredményeiről. Ő is átélhette azt az élményt, hogy a Kínából származó, több ezer éves tűszúrásos módszert milyen hatékonyan lehet alkalmazni bizonyos kórképekben. Éppen ezért megszerezte az orvosi diplomához kötött akupunktúrás szakképesítést is. A szükséges anyagiak híján az eszközök beszerzését – szponzorok felkutatásával – nagyobb részt Sóhajda főorvosnő valósította meg.

Megvan az az istenáldotta képessége, hogy 24 órából képes 48-at csinálni, ugyanis az idegszakorvosi tevékenysége és a fájdalomambulancia vezetése mellett jelentős részt vállalt mindig is az ügyeleti szolgálatban. Tartósan ellátta az Ápolási Osztály orvosi teendőit, jelenleg pedig az osztályon szakkonzulensi tevékenységet végez. A gyógyító munka mellett időt és energiát fordított a tudományos eredményekkel való lépéstartásra. Pályája során tudományos előadásai és közleményei főként a krónikus fájdalom témakörében és a lézer valamint akupunktúrás kezelések területén hangzottak el, illetve jelentek meg országos fórumokon is. Sóhajda főorvosnő még gyakorlati feladatokat is magára vállalt, amikor országos konferenciát szervezett Hollóháza-Lászlótanyán ebből a témából. Szakmai közéleti tevékenysége ugyanúgy része életének, mint a mindennapi gyógyítás. Tagja a Magyar Akupunktúrás Orvosok Társaságának és a Magyar Optikai Leaser Társaságnak. A Magyar Orvosi Kamara foglalkozás-egészségügyi szekciója területi elnökének választották kollégái.

Tudományos tevékenységének példája az Orvosi leaserek című könyvben megjelent munkája, amely foglalkozik a betegség és a kezelés minőségbiztosítási és költséghatékonysági szempontjaival is. A főorvosnő érdekes összehasonlítást tett, hogy mennyibe kerül az egészségbiztosításnak a krónikus fájdalom hagyományos kezelése, illetve mennyit takaríthatunk meg közpénzből, ha a lézeres és az akupunktúrás módozatokat is alkalmazzuk. Ma már referenciaként idézik a főorvosnő megállapításait „A magyar akupunktúrás fájdalomcsillapításról” szóló kézikönyvéből. Kiváló szakmai felkészültsége mellett emberi magatartása, munkatársaihoz, betegeihez való viszonya, kedves, türelmes, segítőkész hozzáállása folytán elismeréssel és szeretettel emlegeti a város lakossága. Ennek szép gesztusa, hogy megkapta a Közegészségügyi Díjat Sátoraljaújhely városától. Az indoklásban az szerepel, hogy példamutató, sokrétű, eredményes tevékenységét ismeri el a város vezetése ezzel a kitüntetéssel. Pro Sanitate díjjal tüntette ki az egészségügyi miniszter 2003-ban.

A főorvosnő számára a hétköznapi élet akkor kerek és egész, ha a betegeit legjobb tudása szerint látja el, elmélyedhet az orvosi szakirodalom aktuális kiadványaiban. Igazságérzete, tenni akarása arra sarkallja, hogy aktívan részt vegyen az orvosi szakmai társaságok tudományos munkájában, a kollégák tudásának gyarapításában. Eredményeit és tapasztalatait igyekszik közzétenni, azért hogy mások is hasznosítsák az egyre növekvő számú betegek gyógyításában.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése