Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Simon Ernő
Mb. megyei főügyész,
Debrecen
Bár ma már egyre gyakoribb, hogy szakmailag jól felkészült fiatalok kerülnek előtérbe a megyei és a fővárosi ügyészségeken, dr. Simon Ernő eddigi életútja – a fentiek figyelembe vételével is – igencsak sikeresnek tekinthető, akár úgy is fogalmazhatunk: gyors karriert ért el. Fogalmazóként kezdte, végigjárta az ügyészségi ranglétrát, és 2004. július 1-jétől – mivel elődje a Megyei Fellebbviteli Főügyészség vezetője lett – a Hajú-Bihar Megyei Főügyészség megbízott megyei főügyésze.
A ma már nyugdíjas szülők – édesapja állatorvos, édesanyja gyógyszerész volt – egyetlen gyermekeként született 1961. július 24-én Székesfehérváron. Gondtalan gyermekkorának legkedveltebb elfoglaltságát az olvasás, a horgászás és időnként a grundfoci jelentette. Mindez nem ment a tanulás rovására, hisz – a kezdetektől fogva egészen az érettségiig – kitűnő tanuló volt, minden tárgyból a legjobbak közé tartozott. Tanárai közül máig jó szívvel emlékezik vissza irodalomtanárára, dr. Vargha Tamásnéra, aki nemcsak az általános iskolában, de a sors jóvoltából a középiskolában is tanította, „nem csupán középiskolás fokon”. A József Attila Gimnázium fizika tagozatán tanult, ezért is érdeklődik a mai napig a műszaki dolgok iránt. „Én már az egyetemre úgy jelentkeztem, hogy ügyész szeretnék lenni – emlékezik vissza a főügyész úr a pályaválasztásra.
– Nagy szerepe volt mindebben édesapám jó barátjának, aki történetesen ügyész volt, ő segített a döntésben. A mai napig úgy érzem, jó döntést hoztam akkor.”
Az eltökéltség kézzelfogható eredményt hozott, hisz érettségi után rögtön felvették az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára.
Albérletben lakott, és ma már úgy véli – amolyan otthonülőként –, a feltétlenül szükségesnél lényegesen többet tanult, egyetemi mindennapjait legfeljebb színház- és mozilátogatások színesítették olykor. Nagyon különleges évfolyam jött össze akkoriban az egyetemen, évfolyamtársa volt többek között Friderikusz Sándor és Hende Csaba is.
Frissen végzett jogászként ezerkilencszáznyolcvannégyben Budapesten az V–XIII. Kerületi Ügyészségen kezdett fogalmazóként. Ám a szakma rejtelmeiben való eligazodás mindössze néhány hónapig tartott, behívták katonának. Ráadásul – a győri műszaki főiskolásokkal együtt, egyedüli jogászként – helikopterszerelő lett, a miért kérdésre azt a választ kapta, hogy a hazának itt van rá szüksége. A hat hónapos alapkiképzés után Szentkirályszabadján szolgált még egy évet. Leszerelését követően – házasságkötése révén – került a cívis városba, fogalmazó lett a városi ügyészségen. Egy évvel később már ügyész, majd ezerkilencszázkilencvenegytől a megyei főügyészségen dolgozik. Itt elsősorban másodfokú ügyintézést végzett, a megfellebbezett ügyekkel foglalkozott.
2003-ban sikeres pályázat után lett megyei főügyészhelyettes, az idén, pedig a megyei főügyészség első számú vezetőjévé lépett elő.
Dr. Simon Ernő úgy véli: – A sikeres előmenetel legfontosabb előfeltétele a szakmai anyag, a jogi ismeretek minél magasabb szintű megismerése. Ez olyan tudást eredményez, amely határozott állásfoglalás lehetőségét biztosítja, a magabiztos fellépés alapja lehet. Az ügyész olyan helyzetben van, hogy akár a főnökétől eltérő véleményét is érvényre tudja juttatni, ha azt kellően megalapozza. A határozottság mellett persze némi „diplomáciai érzék” is szükségeltetik. Mindezek ellenére csak kevesen készülnek eltökélten erre a pályára, sokan inkább a bírói hívatást választják, arra való hivatkozással, hogy félnek a döntéstől. Pedig nekünk ugyanolyan felelősségünk van, mint a bíráknak, ám lehetőségeink nagyobbak. Hiszen csak azok büntetőjogi felelősségéről dönthet a bíró, akivel szemben vádiratot nyújtunk be, és emellett a törvény széles körű lehetőségeket biztosít az ügyészség számára a nyomozás során.
Ezerkilencszáznyolcvanhatban kötött házasságot dr. Nagy Évával, egykori évfolyamtársával, aki a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság büntetőbírája. Két gyermekük született: Gergely 1989-ben, ő most kezdi tanulmányait a Tóth Árpád Gimnáziumban. Általános iskolásként elnyerte a Debrecen Város Kiváló Tanulója címet, abszolút reálérdeklődésű. A négy évvel fiatalabb Balázs ötödikes.
Dr. Simon Ernő szabadidejében – ha újabban ritkábban is – igyekszik időt szakítani a horgászásra. Dunántúliként meglepte, hogy milyen gazdag vizekben ez a környék, és egyik legjobb barátjával együtt, aki kiváló „pecás”, igyekszik eredményes lenni. A halak közül leginkább a pontyot kedveli, egyik kedvenc étele a rácponty, de egy jó harcsapaprikás megkóstolásához sem kell sokáig kapacitálni.
Mindenféle hasznos szerszámmal felszerelte magát az otthoni barkácsoláshoz, elsősorban famunkákban és elektromos szerelésben járatos.
Az eddig megtett úttal elégedett, hisz szerénytelenség nélkül érezheti úgy, hogy sikeres életpályát jár be. Az átgondolt, komoly szakmai tevékenység mellett nagy ábrándokat nem kerget, a jövőben szeretne több időt fordítani a családra.
(Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Dr. Simon József
Herdon István
Dr. Sinóros-Szabó Botond
Jancsó Gyula
Márkó Zoltán és családja
Bulátkó Kornél
Szemán Mihály
Dr. Cs. Tóth János
Dr. habil. Góth László
Dr. Szabó Péter
Kollár István
Aba-Horváth István
Kérdő Zsuzsa
Katona László
Czapp József
Dr. Bölcskei Gusztáv
Petis János
Dr. Orosz János
Lukács Balázs
Földesi Gyuláné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése