Dr. Plés Zsolt és dr. Vajda Antónia

Orvos vállalkozók,

Sátoraljaújhely

baz_07_172_dr_ples_zsolt_es_dr_vajda_antonia.jpgKontrasztos a megjelenése a száz­éves évfordulóját ünneplő Erzsébet Kórház és az Evolúció névre keresztelt Betegellátási és Prevenciós Központ képének. Sátoraljaújhely központjában egymás mellett él múlt, jelen és jövő, és talán mondani sem szükséges, hogy az egészségügyi szolgáltatást igénybe vevő betegek a jelenben a jövő orvostechnológiai berendezései és szervezeti keretei között keresnék a gyógyulást. Adott egy fiatal orvos házaspár, dr. Plés Zsolt és dr. Vajda Antónia, akik nem nyugszanak bele a hagyományos, időnként még mindig feudális egészségügyi hierarchia lépcsőin felfelé vezető út nehézségeibe, hanem észreveszik a vállalkozások előtt megnyíló lehetőségeket. A Nyírbátorban 1965. május 15-én született dr. Plés Zsolt és az 1965. október 13-án, Sátoraljaújhelyen anyakönyvezett dr. Vajda Antónia fogszakorvos a Debreceni Orvostudományi Egyetemen történt találkozásuk után 1990-ben összeházasodtak, és a diploma átvétele után Zemplén „fővárosában” kezdtek dolgozni. A férfi belgyógyászatból 1996-ban, majd háziorvostanból 2002-ben szakvizsgázott. Családjuk is gyarapodott, Tamás 14 éves, elsős a sárospataki Árpád Vezér Gimnáziumban. Lili hetedikes.

2001-ben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázatot írt ki az irányított betegellátási modellkísérletre, amin nagy örömükre nyertek, s így országosan a hét szervező egyike lettek. Az indulásnál 36 háziorvos 56 ezres lakosságnál láttak el szervezési feladatokat. Azóta több lépcsőben bővíthették rendszerüket, aminek eredményeként ma már 104 háziorvosi praxis a térség 156 ezer lakosának egészségügyi ellátását, szűrését koordinálják, összesen 86 településen. Számos újdonságot vezettek be a betegségmegelőző programok megvalósítása során. Regionálisan szervezik meg a szűréseket, ebben szorosan együttműködnek olyan partnerekkel, mint a szerencsi, a tokaji, a tiszaújvárosi rendelőintézet és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Oktató Kórház. Prevenciós nővér jár ki az érintett településekre, és segíti az ott folyó prevenciós feladatok elvégzését.

A családi Dental-Med Co. Bt. felépítette az Evolúció névre hallgató Betegellátási és Prevenciós Központot. A Központban megjelent betegek családias, kellemes környezetben várhatják gyógyulásukat. A geotermikus energiával fűtött, klimatizált, 1200 négyzetméter alapterületű épületben működnek háziorvosi rendelések, fogorvosi rendelés, nőgyógyászati magánrendelés, és itt található egy hidromasszázs-medence (egy fekvő- és öt ülőhellyel), amelyet gyógyászati célra használnak. Infraszauna, gőzkabin, szauna, fitnesz, elektromos futópad, kerékpár, szolárium várja a gyógyulni és pihenni vágyókat. A Központban működik a korszerű berendezés, valamint mágnesterápiás készülék, mely utóbbi több ezer betegség, izületi, ortopédiai, mozgásszervi, immunrendszeri, szív- és érrendszeri, valamint traumatológiai utókezelésnél eredményesen használható, de végeznek allergiavizsgálatot is géppel.

Gyógytornára és baba-mama tornára nyílik lehetőség a tornateremben. A hetven személy befogadására alkalmas előadótermet multimédiás berendezéssel szerelték fel: orvosoknak továbbképzéseket és a lakosság részére egészségügyi felvilágosító előadásokat tartanak itt.

Prevenciós újságot indított a központ: az ingyenes havilapot az együttműködő partnerek rendelőiben olvasgathatják a rendelésre érkezők. Gyógynövénybolt is nyitott 2005 végén.

Mire e sorok napvilágot látnak, valószínűleg minden érintett település bekapcsolódik a gépi kezeléssel megvalósítható dohányzásról leszoktató programba. A hagyományos orvosi eljárások mellett vadonatúj diagnosztikus és terápiás beavatkozásokra is sor kerül. A fogászatban például lehetőség nyílik az ózonterápia alkalmazására. Még a környékbeli megyékben sincs ilyen eljárás, így valószínűleg keresett lesz a fájdalom és fúrás nélkül történő fogtömés. Még számos ötletet fogalmaznak meg Plés doktorék. Hasznosíthatnák a központot a járóbeteg-ellátásban, például ideg- és érsebészeti vizsgálatokra. Nem győzik hangsúlyozni a megelőzés fontosságát, ezért is indítják el a gyomor- valamint béldaganat és prosztata szűrését. Bizonyára hozzájárulnak a szív- és érrendszeri, valamint a stroke halálozás csökkentéséhez, e betegségek időben történő felismeréséhez, gyógyításához. A testsúlykontroll segítségével igyekeznek segíteni a lassan már népbetegséggé váló elhízás visszaszorításában. Jól látják, hogy a lehetőség és a megvalósítás között még nagy a különbség. A tetszetős épület, a nagyszabású tervek, a már beindult rendelések  – a kívülálló szerint – biztosan elnyerték az orvosok és a városvezetés tetszését. Dr. Plés Zsolt és dr. Vajda Antónia a hatalmas terve végrehajtásához kiváló együttműködő partnerekre talált, és meggyőződésük, hogy a központban folyó gyógyító munkából jelentős egészségnyereséget profitál.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése