Dr. Jakab Imre

Kamarai titkár,

Nyíregyháza

szszb_06-32_dr_jakab_imre.jpgKétkedve fogadták, később elfogadták és megbarátkoztak vele, mostanában pedig sokan állítják: jó, hogy van. Jó bizony, hiszen folyamatosan lendíthet megyénk fejlődésének kerekét. Információkhoz, közvetve, vagy közvetlenül üzlethez és pénzhez juttathatja a vállalkozókat, a tagságot. A soknak igazán nem mondható kamarai tagdíj távlatokban megtérül, egyfajta befektetésnek számít.

E röpke bevezetőből is kiderül, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamaráról van szó. Arról a szervezetről, amely szerteágazó tevékenységet folytat, és mind nagyobb szerepet tölt be megyénk életében. E témáról beszélgettünk dr. Jakab Imrével, a kamara titkárával.

− E könyv egy kicsit megyénk történelmét is írja és emléket állít a hasznos kezdeményezéseknek, törekvéseknek. Kérem, foglalja össze a rendszerváltás utáni évek kamarai törekvéseit, változásait!

− A gazdasági szerkezet átalakulásával a kamarai munka is megváltozott. 1990-ben már az országos kamara dolgozója voltam. 1991 őszén Szolnok, Hajdú és Szabolcs megyék részvételével megalakult a regionális gazdasági kamara, ez működött 1994 februárjáig. 1994. október 28-án alakult meg mostani formájában megyei kamaránk, de igazából csak 1995 januárjától működünk.

A taglista pontosítása, a regisztrálás és sok más − kívülről nem látható − feladat nagy nehézség elé állított bennünket. Nem kaptuk meg a korábban beígért központi támogatást, magunknak kellett megteremteni a működés első feltételeit. Kezdetben hét ideiglenes osztályunk volt, amelyek összefogták a tagságot szakmák szerint. Az eltelt két és fél esztendő alatt megerősödött szervezetünk, szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy a jobbak közé tartozunk.

− Ezek mellett, vagy ellenére is sokan vannak még, akik a kamarában csak egy kötelezően előírt és felülről vezényelt pénznyelő szervezetet látnak…

− Az alapszabály többek közt előírja: a kamara célja a törvény szerinti köztestületi célokon túl: tagjai között olyan együttműködési lehetőségek megteremtése és fenntartása, amelyek érdekazonosság alapján elősegítik és folyamatosan biztosítják a jogi személyek, a magánszemélyek, a vállalkozók közötti közvetlen gazdasági, társadalmi kapcsolatot.

A kamara elsőrendű feladata és alaptevékenysége a tagdíjért nyújtott alapszolgáltatás, kereskedelmi cégnyilvántartás, gazdasági információk szolgáltatása, okmányhitelesítés, kiállítások szervezése. Vannak a törvény által előírt szolgáltatások, néhány ilyet azonban saját elhatározásként hoztunk létre. Ilyen szolgáltatás például egy 25 millió forintos műszaki fejlesztési alap. Van már kereskedelemfejlesztési és képzési alapunk is.

− Azt mondta, hogy a kamara apparátusában jó szakemberek dolgoznak, s hogy sikerült a tagsághoz közelebb kerülni. Hogyan?

− Valóban képzett szakemberekből áll gárdánk, amelyben nem kevés a nyelveket beszélő ember. Az elmúlt időben képviseleti irodát nyitottunk Mátészalkán, Fehérgyarmaton, Kisvárdán, Nyírbátorban, Tiszavasváriban. A képviseletvezetők közvetlen napi kapcsolatot tartanak a tagsággal, a polgármesteri hivatalokkal és különböző intézményekkel, szervezetekkel.

Többek közt létrehoztuk az építőipari, az idegenforgalmi és turisztikai, a cipőipari, az élelmiszer-ipari, a közgazdasági, az energetikai, a sütőipari tagozatot. Szerencsések vagyunk, hiszen a törekvésünk találkozik a tagság elképzeléseivel.

− És van a kamarának egy havilapja is, amely segítheti a tagság és a vezetés véleményének áramlását…

− Lapunk számos információt közvetít, s ez hasznos szolgáltatásnak számít. Sorozatban kérdezi például azt: mit vár a tagság kamarai szervezetétől? Nyílt és őszinte véleményeket olvashattunk ezekben a cikkekben. Sokan vallják immár, hogy a kamarára szükség van és számos tanulságot is leszűrhetünk e gondolatokból.

− Az alakuláskor, a kezdetek idején a németektől vettünk át tapasztalatokat. Mostanában szakmai kapcsolatunk van a csehekkel, a lengyelekkel, a szlovénekkel, a szerbekkel. Különösen a román kamarákkal baráti és gyümölcsöző az együttműködésünk. Konkrét hasznát veszik ennek tagjaink, hiszen üzleti lehetőségekhez jutnak ez által.

Itt szólnék hazai kapcsolatainkról is. Hasznosan együttműködünk az országos szervezetekkel, a követségekkel. Itthon pedig a pályázatokat kiíró területfejlesztési tanáccsal, a megyei fejlesztési ügynökséggel, a munkaügyi központtal.

− Mondana néhány szót önmagáról?

− Okleveles közgazdász és könyvvizsgáló vagyok, kereskedelmi és vállalati tapasztalatokkal is rendelkezem. Feleségem közgazdász és a bérirodát vezeti a TÁKISZ-nál. Egyik fiunk tanár, a másik végzős jogász. Szeretem a szakmámat, szabadidőmben pedig szívesen hallgatok zenét és kertészkedem.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1997.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése