Sátoraljaújhely

Mindenki csak Pali bácsinak szólítja dr. Boda Pált, a sátoraljaújhelyi Erzsébet-kórház nyugalmazott gyermekgyógyász-főorvosát. Tekintve, hogy 1912-ben született, ma már teljesen helyénvaló ez a megszólítás, sőt, az ellen sem tiltakozott, amikor huszonéves korában bácsizták a gyermekeikkel hozzá forduló anyukák, nagymamák. Bácsizzák azok is, akik soha nem voltak betegei, mert így szokták meg a nevét szüleiktől, sőt nagyszüleiktől. Sokan a sport révén ismerkedtek meg vele, hiszen Pali bácsi síoktatóként is beírta a nevét Zemplén aranykönyvébe. Már miskolci gimnazista korában országos bajnok volt pentatlonban, sőt, érettségi után a Testnevelési Főiskolára akart jelentkezni, ahol eredményei alapján, tárt karokkal várták – ösztöndíjasként. Egy tanára, az utolsó pillanatban beszélte le róla, ezért a gyógyítást választotta hivatásul, a Debreceni Orvostudományi Egyetemre iratkozott be.

Kitűnő tanuló volt, a sportot sem hanyagolta el. A DEAC színeiben atletizált, 1936-ban országos főiskolai bajnokságot nyert tízpróbában. Ugyanakkor a felnőtt országos bajnokságban második helyezést szerzett. Később a tenisz és a sísport felé fordult az érdeklődése. 1924-től állandó tagja volt a cserkészcsapatnak is, amit napjainkban is rendkívül hasznos mozgalomnak tart. Úgy érzi, hogy egész életében nagy hasznát vette az ott tanult ügyességeknek, készségeknek. Térképolvasás, ezermesterség, könyvkötészet, híradás a mai napig értékes fortélyai.

Katonaidején és fogsága alatt is sokszor tapasztalta képességeinek életmentő erejét. 1937-ben szerezte orvosi diplomáját, de már előtte is díjtalan gyakornokként dolgozott a debreceni gyermekgyógyászati klinikán, később pedig tanársegédként. Ezt a címet már 1944-ben, katonaként kapta, 1946-ban, a fogságból hazatérve le is mondott róla, hogy kikerüljön a politikai rendőrség látóköréből. Matyóföld fővárosában, Mezőkövesden, kezdett általános orvosi praxist, mellette a tisztiorvosi hivatalban anya- és csecsemővédelmi kérdésekkel foglalkozott, hiszen alapvetően gyermekgyógyásznak érezte magát. Csecsemő tanácsadást tartott, a szülőket a kicsik gondozására oktatta az Anyák Iskolája révén. Ő kapta meg – országos szinten elsőként – a mozgó gyermekszakorvosi vizsgálat kísérleti jogát, a hálózat kiépítésének lehetőségét. Ma is létezik ez az anya- és csecsemővédelmi szolgálat mindenki hasznára.

Boda Pál maga is hasznát vette az itt szerzett tapasztalatoknak, hiszen Szikszón már a kórház gyermekosztályának létrehozását bízták rá. Hozzá is fogott, de a kijelölt épületrész alatt nagynyomású gőzkazán működött és a robbanásveszélytől tartva ő megtagadta az osztály létrehozását. Meglehetősen bátor tett volt a megyei vezetők által eldöntött, sőt a sajtó által már működőnek leírt gyermekosztály létrejöttét „szabotálni”, természetes, hogy dicstelen véget ért szikszói pályafutása. (A kazánrobbanás később be is következett. Szerencsére, „csak” a fűtő életét követelte.)

1951 januárjában kezdte újhelyi munkálkodását, itt is a gyermekosztály létrehozását bízták rá. Így jellemzi a kezdeteket:

– A kórházban az elmeosztály egyik szárnyát jelölték ki a csecsemő- és gyermekosztály számára. Az osztály berendezése, máshol fölöslegessé vált, „elfekvő” anyagokból történt. Én a megszüntetett apáca klauzúrák berendezését kaptam, így lett az imazsámolyból szoptató zsámoly. A kórház kápolnájából rekvirált oltárt neveztük ki pelenkázó asztalnak. A harminc gyermek ellátásához egyetlen falikút volt a folyosón. Innen kellett a gyermekek fürdetéséhez szükséges vizet a tejkonyhába cipelni, és egy csikótűzhelyen megmelegíteni. Az elmebetegnek 18–20 fok meleg járt, a csecsemőknek viszont elengedhetetlen volt a 24–26 fok. A szellőzőlyukakba bekötött dobkályhákkal próbáltuk meg elérni ezt a meleget. Ápolónőnek hat valaha volt kaptam, akik tudvalevőleg nem szülhettek gyermeket, így ápolási gyakorlatuk sem volt. Így szó sem lehetett igazi gyógykezelésről, ezért minden erőmet a betegségek megelőzésére fordítottam. Huszonegy körzet orvos– védőnő–szülésznő „hármas egységét” vezényeltem – sikerrel. Bent laktam az osztályon, éjféltől éjfélig tartott a szolgálatom. A reggeli vizit után irány a szakrendelő, amikor ott végeztem, már várt a kocsi és mentem a községekbe. Ez így ment egész hónapban, hiszen én voltam az egyetlen gyermekorvos a két városban és három járásban. Néhány év alatt, így is sikerült a csecsemőhalandóságot jelentősen mérsékelni.

Kevéske szabad idejét a síoktatásnak, a sport népszerűsítésének szentelte. Világraszóló elismerést váltott ki a kórház területén létesített oktatópálya, és hogy nyáron is lehetett gyakorolni a tűleveleken.

1977-ben, 65 éves korában vonult nyugállományba. Utána még – mintegy levezetésként – 22 évet dolgozott az állandó orvoshiánnyal küszködő véradó állomáson. Egykori betegei most vérükkel bizonyították hálájukat.

Életkorát így értelmezi:

– Nem az az idős ember, akinek évei száma sok, hanem aki közel van a halálhoz.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)