Kisvárda

Az ügyeletes orvosi szoba csendjét női sikolyok, jajgatás és időnként gyermeksírás teszi hitelessé. Igen, a szülészeten, ahol Berzéky József főorvos ügyel ez jelenti a békét, a nyugalmat. A vajúdó anyák hangoskodása természetes velejárója a szülés folyamatának, a felsíró újszülött pedig minden esetben azt az örömhírt kiáltja világgá: megint eggyel többen vagyunk.

1973-tól dolgozik a Kisvárdai Kórház szülészetén, több ezer alkalommal segített már világra újszülötteket, de az élet továbbvitelének látványa ma is, minden egyes újszülött láttán, igazi meghatódással, igazi örömmel tölti el. Számára ez természetes, hiszen nem kényszerből választotta a szülész hivatást. Hányatott gyermekkorát felidézve is töretlen hittel vallja, hogy indíttatását elsősorban családjának köszönheti: az erőt olyan hivatás választására, aminek középpontjában a másokon való segítés, a feltétel nélküli szolgálat áll.

1946-ban született Tornyospálcán. Édesapja, mint Jutason végzett katonatiszt a II. világháborúban Kassán szolgált írnokként. Ezért üldözték, fejenként harminc kilós csomagokkal „telepítették” ki a családot. Előbb Kőszeg környékén, majd Tornyospálcán tengette életét a háromgyermekes család. Az „osztályidegen” bélyeg mindnyájuk életét megnyomorította. Az apa – belefáradva a tíz éves üldöztetésbe – 1956-ban elhagyta az országot, Angliába „disszidált”, csak húsz év múlva tért haza. Az egyedül maradt anyától elvették a földet, kimutatható jövedelem nélkül nevelte három gyermekét. Ennek ellenére mindhárman diplomát szereztek. A két leány pedagógus lett, József, a legkisebb, pedig a Debreceni Orvostudományi Egyetemre ment. Szegény, de boldog gyermekkorából értékes adottságokat hozott magával.

Ambícióval, hittel, segítőkészséggel telve indult el a felnőtté válás útján. Máig érvényes alapelvét így fogalmazta meg: „A bánat feleződik, az öröm pedig duplázódik, ha van kivel megosztani.”

Folyamatos kitűnő tanulmányi eredményét elsősorban szorgalmának tulajdonítja, a család iránt érzett felelősség mellett. Választott hivatását az első pillanattól kezdve a szakmának kijáró alázattal és alapossággal gyakorolja, annak ellenére, hogy boldogan lett volna újságíró, pedagógus, vagy lelkész is. Egész életútja a bizonyság rá, hogy mindhárom pályára alkalmas. Újságíróként – még az egyetemi évek idején – az Egyetemi Élet munkatársa volt, azóta is publikál. Szakmai tapasztalatait összegezve a szüléssel, születéssel kapcsolatos szokásokról, babonákról írt néprajzi dolgozata országos II. helyezést kapott egy néprajzi (romológiai) pályázaton. Filozófia szakot is végzett, a sajtó állapotát ennek megfelelően jellemzi: „Még sok évnek kell eltelni, míg a kormánypárti és ellenzéki egyensúly helyreáll a médiában. Ennek alapfeltétele, hogy ne a megélhetés, hanem a meggyőződés irányítsa a tollat.” Lelkész sem lett, de ennek a munkának a legszebb részét, a szegények, elesettek gyámolítását így is aktívan végzi.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kisvárdai Szervezetének orvosa, emellett ténykedik a Caritas csoportban is. Régi vágya, hogy a családsegítő szolgálat és más jótékony szervezetek öszszehangolt működését megvalósítsa a Keresztény Értelmiség Szövetsége keretén belül. „Egyre többen fogják érezni, hogy az ember játékosnak született ugyan, de a Homo Ludens csak abban az esetben valósulhat meg, ha ezt a játékot nem egyedül, hanem többen, sokan űzik”. Ezt a munkát csak kivételes pedagógiai érzékkel, türelemmel és empátiával megáldott ember vállalja. Berzéky József ilyen. Gyakran ellenállásba ütközik, mégis töretlen hittel dolgozik egy boldogabb világért.

A nyolcvanas évek elején elsőként vezette be Kisvárdán a „papás-szülést”, vagy ahogy ő mondja, az együtt szülést. Akkor még kórházon belül is felháborodást váltott ki az új kezdeményezés, de ma már a szülések fele így zajlik. Ez a felemelő esemény nemcsak a házassági köteléket erősíti, de a szülészt magát is nagyobb intenzitásra készteti, hiszen a férj jelenléte – mintegy társadalmi kontrollként – erre serkenti az orvost. Véleménye szerint a családias hangulatú kórházi szülés lesz a jó megoldás a jövőben is az otthonszüléssel szemben. Ez a megoldás nyújt csak kellő biztonságot a váratlan komplikációk esetén a kisdednek és az édesanyának.

Feleségével, aki ugyancsak orvos, egy fiú és két (iker) leánygyermek boldog szülei. A három gyermek közül egyik sem kívánja az orvosi pályát választani.

Ő maga is úgy érzi, hogy a szakma társadalmi pozíciója, az orvosok anyagi helyzete nincs összhangban. A nyugatról beszivárgott orvosperek döntő többsége is a szülész-nőgyógyász orvosok ellen irányul, amely jelentősen csökkenti a szakma népszerűségét. Már országos méretben is jellemző az elnőiesedés az alsóbb évfolyamos orvostanhallgatók körében.

Ezek a jelenségek is növelik a homlokán egyre mélyülő ráncokat, de nem vehetik el boldog mosolyát, amivel a felsíró újszülöttet köszönti – a paraszolvenciától függetlenül – minden alkalommal.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)