Mihály János gimnáziumigazgatóról beszél Székelyhidi Ágoston író 

A böszörményiek „direktora”

Mihály.jpgMihály Jánost, a hajdúböszörményi Bocskai Gimnázium igazgatóját városszerte csak úgy emlegették: a direktor. Ősi diákszokás volt, s mind a mai napig divat, hogy a diákok kifogyhatatlan ötletességgel ruháznak fel tanárokat csúfnevekkel vagy jellemnevekkel, amit aztán a következő nemzedékek ellenőrzésük alá vonnak. Ha nem találják elég jellemzőnek, elvetik, ha lényegre tapintónak minősítik, úgy átveszik és szentesítik. Mihály János ragadványnevét a böszörményi diáknemzedékek elfogadták és őrizték. 

Székelyhidi Ágoston író, az egykori tanítvány, majd kolléga és barát szerint ebben is megnyilatkozik az iránta tanúsított nagy tisztelet. Egy ízben ezt írta: „Ízlelgessük csak ezt a nevet. Először is: nem általánosít, hanem meghatároz, nem fedi el a góréval, főnökkel, a vezérrel az igazgatót. Mintegy elismeri, megerősíti a tisztaságot. A közösség elévülhetetlen pecsétjét üti a kinevezés hivatali pecsétje mellé. Azaz fölé. De tovább is megy, többet is mond. A latinos változat alkalmas arra is, hogy fölidézze a hajdani komoly szertartásos méltóságot, majd finom iróniával meg is kérdőjelezze, el is hessentse. Így fejezvén ki, hogy ez a direktor másképp direktor, hogy tehát itt nem az állás ad rangot, méltóságot és tekintélyt az embernek, hanem az ember tölti meg méltósággal és tekintéllyel az állását. Azt jelezve, hogy a direktor nem az igazgató módján ember, hanem az ember módján igazgató.”

– Középiskolás korában ismerte meg Mihály Jánost?

– Édesapám a világháborúban katonatiszt volt, majd 1944-től a nagyváradi magyar érdekvédelmi szervezet politikusa. Emiatt letartóztatták. Később, 1947-ben, a párizsi béke után, amikor Románia már biztonságban érezte magát, azokat, akik nem vállalták a román állampolgárságot, s egyébként is megbízhatatlanok voltak, kiutasították. Így járt a mi családunk is. Édesapámnak Magyarországon volt egy katonatiszt barátja, aki egyébként görög katolikus iskolában tanított Hajdúböszörményben, az ő révén kerültünk a városba. 1948 az államosítás éve volt, én akkor ismertem meg Mihály Jánost, akkor iratkoztam be a Bocskai Gimnázium általános iskolájába, ő pedig akkor került oda frissen kinevezett igazgatónak.

– Ő Sonkádon született, Szabolcs vármegyében, de középiskolai tanulmányait már a böszörményi Bocskai Gimnáziumban végezte.

– Az édesapja Hajdúböszörményben volt csendőrőrmester már 1929 körül, ráadásul altisztként amolyan törzsparancsnok-helyettes. Mihály János életébe, különleges sorsába ez is beletartozott, meg az is, hogy a Ludovika Akadémia hallgatója lett, sőt egészen fiatalon, mintegy másfél évig előadótanára is Marosvásárhelyen.

– Ezt érthető módon nem nagyon szellőztették. Annál kevésbé, mert tudomásom szerint ő a debreceni egyetemen a baloldali ifjúsági mozgalmakhoz tartozott?

– Igen, a Márciusi Front holdudvarába került, olyaténképpen, hogy mint történelem–földrajz szakos hallgató Újhelyi Szilárdnak és Tariska Istvánnak a távoli baráti körébe tartozott. Kállai Gyulával nem volt kapcsolata. Sorsába tehát belejátszott, hogy a Márciusi Frontnak a második-harmadik vonalához kötődött Debrecenben. Nem politikusként, hanem mint a Front bizonyos világnézeti körének, a népi írói törekvéseknek a hitvallója. Nemzeti elvű világnézetet vallott, bizonyos mértékig hatással volt rá Karácsony Sándor. Mégsem volt hazug az a magatartása, hogy később belépett az MDP-be, majd a MSZMP-be, mert a nemzetelvűséget valahogyan mindig egyeztette a társadalmi igazságossággal. A társadalmi igazságosság és a nemzeti függetlenség alapértékei egy meggyötört sorsú embernél még kiegészültek a humanizmus alapelveivel. Nem volt vallásos, de nagyra értékelte a kereszténységet. Amikor 1968 után a középiskolákban bevezették a világnézetünk alapjai elnevezésű tantárgyat, akkor ő vállalta annak a tanítását. Több óráját meglátogattam, mivel az én osztályomban is tanította ezt a tárgyat. Ráébredtem, hogy ő ennek a tantárgynak a keretében nem a tudományos szocializmust tanította, hanem azt, amit akkor eufórikusan szocialista humanizmusnak neveztek. Ő valójában a humanizmus elvét emelte ki, mint a marxi marxizmus egyik alaptételét. Hiszen ő is derült azon, hogy kik is a marxisták. Akik nem olvasták Marxot! A marxi klasszikus filozófiából az emberelvűséget vallotta. Nem volt álságos ember, hitt abban, amit tanított, de nem a dogma, nem a korlátoltság jellemezte.

– Mihály Jánost feltétlen bizalom övezte a hatalom részéről?

– Nem, ezt nem mondhatjuk. Inkább arról van szó, hogy Mihály János a szovjet hadifogságban elvégzett egy antifasiszta iskolát. Ennek az oklevelével érkezett haza 1947-ben. Hajdúböszörményben élt egy zsidó származású kommunista funkcionárius, bizonyos Waldmann Varga Jenő, aki 1944-től nagyon magas tisztséget töltött be a szovjet–magyar kapcsolatrendszerben. Nem tudom pontosan mit, de ez a tisztség bizalmas lehetett. Varga később kecskeméti polgármester, majd Bács-Kiskun megye tanácselnöke lett. Ez a Varga Jenő ismerte Mihály Jánost és a családját 1940 előtt, s tudta, hogy Mihály János apja, noha csendőr főtörzsőrmester volt, emberi módon bánt a zsidókkal. Kezességet vállalt Mihály Jánosért, noha tudta, hogy hivatásos katonatisztként a Ludovika Akadémián volt tanár, pontosabban a Gyorsfegyvernemi Hadapródiskolán tanított.

– Ennyi elég volt a bizalom megalapozásához?

– Mihály János személyisége és baráti köre is okot adott arra, hogy bízzanak benne. Volt egy olyan gimnazistakör, amelyet Mihály János 1948-tól kezdve maga mellé emelt. A fiatalokkal órán kívül is foglalkozott a Nékosz Kollégiumban, amelynek társigazgatója volt. Folyvást oktatta őket emberségre, de az öltözködéstől kezdve a késsel-villával való bánásmódig, a nyakkendőkötéstől a köszönésig az illemtan is szerepelt a programban. Ezek a fiúk megbíztak benne, ezekben ő is megbízott. Volt közöttük egy Lévai Sándor nevű gimnazista, aki később az MDP, majd az MSZMP városi első titkára, s a kerület országgyűlési képviselője lett. Ő is azok közé tartozott, akik kiálltak Mihály János mellett. Tehát ő igazában néhány embernek a bizalmából került be abba a körbe, ahol 1949 után találjuk. Ezek közt a gimnazisták közt, ahová én is tartoztam, természetesen más szerepben és helyzetben, voltak olyan velem egykorúak, mint például Szűrös Mátyás. Ő Mihály János legszűkebb tanítványi körének tagjaként került el 1952-ben Hajdúböszörményből, s a Lenin Intézetben érettségizett, majd a Szovjetunióban szerzett diplomát. Amikor visszatért Magyarországra, már megkezdődött a politikai karrierje. Szűrös Mátyás szintén bizalmába fogadta Mihály Jánost.

– Vagyis jótálltak érte?

– Igen. Három-négy olyan ember volt, akinek a bizalma megtartotta őt akkor is, amikor például 1950-ben letartóztatták egy napra. Valaki ugyanis éjszaka a gimnáziumban felfirkálta a falra Rákosi fényképe alá, hogy „Kopasz Rákosi, nincs neked itt helyed”. Ezért Mihály Jánost vegzálták, hogy miért nem vigyázott jobban a gimnázium megközelíthetetlenségére, miért nem záratta be az épületet. Letartóztatták, és a helyi rendőrség pincéjébe vitték, a család sem tudta, hogy hol van. Azzal hozakodtak elő, hogy persze csendőrgyerek volt, ludovikás tiszt, biztosan ő bujtogatott a provokációra. 1948-ban már egyszer majdnem 48 óráig volt a politikai rendőrség foglya ugyancsak a városban. Ez mutatja, hogy igenis élt vele szemben egyfajta politikai bizalmatlanság, pusztán csak az osztály-hovatartozása, nem a személyes magatartása miatt. Lévai Sándor, de főleg Waldmann Varga Jenő volt az, aki a rendőrségről kihozta őt. A hatvanas évek végén olvastam az 1950-es eset jegyzőkönyvét, mert Mihály János megőrizte. Annak kísérőiratában az állt, hogy a rendőrség lezártnak tekinti, nem akarja az ügyet tovább folytatni. Az irat egyik aláírója Waldmann Varga Jenő volt.

– Mit szólt a hatalom ahhoz, hogy a hatvanas években olyan tanárokat vett a gimnáziumba, mint Kertész László, Székelyhidi Ágoston vagy később Görömbei András, akikről tudnivaló volt, hogy úgynevezett másként gondolkodók?

– Mihály János rendkívüli képességgel rendelkezett, három nyelven írt és olvasott, állandóan tájékozódott, szaktárgyait egyetemi szinten ismerte és fejlesztette. Egy ilyen ember nemigen tudott volna egy kisváros középiskolájában, miliőjében megmaradni, ha a szakma nem karolja fel. Csakhogy a szakma is felkarolta. 1952-53 körül nagyon nehéz volt annak érvényesülnie, akinek nem volt patrónusa, de azok, akik a Márciusi Front környékén megismerkedtek vele, s akkor szakmai pozícióban voltak, mint például Jóború Magda miniszterhelyettes, igényt tartottak a szakértelmére. Jóború Magda azért is járt néhányszor Debrecenben és Hajdúböszörményben, hogy erősítse a Mihály János iránti bizalmat. Ez a szakmai kör és kapcsolatrendszer volt a háttere országosan. Szerencsére voltak olyan körök a megyében is, amelyek ismerték a képességeit. A szellemi, a szakmai, a pedagógiai és emberi értékei voltak azok, amelyek megtartották őt minden válságos körülmény között. De… A kisvárosban a dogmatikus, műveletlen, rosszindulatú és nagyon bizalmatlan kommunisták és funkcionáriusok várva várták az alkalmat, hogy elgáncsolják. Ez nemegyszer megtörtént. Az előbb említettem, hogy amikor letartóztatták, senkinek sem mondták meg, hogy hova vitték.

– Később nyugton hagyták?

– Nagy Imre leváltása után megint volt egy bizalmatlansági kísérlet vele szemben. A forradalom idején, 1956-ban az volt a szerencséje, idézőjelben mondva, hogy októberben végig beteg volt, még az utcára sem tudott kimenni, tehát nem vádolhatták azzal, hogy bármelyik csoporthoz tartozott. De amikor a hajdúböszörményi és Hajdú-Bihar megyei MSZMP-politikusok próbálták újraerősíteni a saját hatalmukat, akkor már Lévai Sándor végzett tanár volt, s ő lett a városi párttitkár a forradalom leverése után. Ez a tény megerősítette Mihály János pozícióit. Ő egyébként 1948-ban olyan középiskola élére került, amely korábban református főgimnázium volt, s amelynek a tanárai, igazgatói kivétel nélkül a régi keresztény Magyarország hívei voltak. Mihály János ezeket nagyrészt képes volt megtartani. Akiket nyugdíjaztak, őket visszahívni már nem volt módja, de az aktívak közül nem engedett senkit üldözni, miközben ő folyton ki volt téve ennek a veszélynek. Ennek ellenére a gimnáziumba kerültek olyan rovott múltúnak számító tanárok, mint például Molnár Pál, aki korábban a debreceni református gimnázium tanára, majd Erdély visszatérése után a Máramarosszigeti Gimnázium igazgatója volt. Őt állítólagos pán–germán rokonszenvei miatt üldözték. Mihály János odavette tanárnak, s rövidesen igazgatóhelyettessé léptette elő, mert szívós, jó hivatalnok volt. Orosházi Lajost említem még, aki katonatiszt tanár volt, s mégis odakerült az ötvenes évek második felében.

– De az 56-osok felkarolása volt az igazi huszárvágás!

– Igen. 1956-ban kedvenc diákjai közül Kertész László és jómagam nehéz helyzetbe kerültünk. Letartóztattak bennünket, engem kizárták az ország összes egyeteméről, Lacit nem, mert őt Juhász Géza professzor külön védte, mellesleg engem is. Kertész László, aki a Juhász család amolyan fogadott fiának számított, hiszen tudjuk, hogy lelencgyerek volt, állami gondozott, Juhász Géza rendkívüli emberséges és szilárd magatartása miatt maradhatott az egyetemen. Juhász Géza volt az, aki azt mondta, hogy Kertésznek a gimnáziumban van a helye. Énvelem más volt a helyzet, csak az 1963-as amnesztia után engedtek tanítani általános iskolában. 1959-ig afféle segédmunkás voltam, aztán helyettesítő tanár, s csak 1963-ban kaptam kinevezést, Baranyi Imre, volt évfolyamtársam segítségével. Bármit mondanak róla, lelkiismeretes ember volt, nem felejtette el e baráti kapcsolatait. Betértünk egyszer az Arany Bikába egy pohár borra, s ott felajánlotta, hogy közbenjár az érdekemben. Mondtam, a megyei tanácson eddig kőkeményen elzárkóztak még attól is, hogy általános iskolai kinevezést kapjak. Két-három nap múlva a megyei elnökhelyettes telefonált Mihály Jánosnak, hogyha ő foglalkoztatni tud engem, a megyei tanács nem zárkózik el előle. Azt sem titkolta, hogy ez Baranyi Imre kívánsága, aki akkor a KISZ Központi Bizottságának valamilyen magas rangú társadalmi-politikai tisztségviselője vagy tanácsadója volt. Mihály János ezt örömmel vette, s azonnal alkalmazott. Ez nem az ő kettős magatartására vall. Az ő személyisége és magatartása egységes volt, amelynek az a határozott értékrend adta az alapját, amelyet korábban említettem. Ő ezeket értékelvként, s nem pillanatnyi dogmaként vagy taktikaként képviselte, s ezeknek az értékeknek a révén mindig képes volt betölteni azt a teret, amit a pillanatnyi szabadság engedett.

– Azért Görömbei András esete sem jelentéktelen dolog.

– Bizony nem! Hiszen ő piarista gimnáziumban érettségizett, az édesapja ’56-os elítélt volt, tehát neki semmi esélye sem lett volna, hogy egyetemen tanítson. Barta János professzor kérte, hogy átmenetileg fogadja őt Mihály János. Ezzel a kerülővel juthatott aztán egyetemi állásba.

– Miben rejlett az ő pedagógiai vonzereje, szakmai tekintélye?

– Elsősorban tanárként volt rendkívül népszerű. Méghozzá azért, mert az ember akkor lesz igazán jó tanár, ha megőrzi a szakmai igényességét, nem akar leereszkedni senkihez, de képes tanítványaiban azt az érzetet kelteni, hogy emberileg egyenrangúak. Ő így kezelte a tanítványait. Tehát a bizalomteremtő képesség tette őt rendkívüli tanárrá. Valahogy minden tanítványa meg akart felelni ennek a bizalomnak. Módszere a gondolkodtatás volt, ezért a gondolkodó tanulókat becsülte legtöbbre. Soha nem adott fel leckét, hanem kérdéseket hagyott meg. És hát az emberi rokonszenvessége és férfiúi bája utánozhatatlan volt. Ezek a tulajdonságai engem Julow Viktor egyetemi tanárunkra emlékeztettek.

– Tudomásom szerint szakmai cikkeket is írt. Nem vágyott többre? Beérte azzal, hogy egy kisvárosi gimnáziumot igazgasson?

– Azt mondta, neki ez az élete. Említettem, hogy rokonszenvezett a Márciusi Fronttal, de nem a politikai irányvonalával, inkább azzal, amit úgy nevezhetünk, hogy a népi írók gondolatvilága. Ő élete végéig ezt az értékrendet fogadta el, és ezt érvényesítette. Elmondta nekem, hogy ebben nem állt egyedül, a fiatal katonatisztek, főleg a vezérkariak ’38-’39 táján a népi írók művein nevelkedtek. Hiszen sokan a népi osztályokból kerültek az értelmiség soraiba, mint ő is. Ez volt a titka annak, hogy őszinte meggyőződéssel vállalta a társadalmi igazságosságot, amit a népi írók tanaiból merített. Ehhez kapcsolta a nemzeti függetlenséget, az pedig általános európai műveltségéből származott, hogy egyfajta humanizmust és keresztény értékrendet vallott, de nem volt vallásos.

– Mégis hallani olyan emlékezéseket, hogy élete végén vallásos lett.

– A felesége halála annyira megrázta, hogy aztán a sorsszerűséget kereste közös életútjukban, a találkozásukban, hiszen véletlenül találkoztak. Mihály János már gyűrűs vőlegény volt, amikor megismerkedtek. Azt mondta, abban is a sorsszerűség játszott közre, hogy ez az asszony jóban-rosszban kitartott mellette, de abban is, hogy végül neki kellett ápolnia s eltemetnie. Tehát inkább a sorsszerűség volt az, amit mások úgy magyaráznak, hogy Istenhez való megtérés. Én is láttam, hogy a Bibliát olvassa – de nem a Biblia-magyarázatokat –, és abban nagy sorspéldákat talált. Kereste a példázatértékű szépirodalmi alkotásokat is, Kodolányi János nagy Mózes-regényét kétszer is elolvasta. Tehát a nagy bibliai mítoszokat nem is annyira az istenhit, mint inkább a sors mítoszaként értelmezte.

– Hogyan fogadta a rendszerváltást?

– Mihály János akkor már 75 éves volt, nyugdíjas, porig sújtotta a felesége szenvedése és halála. Amikor 1971-ben Lévai Sándor meghalt, Mihály János ellen hirtelen elszabadult a helyi dogmatikus pártmunkások indulata. Ne felejtsük, az 1970-es évek elején söpört végig az országban az értelmiségellenes hullám! Ez volt a filozófusperek kora. Mihály János a gimnáziumban az évek folyamán fogadta Veres Pétert, Sánta Ferencet, Mocsár Gábort, Féja Gézát. Ebben azt látták, hogy túlságosan a másként gondolkodóértelmiséghez köti a gimnáziumot, pedig annak az életre kellene nevelnie. E mögé a demagóg felfogás mögé bújtak, s Mihály Jánosnak nem engedték meg, hogy meghosszabbítsa 65 éves kora után is igazgatói megbízatását. Azt kiharcolta, talán nem is ő, a barátai, hogy 70 éves koráig óraadóként taníthatott, mert azt mondta, nem akarja elveszíteni azt a szereptudatot, hogy őrá még szükség van. Nem akarta elveszíteni a kapcsolatot azzal az intézménnyel, amelyet 1949 után ő emelt olyan szintre, amely méltó folytatása a református főgimnáziumi korszaknak. S azt is el kell mondanom, hogy élete utolsó éveiben nem zárkózott be, csak majd a felesége halála után. A rendszerváltozás idején voltaképpen már lezárult az élete. 1993-ban halt meg.

– Milyen ember volt ő a hétköznapokban mint társ,barát?

– Nagyszerű ember volt, érzelemgazdag, kitűnő barát, hangulatos házigazda és vendég. Szűkebb baráti körben sokszor feloldódott, és a társaság középpontja tudott lenni.

Bakó Endre

***

MIHÁLY JÁNOS (született 1914. október 8-án Sonkádon, elhunyt 1993. június 5-én Hajdúböszörményben).Elemi iskoláit megyei szülőfalujában végezte, a középiskolát Hajdúböszörményben, a Bocskai István Református Gimnáziumban. 1932-ben érettségizett, majd tanulmányait a Debreceni Tisza István Tudományegyetem földrajz–történelem szakán folytatta. 1937-ben szerzett diplomát. 1941-ben a marosvásárhelyi GyorsfegyvernemiHadapródiskolában tanított. 1945-ben szovjet hadifogságba esett, ahonnan 1947-ben tért haza. 1949. március 1-jén nevezték ki véglegesen a Bocskai Gimnázium igazgatójának, beosztásától 1979-ben vált meg. Egy ideig, 1948-ban társelnökként vezette a Nékosz Petőfi Sándor Népi Kollégiumot. A megyei igazgatói munkaközösség vezetője, a városi pártbizottság és tanács tagja. Pedagógiai tapasztalatairól néhány szakcikk is árulkodik. Kitüntetései közül említést érdemel Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, 1956; a Kiváló Tanár, 1972; Hajdúböszörmény Város Díszpolgára 1975; a Munka Érdemrend arany fokozata, 1978; Pedagógus Szolgálati Emlékérem, 1979. 

SZÉKELYHIDI ÁGOSTON (született 1935. december 19-én Medgyesbodzáson) tanár, író, politikus. Nagyváradon nevelkedett. Családját 1948-ban kiutasították Romániából. Középiskoláit Hajdúböszörményben végzi, 1958-ban szerzett magyar–történelem szakos diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. 1956-ban a Hajdú-Bihar Megyei Forradalmi Bizottmány elnökségi tagja, ezért később vizsgálati fogságba került. 1959-től általános iskolai tanár Hajdúböszörményben, majd 1964-től az ottani Bocskai Gimnáziumban, 1977–1984 között a debreceni Kölcsey Ferenc Művelődési Központ főmunkatársa, majd lapszerkesztő és szabadfoglalkozásúíró. 1969–1976 között a Hajdúböszörményi Nemzetközi Művésztelep vezetője. Az MDF alapító tagja, a párt különböző megyei és országos testületeinek tagja, vezetője. Írásai 1955 óta jelennek meg. Az Erdélyi Szövetség és az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság elnöke. 1989–1999 között szerkesztette az Erdélyi Tükör című folyóiratot. Írói munkássága egyaránt kiterjed a szépirodalomra, a szociográfiára és a politikára. Munkásságát számos díjjal jutalmazták.

(Bakó Endre, Hajdu Imre, Marik Sándor: Általuk híres e föld  In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003. Szerk. Ésik Sándor)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése