Nyíregyháza

A fiatal lány tizennégy évesen lépte át a nyíregyházi Magdaléneum kapuját. Ennek már húsz éve, és Zolcsák Julianna osztályvezető ápoló azóta itt maradt. Mint mondja, olyan szolgálatot teljesít, amelyet csak nagyon kevesen vállalnak. A halmozottan – fizikailag és lelkileg egyaránt sérült gyerekek köré mintegy családot varázsolni, őket a tudatuk szintjén a lehető legtöbbre megtanítani, etetni, mosdatni, pelenkázni – nem egyszerű feladat. Julika mindezt magától értetődő természetességgel teszi. Valószínűleg otthonról hozta magával a gondoskodás hajlamát. Édesanyja, Figus Julianna, a csengeri szülőotthonban dolgozott, ma már nyugdíjas. Édesapja, Zolcsák László, a helyi termelőszövetkezetben volt juhász, ma már, sajnos, nincs övéi között. Ágnes húga főállású anya, a három gyermekét neveli otthon. Julika Csengerben született 1967. január 31-én.

Alig fejezte be az általános iskolát, amikor a református egyház diakónus-képzőt szervezett. Több társával együtt jelentkezett, bár alig hitte, hogy felveszik, hisz görög katolikus vallásban nevelkedett. Ám a Magdaléneumban nem ezt nézték, szinte azonnal maradhatott. A fogyatékosságról korábban nem is hallott. Itt viszont óriási lelki teherként nehezedett rá a rendkívül súlyos állapotú lányok látványa. Lesz-e ereje segíteni rajtuk? – futott át az agyán. Ám a már ott dolgozó vezetők a gyakorlatból ismerték ezt az érzést, éppen ezért először a konyhai, mosodai, takarítási munkákkal foglalkoztak, s csak ezek után osztották be a gyerekek mellé.

Nemcsak megszokta, meg is szerette ezt a szolgálatot Julika. Kivívta munkatársai szeretetét, tekintélyt szerzett magának, a Magdaléneum lakói pedig nem tudnak egy szó, egy simogatás nélkül elmenni mellette. Még azt is észreveszik, ha nagy ritkán gondterhelt vagy fáradt.

Az egészségi állapotnak megfelelően osztják csoportokba a gyerekeket. Jelenleg kilencvenketten élnek itt. Nagy esemény, hogy az enyhén értelmi fogyatékosok közül hét-nyolc lány lakóotthonba költözhet, melyet 2001 nyarán adnak át. Saját szobájuk lesz, bútorvásárlásnál figyelembe veszik a véleményüket. Önállóan főznek, mosnak. Megtanítják őket a pénzkezelésre, hisz jó páran a Piremonnál dolgoznak, és önálló keresettel rendelkeznek. Egy itt dolgozó házaspár lakik majd velük, tehát mintegy nagy család, úgy élhetnek.

Az 1941-ben alapított Magdaléneumot akkoriban nem nagyon támogatta az állam. Minimális pénzből, a református egyház adományából szervezték meg a működést. A rendszerváltozás után lényegesen javult ez a helyzet, mert egyrészt az állam nagyobb gondot fektet a fogyatékosok ellátására, emberhez méltó jogaik gyakorlására. Másrészt számos pályázatot nyújtanak be. Hollandiai kapcsolatot alakítottak ki 1990-ben. Akkor először jött ide egy holland fiatalokból álló csoport – a tagok még az utazást is maguk fizették, ingyen dolgoztak, csupán a szállást és az étkezést biztosította a Magdaléneum. Az egyik holland fiatalember, Jack Keijzer, itt maradt, megnősült, és azóta ő menedzseli a két ország intézményei közötti kapcsolatot. Julika is így jutott ki a tulipánok országába. Megismerhette, miként foglalkoznak a fogyatékosokkal. Akkor már láthatott Hollandiában betegemelő liftet, gurítható kádakat, amilyeneket most már nálunk is használnak. Megtanult hollandul, a háromszor három hónap és az anyanyelvi környezet elégnek bizonyult a némethez hasonló nyelv elsajátítására. Nyelvvizsgára készül belőle.

Időközben beiratkozott a Dolgozók Kossuth Lajos Gimnáziumába, leérettségizett, egy év múlva pedig diplomát szerez a DOTE Egészségügyi Főiskolai Karán szociális munkás szakon. Hollandiában ugyanis beletanult a szociális menedzselés tudományába. Megtapasztalhatta, hogy a fogyatékosok ellátása, gondozása terén mennyivel többet tesznek nyugaton, mint nálunk a korábbi években. Amit ott megtanult, igyekszik itthon alkalmazni. Úgy érzi, hogy ő maga is fejlődhet, hiszen jelentős a szakosodás a fogyatékosellátás terén. Örül annak is, hogy az állam nem nézi tétlenül azoknak az intézményeknek a működtetését, amelyek lényegében komoly terhet vesznek le az állam válláról. Ugyanakkor az is fontos, hogy az itt dolgozók könnyebben végezhetik az egyébként testet, lelket kimerítő munkát, hisz a modern eszközök ebben segítségükre vannak.

Egy felmérés szerint az emberek hetven százaléka nem azt csinálja az életben, amit valójában szeretne. Keveseknek adatik meg az érzés, a bizonyosság, hogy tudják: a rájuk bízott szolgálat fontos, ott éppen rájuk van szükség, s mindig kapnak elegendő energiát, lelki erőt az Úrtól, hogy ezt végigcsinálják. E kevesek egyike Zolcsák Julianna, akinek az életét maximálisan kitölti a Magdaléneumban végzett szolgálat, a főiskolai tanulás és az időnkénti hollandiai tanulmányút. Elégedett ember, hálás a sorsáért. Ha most lenne tizennégy éves, akkor is ezt az utat választaná.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)