Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Zolcsák Julianna
Osztályvezető ápoló,
Nyíregyháza
A fiatal lány tizennégy évesen lépte át a nyíregyházi Magdaléneum kapuját. Ennek már húsz éve, és Zolcsák Julianna osztályvezető ápoló azóta itt maradt. Mint mondja, olyan szolgálatot teljesít, amelyet csak nagyon kevesen vállalnak. A halmozottan – fizikailag és lelkileg egyaránt sérült gyerekek köré mintegy családot varázsolni, őket a tudatuk szintjén a lehető legtöbbre megtanítani, etetni, mosdatni, pelenkázni – nem egyszerű feladat. Julika mindezt magától értetődő természetességgel teszi. Valószínűleg otthonról hozta magával a gondoskodás hajlamát. Édesanyja, Figus Julianna, a csengeri szülőotthonban dolgozott, ma már nyugdíjas. Édesapja, Zolcsák László, a helyi termelőszövetkezetben volt juhász, ma már, sajnos, nincs övéi között. Ágnes húga főállású anya, a három gyermekét neveli otthon. Julika Csengerben született 1967. január 31-én.
Alig fejezte be az általános iskolát, amikor a református egyház diakónus-képzőt szervezett. Több társával együtt jelentkezett, bár alig hitte, hogy felveszik, hisz görög katolikus vallásban nevelkedett. Ám a Magdaléneumban nem ezt nézték, szinte azonnal maradhatott. A fogyatékosságról korábban nem is hallott. Itt viszont óriási lelki teherként nehezedett rá a rendkívül súlyos állapotú lányok látványa. Lesz-e ereje segíteni rajtuk? – futott át az agyán. Ám a már ott dolgozó vezetők a gyakorlatból ismerték ezt az érzést, éppen ezért először a konyhai, mosodai, takarítási munkákkal foglalkoztak, s csak ezek után osztották be a gyerekek mellé.
Nemcsak megszokta, meg is szerette ezt a szolgálatot Julika. Kivívta munkatársai szeretetét, tekintélyt szerzett magának, a Magdaléneum lakói pedig nem tudnak egy szó, egy simogatás nélkül elmenni mellette. Még azt is észreveszik, ha nagy ritkán gondterhelt vagy fáradt.
Az egészségi állapotnak megfelelően osztják csoportokba a gyerekeket. Jelenleg kilencvenketten élnek itt. Nagy esemény, hogy az enyhén értelmi fogyatékosok közül hét-nyolc lány lakóotthonba költözhet, melyet 2001 nyarán adnak át. Saját szobájuk lesz, bútorvásárlásnál figyelembe veszik a véleményüket. Önállóan főznek, mosnak. Megtanítják őket a pénzkezelésre, hisz jó páran a Piremonnál dolgoznak, és önálló keresettel rendelkeznek. Egy itt dolgozó házaspár lakik majd velük, tehát mintegy nagy család, úgy élhetnek.
Az 1941-ben alapított Magdaléneumot akkoriban nem nagyon támogatta az állam. Minimális pénzből, a református egyház adományából szervezték meg a működést. A rendszerváltozás után lényegesen javult ez a helyzet, mert egyrészt az állam nagyobb gondot fektet a fogyatékosok ellátására, emberhez méltó jogaik gyakorlására. Másrészt számos pályázatot nyújtanak be. Hollandiai kapcsolatot alakítottak ki 1990-ben. Akkor először jött ide egy holland fiatalokból álló csoport – a tagok még az utazást is maguk fizették, ingyen dolgoztak, csupán a szállást és az étkezést biztosította a Magdaléneum. Az egyik holland fiatalember, Jack Keijzer, itt maradt, megnősült, és azóta ő menedzseli a két ország intézményei közötti kapcsolatot. Julika is így jutott ki a tulipánok országába. Megismerhette, miként foglalkoznak a fogyatékosokkal. Akkor már láthatott Hollandiában betegemelő liftet, gurítható kádakat, amilyeneket most már nálunk is használnak. Megtanult hollandul, a háromszor három hónap és az anyanyelvi környezet elégnek bizonyult a némethez hasonló nyelv elsajátítására. Nyelvvizsgára készül belőle.
Időközben beiratkozott a Dolgozók Kossuth Lajos Gimnáziumába, leérettségizett, egy év múlva pedig diplomát szerez a DOTE Egészségügyi Főiskolai Karán szociális munkás szakon. Hollandiában ugyanis beletanult a szociális menedzselés tudományába. Megtapasztalhatta, hogy a fogyatékosok ellátása, gondozása terén mennyivel többet tesznek nyugaton, mint nálunk a korábbi években. Amit ott megtanult, igyekszik itthon alkalmazni. Úgy érzi, hogy ő maga is fejlődhet, hiszen jelentős a szakosodás a fogyatékosellátás terén. Örül annak is, hogy az állam nem nézi tétlenül azoknak az intézményeknek a működtetését, amelyek lényegében komoly terhet vesznek le az állam válláról. Ugyanakkor az is fontos, hogy az itt dolgozók könnyebben végezhetik az egyébként testet, lelket kimerítő munkát, hisz a modern eszközök ebben segítségükre vannak.
Egy felmérés szerint az emberek hetven százaléka nem azt csinálja az életben, amit valójában szeretne. Keveseknek adatik meg az érzés, a bizonyosság, hogy tudják: a rájuk bízott szolgálat fontos, ott éppen rájuk van szükség, s mindig kapnak elegendő energiát, lelki erőt az Úrtól, hogy ezt végigcsinálják. E kevesek egyike Zolcsák Julianna, akinek az életét maximálisan kitölti a Magdaléneumban végzett szolgálat, a főiskolai tanulás és az időnkénti hollandiai tanulmányút. Elégedett ember, hálás a sorsáért. Ha most lenne tizennégy éves, akkor is ezt az utat választaná.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése