Vitáli Istvánné Hajdú Vera

Kőfaragó mester, vésnök,

Nyíregyháza

Róla és munkájáról – hobbijáról – az első gondolatként a legendákban élő, hol várvédő, hol csupán hősként helytálló asszonyok arcai jelennek meg képzeletünk filmvásznán. A különbség csupán abban rejtőzik, hogy az ő kezében nem kardot és pajzsot, hanem kőfaragó kalapácsot látunk.

Vitáli Istvánné ma is művészetként éli meg mindennapi, nehéz munkáját, és láthatóan örömmel is végzi azt. Lelke mélyén érzi és tudja: a család, az itt maradottak gyászában ő így osztozik, s fájdalmukat némiképp enyhítheti a szépen, már-már mívesen elkészített sírkő vagy síremlék. A temetőben sokszor beszélget el azokkal, akik egykori szeretteikhez látogatnak ki. S a lelket könnyítő kis diskurzus olykor többet érhet, mint bármilyen drága nyugtató. Ráadásul még mellékhatása sincs.

A hazánkban nőként ritka mesterséget űző asszony 1937. május 15-én született Nyírpazonyban. Édesanyja, Tóth Jusztina a család körüli teendőket látta el, épp úgy, mint több millió sorstársa. Édesapja Hajdú András volt. Az élet mindkettőjük számára rövid időt adott a boldogság ízének élvezetére.

Férje, Vitáli István szakmabeli. Ő is mestere a munkájának. Lányuk, Szilvia tíz éve dolgozik kozmetikusként Budapesten. A tanítóképzőben eltöltött három év alatt minden bizonnyal arra jött rá: más pálya lesz jobb neki. A döntése helyesnek látszik, hisz’ szereti azt, amit csinál. Igaz, ehhez kellett édesanyja lelki támogatása is, aki így erősítette lánya akaratát: „A becsület számít igazán! Végezd jól, minőségben a munkádat, s akkor majd visszamennek hozzád a vendégek.” Minden, ami fontos, benne van ezekben a gondolatokban.

Riportalanyunk tanítója hosszú éveken át Székely Mihály kőfaragó mester volt. Gyermekeként szerette tanítványát, s ennek megfelelő szigorral is tanította. De nem fukarkodott a dicsérettel sem. Kerek világ. Szakmunkásként az egykori 107-esben tanulta ki a szakmát. Budapesten tette le a mestervizsgáját, ahol elméletből és gyakorlatból egyaránt föl kellett kötni a fehérneműt. Neki ez sikerült. Egy próbálkozást tett az Iparművészeti Főiskola felé, de inkább maradt a valóság szilárd talaján. Az eltelt évtizedek kőkeményen igazolták akkori döntése helyességét. Egy iparművésznek megmondják: mit akarnak tőle, mikorra. Ő megbeszéli a hozzá fordulókkal a lehetséges megoldásokat, majd megegyeznek. A mesterasszony pedig legjobb tudása szerint és lelke belső hangjaira figyelve megalkotja a kért művet. Szabadon, saját elhatározásából. Nem mindegy. Emberien mélyen megragadó érzéseket felkavaró az a mondata, amikor az alkotásairól beszél. „Én mindmáig megismerem minden betűmet.” Ez az ars poetica nem betanult szöveg, mert az így, lélekből, őszintén nem tudna jönni. Vitáli Istvánnét a Sors erre a munkára szánta. Komoly, kemény emberekre kell emlékeznie azzal, amit elkészít azért, hogy ne merüljenek feledésbe az ott nyugvók lelkei. Mert miért lenne könnyebb a szabolcsi földművelő élete a pécsi urán- vagy a borsodi, tatabányai szénbányászétól? Semmiben sem különböznek egymástól: a munkába születtek, és a munkából is halnak. S ha szerencséjük van, akkor a kövüket a mesterasszony készíti. Szavain érződik az, hogy amit létrehozott, arra büszke. Mert ma, annyi eltelt év után, ő tudja igazán azt, hogy milyen nehéz a kalapács a sokadik kő után.

Titorelli Zoltán, olasz kőszobrász, egy régi ismerős komolyan szerette volna, ha a művészi pályára lép, de nem ment a dolog. A közel negyven éve önálló asszony saját maga rajzol, vés, farag. Igaz ugyan, hogy a csiszológép segít. De a munkát nem könnyíti meg, csak gyorsítja. Alkotásaival az egész megyét bejárta már. Sok a visszatérő ügyfél ebben a szakmában, sajnos. Vannak olyan családok, ahol a visszatérés immár több generációssá lett. S vannak olyanok is, akik húsz év eltelte után keresték meg újra.

Az egyszerű emberek szívből jövő, őszinte elismerése számára mindennél többet jelent. Ad egy kis boldogságot és új erőt a mindennapi, kemény munkában. Egy plusz levegővétel futás közben. Jólesik.

Számára sokat jelent az, hogy megváltozott a Magyarországon korábban uralkodó sivár temetkezési kultúra. Saját szemével látja az intézkedések pozitív hatásait: a temetőben nagyobb a tisztaság, emberibb a gyászt követő „kiszolgálás”, s nem utolsósorban sok apró változás jelzi: e téren már lassan Európában vagyunk. Ami végül is kárunkra nem válik, hisz’ a „csak megszokásból” végzett elföldelések ideje lejárt. Az ember, aki dolgozó, alkotó volt egykor, halála után is az marad. Annak kell maradnia. A végtisztességnek hozzá méltónak kell lennie.

Vitáli Istvánné szereti azt, amit majd’ negyven éve csinál. Büszke a kapott szakmai elismerésekre, de igazán a szívből jövő „köszönöm” az, ami újabb erőt ad neki a másnapi munkához. Ritka ember a mai világban. Számára a család, a munka, az egészség a legfontosabb. Egy erőskezű asszonnyal csak egyetérteni lehet.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 25. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése