Vitáli Istvánné Hajdú Vera

Kőfaragó mester, vésnök,

Nyíregyháza

Róla és munkájáról – hobbijáról – az első gondolatként a legendákban élő, hol várvédő, hol csupán hősként helytálló asszonyok arcai jelennek meg képzeletünk filmvásznán. A különbség csupán abban rejtőzik, hogy az ő kezében nem kardot és pajzsot, hanem kőfaragó kalapácsot látunk.

Vitáli Istvánné ma is művészetként éli meg mindennapi, nehéz munkáját, és láthatóan örömmel is végzi azt. Lelke mélyén érzi és tudja: a család, az itt maradottak gyászában ő így osztozik, s fájdalmukat némiképp enyhítheti a szépen, már-már mívesen elkészített sírkő vagy síremlék. A temetőben sokszor beszélget el azokkal, akik egykori szeretteikhez látogatnak ki. S a lelket könnyítő kis diskurzus olykor többet érhet, mint bármilyen drága nyugtató. Ráadásul még mellékhatása sincs.

A hazánkban nőként ritka mesterséget űző asszony 1937. május 15-én született Nyírpazonyban. Édesanyja, Tóth Jusztina a család körüli teendőket látta el, épp úgy, mint több millió sorstársa. Édesapja Hajdú András volt. Az élet mindkettőjük számára rövid időt adott a boldogság ízének élvezetére.

Férje, Vitáli István szakmabeli. Ő is mestere a munkájának. Lányuk, Szilvia tíz éve dolgozik kozmetikusként Budapesten. A tanítóképzőben eltöltött három év alatt minden bizonnyal arra jött rá: más pálya lesz jobb neki. A döntése helyesnek látszik, hisz’ szereti azt, amit csinál. Igaz, ehhez kellett édesanyja lelki támogatása is, aki így erősítette lánya akaratát: „A becsület számít igazán! Végezd jól, minőségben a munkádat, s akkor majd visszamennek hozzád a vendégek.” Minden, ami fontos, benne van ezekben a gondolatokban.

Riportalanyunk tanítója hosszú éveken át Székely Mihály kőfaragó mester volt. Gyermekeként szerette tanítványát, s ennek megfelelő szigorral is tanította. De nem fukarkodott a dicsérettel sem. Kerek világ. Szakmunkásként az egykori 107-esben tanulta ki a szakmát. Budapesten tette le a mestervizsgáját, ahol elméletből és gyakorlatból egyaránt föl kellett kötni a fehérneműt. Neki ez sikerült. Egy próbálkozást tett az Iparművészeti Főiskola felé, de inkább maradt a valóság szilárd talaján. Az eltelt évtizedek kőkeményen igazolták akkori döntése helyességét. Egy iparművésznek megmondják: mit akarnak tőle, mikorra. Ő megbeszéli a hozzá fordulókkal a lehetséges megoldásokat, majd megegyeznek. A mesterasszony pedig legjobb tudása szerint és lelke belső hangjaira figyelve megalkotja a kért művet. Szabadon, saját elhatározásából. Nem mindegy. Emberien mélyen megragadó érzéseket felkavaró az a mondata, amikor az alkotásairól beszél. „Én mindmáig megismerem minden betűmet.” Ez az ars poetica nem betanult szöveg, mert az így, lélekből, őszintén nem tudna jönni. Vitáli Istvánnét a Sors erre a munkára szánta. Komoly, kemény emberekre kell emlékeznie azzal, amit elkészít azért, hogy ne merüljenek feledésbe az ott nyugvók lelkei. Mert miért lenne könnyebb a szabolcsi földművelő élete a pécsi urán- vagy a borsodi, tatabányai szénbányászétól? Semmiben sem különböznek egymástól: a munkába születtek, és a munkából is halnak. S ha szerencséjük van, akkor a kövüket a mesterasszony készíti. Szavain érződik az, hogy amit létrehozott, arra büszke. Mert ma, annyi eltelt év után, ő tudja igazán azt, hogy milyen nehéz a kalapács a sokadik kő után.

Titorelli Zoltán, olasz kőszobrász, egy régi ismerős komolyan szerette volna, ha a művészi pályára lép, de nem ment a dolog. A közel negyven éve önálló asszony saját maga rajzol, vés, farag. Igaz ugyan, hogy a csiszológép segít. De a munkát nem könnyíti meg, csak gyorsítja. Alkotásaival az egész megyét bejárta már. Sok a visszatérő ügyfél ebben a szakmában, sajnos. Vannak olyan családok, ahol a visszatérés immár több generációssá lett. S vannak olyanok is, akik húsz év eltelte után keresték meg újra.

Az egyszerű emberek szívből jövő, őszinte elismerése számára mindennél többet jelent. Ad egy kis boldogságot és új erőt a mindennapi, kemény munkában. Egy plusz levegővétel futás közben. Jólesik.

Számára sokat jelent az, hogy megváltozott a Magyarországon korábban uralkodó sivár temetkezési kultúra. Saját szemével látja az intézkedések pozitív hatásait: a temetőben nagyobb a tisztaság, emberibb a gyászt követő „kiszolgálás”, s nem utolsósorban sok apró változás jelzi: e téren már lassan Európában vagyunk. Ami végül is kárunkra nem válik, hisz’ a „csak megszokásból” végzett elföldelések ideje lejárt. Az ember, aki dolgozó, alkotó volt egykor, halála után is az marad. Annak kell maradnia. A végtisztességnek hozzá méltónak kell lennie.

Vitáli Istvánné szereti azt, amit majd’ negyven éve csinál. Büszke a kapott szakmai elismerésekre, de igazán a szívből jövő „köszönöm” az, ami újabb erőt ad neki a másnapi munkához. Ritka ember a mai világban. Számára a család, a munka, az egészség a legfontosabb. Egy erőskezű asszonnyal csak egyetérteni lehet.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 25. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése