Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Vigh Béláné
Óvodapedagógus, a Lions Klub elnöke
Nyírbátor
A borostyán óarany színét sugárzó szemű, élénk tekintetű, derűs mosolyú, halk szavú, kiegyensúlyozott lélekkel élő asszonyra méltán illik a kifejezés: hivatása az ő személyében találta meg azt, akit sokak között keresett. Amikor a nyírbátori Gere család – a keresztségben Mária Magdolna nevet kapott – gyermeke megérkezett, szülei életük derekán jártak. Édesanyja, Vadon Mária 83, édesapja, Gere Ferenc 74 éves korukig kísérhette figyelemmel leányuk sorsának alakulását. Szülei korai távozása volt életének első próbatétele.
A Nyírbátorban elvégzett általános iskola után, a jól ismert nagykállói Budai Nagy Antal Gimnázium és Óvodai Szakközépiskola falai közötti diákévek kezdődtek. Az 1980-ban tett érettségi vizsga után belépett élete mindmáig első munkahelyére, a nyírbátori József Attila utcai óvodába. A munka melletti tanulás évei következtek a hajdúböszörményi Felsőfokú Óvónőképző levelező tagozatán. Ezen időszakban ismerte meg Vigh Bélát, akivel 1983. március 26-án, Nyírbátorban házasságot kötött. Férje a Városi Művelődési központ dolgozója. Szabad idejében a Keleti Motoros Klub elnöke, immár tíz éve.
Marikának a diplomát követően újra a munkás napok szeretetteljes rutinja adta hétköznapi örömeit, gondjait. Házasságukat két gyermekkel áldotta meg a Teremtő: előbb Magdolna született meg, (28), majd öccse Gábor (25). Elsőszülöttjük profi gyógytornász, másfél évig dolgozott külföldön, Angliában, majd hazajött. Napjainkban a további útkeresés időszakát éli. Gábor alkalmazott grafikusként végzett Debrecenben. Kulturális közmunkás a nyírbátori Városi Művelődési Központban. Közéleti tevékenysége színes: kiállítást szervezett a városból elszármazott fiatal művészeknek, akik közül többen már országosan is nevet szereztek maguknak. Emellett dobol a DROW nevű együttesben. Édesapja barátaival és az ATEM nevű formáció tagjaival közösen összegyűjtötte az egykori városi rock zenekarokat egy koncertre, ahol a tervezett egy helyett két előadást kellett tartaniuk. Marika és Béla, motorral bejárták a Magas Tátra hegyeit-völgyeit. Végigjárták Erdély szebbnél szebb tájait. Mindezek mellett szakvizsgázott és megszerezte fejlesztő, differenciáló szakpedagógusi diplomáját.
Az 1980-ban megnyitott óvoda száz személyes. A négy csoportot képzett és kreatív óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek, dadusok nevelik és gondozzák. Ide minden gyerek a környéken élő családokból érkezik. Napjainkban új bútorokat kaptak. A csoportok termei tágasak, világosak, célszerűen berendezettek, ízlésesen és találékonyan díszítettek.
A Lions Klub helyi szervezete több mint két évtizede alakult meg. Akkori létszámuk 40-50 főre volt tehető. Marika és férje évek óta rendszeresen látogatják a különböző programokat. Hat éve megtörtént az avatásuk és fogadalomtételük. Aktív szervezőmunkával, adományozással segítik elő a Lions célkitűzéseinek gyakorlati megvalósítását. Egy soproni kirándulás alkalmával lettek lovagok, magukévá téve az „Építek és nem rombolok!”, valamint a politikamentes tevékenykedés és közreműködés elvét.
A helyi szervezet majd’ másfél évtizede segíti az Éltes Mátyás Iskola működését. Meglátogatják a rászorulókat az otthonokban, a kórházakban. Saját autóval viszik a beteg gyereket kezelésre, vizsgálatokra. Egy nyírbogáti kisgyerek életminőségének javulását teszik lehetővé a szükséges mennyiségű oxigénpalack helyszínre szállításával.
A korábban jól bevált jótékonysági bálokat ma már nehezebb megszervezni, hiszen az adományozók száma csökkent. Az elmúlt évben Karácsony előtt tizenkét családnak tudtak 10-50 ezer forintot kitevő, pénzbeli adománnyal segíteni. „Ma nehéz pénzhez jutni, mert a segítőknek is nehéz” mondja Marika. A közeli Kislétán működő Ápoló – Gondozó Otthonnal jó a kapcsolatuk. Így ott is rendszeresen megjelennek. Az USA-ban alapított „anyaszervezet” magyarországi legfőbb vezetője, kormányzónője, Dr. Kiss Ilona a közelmúltban elismeréssel szólt a nyírbátoriak munkájáról. Marikának, a helyi szervezet elnökének előzetes tervei közt szerepel a „VAGYOK” támogató rendezvény idén áprilisi megtartása a székesfehérváriakkal közösen. Korábban már önállóan tartottak Nyírbátoron egy városi szintű, kibővített szűrőprogramot „ A fehér bot napja” rendezvény keretében. A Lions Klub szűrőbuszával szeretnének hasonló programot lebonyolítani itt és Nyírbélteken. Szól azokról a baráti családokról, akik aktívan kiveszik a részüket a célok megvalósításában. A teljesség igénye nélkül írjuk le: Bodnár Károly és neje, dr. Stefán Éva és férje, Dózsa György és neje nevét.
Marika, a szabad idejére vonatkozó kérdésünkre így válaszol: „2004 óta folyamatosan tanulok, vizsgázok, továbbképzésre járok. Vezetem a helyi szervezetet, végzem a munkámat, ellátom a családomat, néha pihenek.”
Hasonló
Dr. Marozsán Károly és Maro...
Dr. Szabó Sándor
Jánvári Tibor
Tamás Ferenc
Kaliba András
Dr. Szabó Sándor
Dr. Balázsy László
Nagy Sándor
Balla Istvánné
Dr. Szabó Sarolta PhD
Horváth Ferenc
Nyitrai Lászlóné
Csillám Mária
Hamza Józsefné
Sipos Sándor
Dr. Szabó Éva
Csordás Ferenc
Gönczöl Mihály
Kertes Zoltánné
Németh Attila
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése