Nyíregyháza

A Pavarotti alkatú, egykori kézilabda-játékos és -játékvezető, Vass Géza, 1945. január 24-én született, Kurucz Piroska és Vass Géza első fiaként. Testvérei közül György üzletkötő, családjával együtt Ostoroson él. Béla erdész lett, ma vállalkozóként igyekszik boldogulni a megyeszékhelyen. János, a család legkisebb fia, virágüzletet üzemeltet Nyíregyházán. Géza felesége, Rácz Éva, a közigazgatási hivatal dolgozója. Elsőszülött fiuk, Zoltán, családos, két gyerek édesapja, aki a Marso Kft.-nél dolgozik. Középső gyermekük, Gábor, tűzoltó a városban. Szintén két gyermek édesapja. A legfiatalabb István, családos és vállalkozó.

Vass Géza az érettségijét Nyíregyházán, a hírneves Kossuth Lajos Gimnáziumban tette le 1963-ban. A nyári szünet után bérelszámolóként kezdett dolgozni a vízügyi igazgatóságnál. A terve szerinti főiskola helyett azonban a behívóparancs várta, így nem sokkal később megkezdte kötelező sorkatonai szolgálatát a Magyar Néphadsereg mezőtúri alakulatánál. Kihasználva az akkori katonai vezetés hangzatos célkitűzéseit, a mások által „elfecséreltnek” tartott hónapok alatt is aktívan és rendszeresen sportolt. A leszerelés után munkahelyére ment vissza dolgozni, de hamarosan, 1967. február 1-jétől a megyei testnevelési és sport tanácsnál találta magát. Az eltelt évtizedek alatt több néven ismert intézményben harminc éven át, töretlen lendülettel és mindig jó szándékkal tevékenykedett. Az általa elvégzett feladatokat oldalakon keresztül sorolhatnánk a teljesség igénye nélkül. E helyett csupán a legfontosabbakat rögzítjük: oktatás, játékvezető-képzés, kapcsolattartás a sportági szövetségekkel, olimpiai mozgalom stb. Közben elvégezte a Testnevelési Egyetem sportszervezői szakát.

A termetét meghazudtolóan gyors mozgású sportoló egy kényszerű ok – sérülés – miatt idő előtt fejezte be pályafutását. A magyar–jugoszláv nemzetközi mérkőzéssel, az elért játékvezetői eredményei elismeréseként nyilvánosan búcsúztatták el a sporttársai, az MKSZ, és a megye sportvezetői. Az ünnepi alkalomra kilátogató nézők vastapsa is csak neki szólt akkor… A korabeli újságokból kivágott és megőrzött cikkek írói nem fukarkodtak a dicsérő jelzőkkel, amikor munkásságát méltatták. Nem beszélve arról, hogy a megyében nem volt olyan település, ahol fel ne ismerték volna azok, akikkel legalább egyszer kapcsolatba került a sport terén. Pedig nem is futballista volt.

Vass Géza, visszaemlékezve a búcsú utáni időkre, elmondja, hogy nagyon nehéz volt egy helyben maradnia. Neki, aki a mindennapok edzéseihez, a küzdelemhez szokott, nem ízlett a nyugdíjas élet. Így kapóra jött számára a Petrika Ibolya – egykori sporttársa– ajánlata, tudniillik, dolgozzon a sporthivatalban, mint nyugdíjas vállalkozó. Miután Gézának az élete és mindene a sport, meg ami azzal összekapcsolható, nem habozott, igent mondott. Azóta is végzi a rábízott teendőket: oktatást szervez, egyezteti a játékvezetők küldését, segíti a szövetségek munkáját. Épp úgy, mint régen, aktív korában. Nem érek rá unatkozni, mondja az, aki egykoron több mint négyszáz NB-s, valamint ettől is több, más minősítésű mérkőzést vezetett. S nem utolsósorban tétmérkőzéseken vett részt mint játékos, aki az akkori lehetőségek mellett NB I-es szintre küzdötte fel magát, játékvezetőként.

A tanítómestereire őszinte tisztelettel gondol vissza Géza, hisz azok segítsége nélkül valahol félúton megállt volna a sikertelenségek, a kudarcok miatt, épp úgy, mint sok-sok egykori sporttársa. A történelmi hűség kedvéért hadd szerepeljen itt, e sorok között Marik Sándor, Mester Gyula, Hadházi László, Szuhay Géza és dr. Szilágyi József neve.

Vass Géza azon szerencsés emberek közé sorolhatja magát, akit vezetői mindig és mindenhol elismertek. A lendülettel és jól végzett munkáját különféleképpen jutalmazták az arra illetékesek. Számát sem tudja a kisebb-nagyobb elismeréseknek. Tisztán emlékszik a többször megkapott Kiváló Dolgozó kitüntetésekre, oklevelekre, emlékérmekre.

A számára legkedvesebbeket hadd soroljuk most fel: Sport Érdemérem bronz fokozata (1984), Toldi Miklós-díj (1994), a Testnevelési Egyetem elismerő oklevele a sportszakember-képzésért (1998), A magyar kézilabdáért ezüst jelvény (2002).

A szaktanácsadó úr napjainkban leginkább a diáksporttal foglalkozik. A DS szakági felelőseként igyekszik előrevinni a sportnak ezt a kiemelten fontos területét, nem ismerve más szót, csak az „igen”-t. Örök szerelmétől, a kézilabdától sem szakadt el teljesen. Ma a megyei kézilabda-szövetség titkári teendőit is ellátja. Ezek mellett aktívan foglalkozik a játékvezetőkkel. S mert nem múlik el egyetlen napja sem úgy, hogy ne teljesítené 100 százalék felett a tervet, nem meglepő az elismerések, jutalmak sora. A fentiek tükrében elmondható: sikeres embernek született.

Géza bácsi, ahogy a fiatalok hívják manapság, nagy tisztelettel emlékezik vissza azokra a kiváló sportvezetőkre, akikkel együtt dolgozhatott, s akik, már nincsenek közöttünk: Marik Sándorra, Hadházi Lászlóra, dr. Szilágyi Józsefre, Hering Tiborra.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 17. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)