Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Várkonyi István
Igazgató,
Nyíregyháza-Tiszavasvári
Két városhoz kötődik az élete Várkonyi Istvánnak, aki a Nyíregyházi Regionális Munkaerő-fejlesztő és -képző Központot irányítja ezerkilencszázkilencvennégy óta. Lakását és otthonát mind a mai napig Tiszavasvári jelenti, így ő azon kevesek közé tartozik, aki bejár a nagyobb városba dolgozni. Hűséges maradt Tiszavasvárihoz, hisz bármilyen beosztásba is került – városi, megyei és országos szinten – megmaradt mindig is tiszavasvári polgárnak. Őrá valóban ráillik a lokálpatrióta elnevezés.
Tokajban született 1946. november 9-én. Édesanyja, lánykori nevén Kántor Jolán, ma nyolcvanhárom éves, és egész életében családanyaként gondoskodott szeretteiről. Édesapja, néhai Várkonyi István, folytatta a családi hagyományt, a közeli kőbányában kőfaragóként dolgozott. Anyai ágon a nagyapa is bányamester volt. Jolán nővére közgazdasági végzettséget szerzett, László öccse hajós a Mahartnál. Felesége, Kerekes Judit Zsuzsanna agrármérnök, és egy magánvállalkozásban tevékenykedik. Gyerekeik közül Hajnalka tanár, és egy nemzetközi ügyvédi irodában kamatoztatja tudását. Az ő férje Csató András közgazdász. Két kisfiuk van, Erik 5, Dániel 3 éves. A középső gyermek István közgazdász, bróker, Loránd pedig a nyíregyházi Sipkai-szakközépiskolában két tannyelvű tagozatra jár.
Várkonyi István a nyíregyházi tanárképző főiskolán matematika–műszaki ismeretek szakon szerzett diplomát 1970-ben. Első foglalkozása még ezt megelőzően a MOM-hoz kötődik, ahol betanított munkásként dolgozott. A tudás utáni érdeklődése megmutatkozott akkor is, amikor filozófiai tanulmányokat folytatott. Ismereteit mindig is igyekezett továbbadni, tankönyvet írt faipari szakrajzból és szerkezettanból szakközépiskolások és szakmunkás tanulók számára. 1979-ben 33 éves korában nevezték ki a Tiszavasvári Szakmunkásképző Intézet igazgatójának. Előtte 10 éven keresztül hat igazgatót „fogyasztott el” az intézmény, Várkonyi úr viszont 14 éven keresztül irányította a szakmunkásképzőt. Az ő vezetése alatt lehetett felsőfokú ismereteket is szerezni, például informatikából, gazdasági informatikából, vegyészetből, gépészetből.
Amikor a rendszerváltás új lehetőségeket tárt az ország elé, Várkonyi István is kivette a részét a különleges feladatokból. 1990 és 1994 között az első szabadon választott parlament országgyűlési képviselőjeként az akkori kormánypárt, a Magyar Demokrata Fórum tagjaként látta el a közügyeket. Megtisztelő megbízatása volt a parlament oktatási-ifjúsági és sportbizottságának alelnöki tisztje. 1998 és 2002 között Tiszavasváriban önkormányzati képviselő, abban a ciklusban az ügyrendi bizottság tagja, valamint az oktatási, kulturális, egyházügyi és kisebbségi bizottság elnöke. A 2002 és 2006 közötti ciklusban is önkormányzati képviselő, most az ügyrendi, és a munkaügyi és gazdasági bizottság tagja. Közéleti feladatot természetesen most is vállal: őt választották meg az MDF megyei elnökének. A párt országos szinten is számot tart Várkonyi István átlagon felüli elkötelezettségére és munkájára, ugyanis az MDF Országos Választmányának tagja.
A Nyíregyházi Regionális Munkaerő-fejlesztő és -képző Központ fokozatosan bővült, és szolgálja a térségben élőket. Azzal a céllal alapították az intézményt, hogy a megye, a város és a térség polgárai a társadalmi, gazdasági változások közepette is megtalálják azt az értékteremtő tevékenységet, amelyet saját és a közösség hasznára folytathatnak. Ezért van szükség olyan intézményekre és szervezetekre, amelyek kellő információs, infrastrukturális és képzési háttérrel, továbbá megfelelő rugalmassággal rendelkeznek ahhoz, hogy a jelentkező nehézségeket áthidalják. Ezt a profilt valósítja meg az NYRMKK. Az intézmény célja az, hogy a munkanélkülieket, illetve a munkanélküliség által fenyegetetteket az igényekhez jobban igazodó képzettséghez juttatva visszasegítsék, illetve megtartsák a munkaerőpiacon. A pályakezdők elhelyezkedési esélyeit növelik az iskolai szakképzéseket speciálisan kiegészítő tanfolyamokkal. Rugalmas képzési programokkal, és különféle humán szolgáltatásokkal segítik elő a munkahelyteremtést és a gazdasági átalakulást. Az NYRMKK részt vállal a rehabilitációs képzésből, hogy ezáltal is hozzásegítsék az eltérő és megváltozott munkaképességűeket munkaerő-piaci elhelyezkedésükhöz. Anyagilag is szeretnék segíteni a rászorulókat, éppen ezért a képzési szolgáltatásaik a munkaügyi központ által nyilvántartott, és általuk az NYRMKK-hoz irányított munkanélküliek számára térítésmentesek. A munkanélküliséget megelőző szakmai és betanító tanfolyamokat a megrendelő finanszírozza. Oktatási rendszerük rugalmas, a képzési irányok szerteágazóak, az informatikától a ruhaiparig, a faiparig, a mezőgazdaságtól a kézműves szakmáig nyújtanak vállalkozó szemléletet, pénzügyi, jogi és marketingismereteket is.
Várkonyi István szabadidejében kertészkedni és horgászni szeret.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése