Varga István Zoltán

Építészmérnök,

Miskolc

baz_01_68_varga_istvan_zoltan.jpgVarga István Zoltán az építészmérnöki diplomát 1970-ben, a szerkezetépítő szakmérnöki oklevelet 1992-ben szerezte meg. Számos beruházás, épület kötődik a nevéhez, munkájához. Miskolcon, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében sokan ismerik.

A Szabolcs megyei Anarcson született 1946-ban, háromgyermekes MÁV-alkalmazotti családban. Édesanyja vallásos volt, édesapja pártvonalon dolgozott, amely kettősség – Varga Zoltán így látja – neveltetése, világlátásának alakulása szempontjából kifejezetten hasznára volt. Mint ahogy az is, hogy az anarcsi görög katolikus pap, dr. Dudás Bertalan – aki pár gyereket elindított a papi pályán – vele is szívesen foglalkozott.

Ám Zoltán nem pap akart lenni, hanem építészmérnök. Még azt is kitalálta Debrecenben – ahol 1965-ben végezte el a magasépítő-ipari technikumot –, hogy ő bizony külföldön akar tanulni. Nem sok választási lehetőség volt akkor a külföldet illetően, Zoltán a Szovjetunióba pályázott. 1970-ben kitüntetéses mérnöki oklevelet kapott a Kijevi Műszaki Egyetemen. Az öt év félidejében felsőfokú nyelvvizsgát tett oroszból.

Hazatérve két lehetőség közül választhatott. Az egyik Budapest, a másik Nyíregyháza volt. Ő Miskolc mellett döntött. Hogy miért? A házgyár(tás) vonzotta ide, ahová egy szál aktatáskával (benne a friss diplomájával) állított be 1970-ben, felvételt kérve a Borsod Megyei Állami Építőipari Vállalathoz. 1983-ig dolgozott a vállalatnál.

A házgyár négyszázhetven fős panelgyártó üzemét öt éven át, 1977-ig vezette. Itt ismerkedett meg egy nagyüzem valamennyi vezetési, szervezési, irányítási, ellenőrzési, tervezési feladatával. A Miskolci Házépítő Kombinát után következett a megye sok-sok települése. 1977 és 1980 között építésvezetőként, illetve fő-építésvezetőként dolgozott. Sátoraljaújhelyen, Sárospatakon, Szerencsen, Tiszaújvárosban kereskedelmi és lakóépületek építését irányította, majd fő-építésvezetőként földmunkát, alapozást, szerkezetépítést vezetett háromszázhetven embernek.

A vállalatnak előbb fejlesztési osztályvezetője, majd főtechnológusa lett 1980–83 között. Ő irányította a négyezer-hatszáz dolgozót foglalkoztató megyei építőipari nagyvállalat beruházási, műszaki szabályozási, gyártás- és gyártmányfejlesztési folyamatait, illetve ellenőrizte a cég technológiai folyamatait. Üzemigazgatóvá 1983 januárjában, a Házépítő Kombinát igazgatójává ugyanazon év áprilisában nevezték ki. A BÁÉV után, tizennégy év elteltével következett az Észak-Magyarországi Tervező Vállalat, annak az igazgatói posztja. 1983–90 között vezette a négyszázötven fős, regionális funkciójú szervezet építészeti, mérnöki és településfejlesztési tevékenységét –a minisztérium elvárásai szerint.

A Miskolci Építőipari Vállalatnak előbb igazgatója, majd elnök-vezérigazgatója. 1991-től ’96-ig állt a Miskolc rekonstrukciós és tömb-rehabilitációs feladataira szakosodott, ötszázhatvan dolgozót foglalkoztató cég élén. 1993-ban az rt. rendelésállomány miatt eladósodott, 1996-ig Varga István Zoltán végezte – helyi megbízottként – a cég felszámolását. Egyidejűleg öt társaság megalapítását és 30 cég felszámolását irányította. Ezek közül tíznek a felszámolóbiztosa volt a felszámoló társaság megbízásából.

1996 és ’99 között a Miskolci Városgazda Kft. ügyvezetője volt, a társaság megalapításának, megszervezésének feladatát nyilvános pályázaton nyerte el. Ezzel párhuzamosan – 1994–99 között – egy német–magyar építőipari vegyes vállalat igazgatójaként Münchenben, Ludwigsburgban, Augsburgban, Stuttgartban irányít építési munkákat. Saját gazdasági társasága is van, amely külső szakértők bevonásával számos területen ténykedik.

A fentiek csupán egy részét képezik munkájának, amelybe beletartozott az óraadó tanári tevékenység a Miskolci Építőipari Technikumban, oktatás és jegyzetírás az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola kihelyezett tagozatán, katonai repülőtér építésének vezetése egy éven át. Tagja volt Miskolc város Önkormányzata Építési Bizottságának, elnökhelyettese az Építészeti és Városfejlesztési Bizottságnak, elnöke a Városüzemeltetési Bizottságnak. Nem az új időkben kezdte a munkahalmozást: energiáiból 1970, rögtön az egyetem óta futja arra, hogy szombatonként-vasárnaponként családi házakat tervezzen.

Nős, felesége Dabasi Zsuzsanna, közgazda, akinek munkahelye a Miskolci Egyetem. Viktória lánya 1973-ban, Zoltán fia 1976-ban, Márton 1994-ben született.

A bélyeggyűjtés és a fotózás szeretete jól megfér harmadik hobbijával, a külföldjárással.

Szervezési-irányítási képességei először a középiskolában, kollégistaként mutatkoztak meg, amikor kiderült, hogy nagy szakértője a tanár-diák konfliktusok elsimításának. Pár évtized múlva, immár nem diákként, hanem tanárként is megcsillogtatta ezen képességeit. Közben és azóta pedig emberek százaival, ezreivel kellett szót értenie. Karrierje, eredményei igazolják, hogy a legtöbbször sikerült.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése