Varga Gábor

Kőfaragó, műemlék-felújító,

Nyírbátor

szszb_06-172_varga_gabor.jpgÜgyes kezű kőfaragó, műkőkészítő mester, kisiparos, képesített műemlék-felújító, egy kicsit művész is. Talán nem is kicsit. Életet lehel a legkeményebb anyagba, a márványba, a gránitba.

Készített már élethű szobrot, egy templomban létrehozott egy keresztelő medencét, megépített egy olyan fürdőt, amely az ókori Rómát idézi. Részt vett a magyar Parlament felújításában. Ennyit elöljáróban. Ugye máris felkeltettük iránta az olvasó érdeklődését. Ő Varga Gábor, Nyírbátor híres embere.

A kézügyességet, a szorgalmat az apjától örökölhette. Már kicsi korában elkezdte fúrni, faragni a szilikátot, a szilárd építőanyagot. Az édesanyja őrzi a megyei lapnak, a Kelet-Magyarországnak azt a számát, amely egy fényképes tudósítást közölt, ezzel a címmel: Játékkészítő gyermekklub. A képen az ügyes kezű gyerekek közt Gábor is látható. Középiskolás korában is kitűnt társai közül kézügyességével, rajzkészségével. Jól érezte, hogy a művészet jelen van benne. Jelentkezett is a Képzőművészeti Főiskolára, szobrász akart lenni. A közismert túljelentkezés, a helyhiány miatt nem vették fel. Így talán többet nyert, mint veszített. A kőfaragó szakmát a Komárom megyei Süttőn tanulta ki. Később még elvégzett egy tanfolyamot, így lett műemlék-felújító. Rendben letöltötte a katonaidejét, társai és a tisztek legnagyobb örömére a tatai laktanyában kifaragta egy katona mellszobrát. Harminc nap jutalomszabadságot kapott érte.

Alkotásait láthatják, csodálhatják szerte e hazában, sőt, a csodálatos olasz városban, Veronában is. Néhány munkája egy olasz cég bemutatótermében látható. A híres magyar-sváb településen, Mérkvállajon emlékművet épített, de ehhez élethű szobrot is alkotott. A békéscsabai templomban hozta létre a keresztelő medencét, a bibliai jelenetnek megfelelően. Ugyanebben a templomban megépítette az oltárt, nem kevesebb, mint harminc mázsa vörösmárványból. Lágymányoson épült fel a Magyar Szentek Temploma. Az építkezést a külföldiek figyelme is kísérte. Gábor is részese volt ennek a csodálatos építkezésnek. Szép emlékei közé tartozik, hogy a templom avatásán a sok főpap között megjelent Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke is. Itt említjük, hogy a világ egyik legcsodásabb épületét, a Duna partján lévő Parlament épületét jó pár évvel ezelőtt felújították.

Emlékezhetnek még a nyíregyháziak, hogy néhány éve a városháza előtt a Kossuth-szoborcsoportot felújították. Állványozták, körbe zárták a teret, egy időre eltűntek a szobrok. Kevesen tudják, hogy hová. Hát az ő nyírbátori műhelyébe. Sebestyén Sándor szobrászművésszel itt újították fel a szoborcsoportot.

A fővárosban a Farkasréti temetőben sokat dolgozott. A máriapócsi bazilika mellett látványos emlékművet csinált, munkáját a búcsújárás idején tízezrek láthatják. Dr. Hódi Sándor, nyírbátori ügyvéd szállodájában korhű római fürdőt hozott létre.

Portréja kiegészíthető azzal, hogy megszerezte a gépipari műszaki rajzoló képesítést is. Több gépkezelői jogosítványt is szerzett. Magyarázta: erre azért volt szüksége, mert a hatalmas tömböket, a roppant terheket különböző gépekkel kell mozgatni, emelgetni.

A hatalmas műhelye Nyírbátor peremén található, Máriapócs irányában, az út és a vasút kereszteződésének közelében. A műhely udvarán behemót kövek állnak. Hogy mit láttunk itt formálódni a sírkövek mellett? Mutatós szalonnasütőket, kerti szökőkutakat, használati tárgyakat. Van egy kisebb műhelye is a Szűk utcában, a szülői ház udvarán. Itt meg többek közt gyönyörű sakktáblákat láttunk márványból kifaragva, ragasztva.

Igényes kivitelű emlékművek és síremlékek műkőből, gránitból, mészkőből és márványból készülnek a keze alatt. Kőburkolatok, lábazatok, pultok, párkányok és lépcsők készítésével és felújításával is szakszerűen foglalkozik. Kandallókat, kerti grilleket is készít.

A világ legtávolabbi részeiről érkezik az alapanyag a műhelye udvarára. Az olasz partnere közreműködésével Indiából, Vietnamból és Kubából jön ide márvány és gránit. Az értékes fekete márványt Dél-Afrikából szállítják. Gyönyörűek, mutatósak ezek az anyagok. Egyik-másik kőtömbben őskori csigák láthatók. A távoli országokból érkező tömbök több ezer évre emlékeztetnek.

Varga Gábor szépen beszél munkájáról: A kő él. Minden tömb más és más. S ezek a kemény anyagok engedelmeskednek az emberi akaratnak. Mindent ki lehet hozni a kőből. Én már boroskupát is kifaragtam egy kődarabból.

A felmenői szatmári emberek. Apja, Varga József Fülpösdarócon volt kerékgyártó, kőműves, bádogos, hentes és mészáros, szeszfőzdés, egyszóval ezermester. Az ezerkilencszázhetvenes árvíz sodorta ide a családot. Az édesanyja itt a bátori kertben virágmagot és gyógynövényt is termelt országos forgalmazással. Gábor felesége eredetileg kereskedő. A fiuk alig múlt egyéves. Ügyes, szorgalmas embert akarnak belőle faragni.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1997.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése