Nyíregyháza

Ezermesternek is nevezhetjük a nyíregyházi Turgyán Attilát. Sokoldalú, kreatív ember. Némi túlzással állíthatjuk róla, hogy a sárból is tud aranyat csinálni. A képzeletbeli névjegykártyáján ez állhat: régiségjavító, restaurátor, régiségkereskedő. A felsoroláshoz még odaírható, hogy karosszérialakatos, újító, műgyűjtő stb. A birtokában van többek között egy Napóleon korából származó óra, amely most is mutatja a múló időt.

Szűkebb hazánkban „csak” restaurátorként ismerik − a Kelet Áruház melletti műhelye előtt is ezt hirdeti az egyszavas cégtábla: Restaurátor; ám Ausztráliában egy másfajta munkájával hívta fel magára a figyelmet. Sydney városában öreg autók felújításával foglalkozott.

Egy kis szabolcsi faluban, Nyírpilisen látta meg a napvilágot. Nyíregyházi lányt vett el feleségül, a megyeszékhelyre hozta a jó sorsa és immár régóta nyíregyházinak vallja magát. Szerencsés csillagzat alatt született, kézügyességgel, gondolkodó-, töprengőkészséggel megáldott ember. Az előző rendszerben ezt a jelzőt ragaszthatta volna rá egy újságíró: munkás külsejű ember. Valóban annak, pontosabban szakmunkásnak készült. Mégpedig a méltán híres Csepelhez, a „Munkásosztály fellegvárához” tartozott egy ideig. A Csepel Autógyár saját tanintézetében híres mesterektől, pedagógusoktól tanulta meg a karosszérialakatos szakmát. A postánál gyakorolta is szakmáját, javította a postakocsikat, a postai járműveket. Itt többszörös újításával hívta fel magára a figyelmet. Ezek egyike emlékezetes lehet a szakmában. Az Universil Elektroakusztikai Gyár nyíregyházi gyáregységében szerszámkészítőként dolgozott. Itt is kézügyességre, kreativitásra volt szüksége.

Egyszer csak a világ másik végén, az ausztrál nagyvárosban, Sydneyben találta magát. Távol a hazától magyar származású ember üzemében antik autókat, mondhatni, több tucat éves gépkocsikat javított. Keze munkája nyomán a rozoga monstrumok szebben néztek ki, mint annak idején, új korukban. A munkasiker nem volt elég, a honvágy hazahozta. Döntését kis mértékben az is befolyásolta, hogy ott sok vegyszerrel kellett dolgoznia, s ezek némelyike az egészségre nincsenek éppen jó hatással… (Igaz, mostanában is használ ilyeneket.)

Szóval hazajött, itthon érte a rendszerváltás folyamata. Ebben a szakmában − régiségjavító, restaurátor − megyénkben minden bizonnyal elsőként váltotta ki a működési engedélyt. Mondhatni, úttörő volt. Merész vállalkozásának nagy hasznát veszik a megrendelők.

De hogy is kezdődött, mi késztette, hogy erre az útra lépjen? Mint mondta, ezerkilencszázhetvenegyben kezdte a gyűjtögető életmódot. Kezdetben gyűjtött órákat, sok-sok szép és látványos faliórát is. Általában olcsón megvette ezeket. De nemcsak lomnak! Azt akarta, hogy járjanak, működjenek ezek a csodálatos szerkezetek. Az órásmesterek pedig drágán dolgoztak. A javítás általában többe került, mint maga a vétel. Ezért egy idő után kissé dühös lett, és elhatározta, hogy megtanulja az órajavítást. A szándékot tett követte. A lakása pincéjében és másutt kísérletezett, próbálkozott, autodidakta módon elsajátította az órajavítást. Olyannyira, hogy egy idő után másoknak is vállalt, mégpedig garanciával! Kitartó, kísérletező ember lévén a restaurálást is megtanulta. Ilyen szakmára nem képeznek fiatalokat, főleg a maga útját járta, sok szakirodalmat olvasott, és így jutott el e szakma csúcsára.

Karosszériásként a lemezzel, a fémmel, a műanyaggal bánt, most dolgozik fémmel, fával, bőrrel, náddal, szinte minden ősi anyaggal. Javít bútorokat, képkereteket, csillárokat, sok mindent. Megrendelője volt többek közt a közismert és híres ember, Kállay Kristóf is. Sokat dolgozott és dolgozik a megyei Jósa András Múzeumnak. A nyírbátori múzeumban is letette névjegyét, történelmi tárgyak, eszközök fennmaradásához járult hozzá. A vajai múzeumban úgyszintén. Egy megyénkből elszármazott, Pesten élő híres ember megrendelésének a tavasz végén tett eleget. Néhány külföldi, igen igényes megrendelőnek is dolgozott. Ha a műhelyébe lépünk, úgy érezzük, hogy a történelembe léptünk vissza. Szerény otthonában több olyan tárgy van, amely vonzza a tekintetet. Van egy mintaórája, több szoborórája. Övé egy 1848-ból származó, éppen 150 éves, bőrből készült golyótáska, aranyozott rátétekkel. Ezt egy főtiszt „viselte”. Szép, szinte megszólal az a szobor, amely 1912-ben készült a bécsi királynőről, Szissziről…

Turgyán Attiláné a vállalkozásban foglalkozik. Az idősebb fiuk, Attila bő egy éve Amerikában dolgozik restaurátorként. A fiatalabb fiuk, Szabolcs mint bútorasztalos a nyíregyházi vállalkozás oszlopos tagja. Turgyán Attila, az egykori karosszériás azért is figyelmet érdemel, mert a meghalt tárgyakba életet lehel.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1998.)