Fehérgyarmat

Az 1998-as és a 2001-es árvíz a szatmári-beregi emberek életében a megpróbáltatások időszaka volt. A katasztrófák veszélyeztette területen a lakosság védelme a legfontosabb. Soha nem felejthető az a hősies küzdelem, amit például a szatmáriak tanúsítottak a bajban. A védekezésben a polgári védelmi kirendeltségvezető példamutatóan helytállt. A belügyminiszter a 2001. évi árvízi védekezésért Bátorságért érdemjellel tüntette ki.

A Tunyogmatolcson 1951. augusztus 22-én született műszer- és szabályozástechnikai üzemmérnököt már gyermekkorában vonzotta a technika, a villamosságtan, de szerette a verseket és a sportot is. Húga 3 évvel később született, s a tsz-ben dolgozó szülőknek nem volt könnyű a két gyerek iskoláztatása. A boldogulás szándéka vezette a szülőket Nyíregyházára. Édesapja a kemecsei ládagyárból ment nyugdíjba, édesanyja a vízmű vállalatnál a konyhán dolgozott. A nyíregyházi Kossuth Lajos Szakközépiskola, a Katonai Műszaki Főiskola után a zalaegerszegi lövészhadosztály fegyverzetei javítóműhelyébe került. Alig 25 évesen a rakétatechnikai javítóműhely parancsnoka lett Marcaliban.

– Viszonylag rövid ideig szolgáltam Marcaliban, mert 1978-ban felvettek a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiára és mint az osztály legfiatalabb tagja, főhadnagyként, nappali tagozaton megkezdtem tanulmányaimat, amelyet ’81-ben fejeztem be kitüntetéses oklevéllel. Közben megnősültem. Született két fiunk (Attila 1976-ban és Ferenc 1980-ban).

Az akadémia elvégzését követően több dunántúli alakulatnál lett volna lehetősége beosztást vállalni, de vonzotta a szülőföld. Hajdúsámson, majd ezt követően Nyíregyháza jelentette a folytatást. Itt egy évtizeden át szolgált. Közben a szatmáriakkal nem szakított:

– Tudatosan készültem szűkebb hazámba, a szatmári síkságra, hogy ott fejezzem be a pályámat, ahol születtem. 1990-ben Sallai Karcsi barátom szólt, hogy nyugdíjba megy, és üresen marad a polgári védelmi törzsparancsnoki beosztás Fehérgyarmaton. Beadtam a jelentkezésemet, és a város vezetői ezt elfogadták. Immáron Gyarmaton Tisza Géza bátyám és Sallai Karcsi után a harmadik, Matolcson született és hazavágyó katonatiszt töltötte be a pv-törzsparancsnoki beosztást. A beilleszkedésben sokat segített Kómár Csaba munkatársam és barátom.

Hosszas bolyongás után került haza, azon emberekhez, akik közé mindig visszavágyott. A laktanya szigorú követelményei, a nyíregyházi lövészdandár technikai főnök-helyettesi munka után, más feladatok várták.

– Itt a munkám alapvetően megváltozott, mert a polgári védelem éppen a háború ellenkezője, a törvény betűje szerint is „a célja a fegyveres összeütközés, a katasztrófa és más veszélyhelyzet esetén a lakosság életének megóvása, az életben maradás feltételeinek biztosítása…” A technika működését meg lehet tanulni, és ha elromlott, nagy valószínűséggel meg is lehet javítani. Mostani munkám mindennap az emberekhez kapcsolódik.

Úgy hozta a sors, hogy Fehérgyarmatra már egyedül jött. Első házasságát ugyan felbontotta, de gyermekeivel soha nem szakadt meg kapcsolata. Attila Nyíregyházán buszvezető. Feriék Fehérgyarmaton élnek, gépkocsivezető az ÁFÉSZ igazgatóságánál. Nekik már gyermekük van, az unoka nagyban hozzájárul a családias hangulat kibontakozásához.

– Ezerkilencszázkilencvenkettőben ismét megnősültem. A feleségemnek is van két fia. István a fehérgyarmati Hackman-gyárban dolgozik. A fiatalabbik, Dávid, még tanuló. Nem volt könnyű az összecsiszolódás. Voltak kisebb súrlódások, de úgy érzem: mostanra egy családdá kovácsolódtunk. Ez nagymértékben köszönhető türelmes, jó szándékú társamnak is. Megtapasztaltam, hogy a párom igazi társ a családban és munkában egyaránt, amit nem győzök köszönni. Feleségem jelenleg a helyi Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskolában angol nyelvet tanít, de népművelő–könyvtáros diplomája is van.

Tóth Béla a vizek nagy szerelmese volt és maradt. Ez megmutatkozik abban is, hogy ha szabad ideje van, akkor az unoka után a horgászásra is szakít időt. Sajnos az elmúlt években megismerhette a Túr, a Szamos, a Tisza másik arcát is. Komoly veszélyeken kellett úrrá lennie a térségben élő szatmáriaknak. Ebben a katasztrófahelyzetben sokat jelentett Tóth Béla tapasztaltsága, emberismerete. Már a békés időben sikerült a térségi polgármesterekkel, gazdálkodó egységekkel olyan munkakapcsolatot kialakítani, ami feltételezte, hogy a hívó szóra megmozdulnak a falvak, hogy védjék maguk és embertársaik javait. Csak így lehetett elérni, hogy a szatmári térségben 2001-ben viszonylag kevés gondot okozott az áradás.

– Még ma is csak elérzékenyülve tudok visszagondolni azokra a napokra és éjszakákra, amelyeket akkor éltünk át. Soha nem lehet elfelejteni azt a hősies küzdelmet és összefogást, amelyet a szatmári nép tanúsított a bajban. Hálát adok a sorsnak, hogy közöttük élhetek és dolgozhatok.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)