Nyíregyháza

Az alapvetően műszaki érdeklődésű és gondolkodású Temesfalvi Miklós számos vargabetű után került a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ szakmai igazgatóhelyettesi székébe. A vas- és fémiparban kezdett, majd kitanulta a könnyűipari szakmát és az élelmiszeriparban is dolgozott. Munkaügyi területen tizenegy éve tevékenykedik – közmegelégedésre.

1950-ben született Csengerújfaluban, kétkezi munkás szülők gyermekeként. tizennégy éves korában – noha ő római katolikus vallású – a helyi református lelkész javaslatára a debreceni református gimnáziumot választotta. Az új környezetről, a barátságos kollégiumi életről ma is szép emlékeket őriz, s ekkor fordult érdeklődése műszaki pálya felé. Igazából soha nem volt „bütykölős” gyermek, inkább az automatizálás, a gépek, berendezések világa, a kézzel végzett folyamatok gépesítésének mikéntje vonzotta – elméleti síkon.

Ezerkilencszázhetvenegyben a Kecskeméti Gépipari és Automatizálási Főiskolán szerez diplomát mint gyártástechnológiai üzemmérnök, s tudását üzemtechnikusként az Egri Finomszerelvénygyárban kamatoztatta először. Azért itt, mert úgy látta, lehetősége lesz a fejlődésre, s az egyedi, meghatározó termékek gyártása és a szakembergárda is vonzotta. Az élet és a családalapítás azonban már 1973-ban Szabolcsba szólítja.

Ekkor szakmát is vált: a nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezetben helyezkedik el gyártástervezőként. Itt a kuvaiti exportra gyártott transzformátoredények hegesztési technológiája érdekelte igazán, de mivel nem látta a fejlődés, előrelépés lehetőségét, öt év múlva újra állást és szakmát váltott. Ezerkilencszázhetvennyolcban került az Újpesti Gyapjúszövőgyár újonnan létesülő újfehértói gyárába, először üzemfenntartás vezetőként.

Kezdetben a beruházás műszaki részét koordinálta, majd, mivel a távozó pesti főmérnök a szárnyai alá vette és bátorította, 1983-ra elvégezte a Könnyűipari és Műszaki Főiskolát. Diplomás textilipari üzemmérnökként már igazi szakembere lett a területnek, amelyen 1981-től főmérnökként, majd négy év múltán gyárigazgatóként dolgozott. Mint mondja, viszonylag jó teljesítményt nyújtott a cég a KGST-s berendezések ellenére, de a rendszerváltozás környékén nehéz helyzetbe került a textilágazat. Az önállósodás már nem vele indult: mivel az első pályázati fordulóban nem az ő igazgatói reorganizációs pályázatát választották, ismét váltott. 1991-ben Mátészalkára hívták egy élelmiszer-ipari nagy beruházás elindításához: a Szatmár-Raisio Kft. beruházási menedzsere lett. Mint mondja: jó gárda volt, és kihívás volt számára a zárt technológiájú üzem építésének és szerelésének irányítása. Akkoriban viccesen azt hangoztatta magáról: ő a legjobb textiles az élelmiszeriparban.

1993-ban végleg megállapodott. Ekkor került munkaügyi területre, mindjárt a nagykállói kirendeltség vezetőjének, amely jó „iskola” volt számára. Két év múlva sikeresen pályázott, s így ezerkilencszázkilencvenöt óta a megyei munkaügyi központ szakmai igazgatóhelyetteseként tevékenykedik. A kezdetek mindjárt nagy feladat elé állították. Ekkor zajlott a kirendeltségek átszervezése és ekkor rakták le a sikeres munkaerő-piaci programok alapjait. Ennek mérföldköveit jelenti a romák foglalkoztatásának segítése, a teleházak rendszerének kiépülése és az országosan is mintaértékű, háromszáz millió forintos nagyságrendű közhasznú munkahelyteremtő program.

Az utóbbi időben a pályaorientáció és a pályaválasztási hálózat regionális kiépítése ad neki feladatot, miközben a megyei kirendeltségek munkáját is koordinálja. A jövőben a nagyobb elvárásoknak megfelelő munkaügyi szervezet kialakításán dolgozik, s a munkahelyteremtést EU-s pályázatok készítésével is elő kívánja segíteni. Noha most nem műszaki területen dolgozik, sajátos gondolkodásmódja a munkaügyi szervezetben is segíti.

Mint mondja, jobban érzi ezáltal a pénzügyi folyamatokat, elsőrendű számára a gazdaságosság kérdése, mindent szeret időhöz, pénzhez kötni és a döntéseknél, minősítéseknél valamint a szervezésben is a racionalitás a meghatározó számára. De fontos a munkatársakkal kialakított közvetlen, emberi kapcsolat is, hisz szerinte eredményt csak csapatmunkával lehet elérni. Ő mindenkinek „Miklós” és nem egy elérhetetlen főnök. Úgy érzi, hogy anyagilag, erkölcsileg egyaránt megbecsülik, amit jelez, hogy „Munkaügyért” díjat kapott kétezerben a szakminisztériumtól.

Méltán büszke családjára is. Felesége, Erzsébet – akit munkahelyén mindenki csak Zsókaként ismer –, az Eszterlánc Óvoda kiváló pedagógusa, s egyöntetű a vélemény, hogy nagyon népszerű a gyerekek, kollégák körében. Nagyobbik fiuk, Attila, minőségbiztosítási szakember a Michelinnél, míg a kisebbik közgazdásznak tanul Miskolcon. Temesfalvi Miklósnak azonban lassan egy újabb szereppel kell ismerkednie, hiszen az egyre több feladatot adó, egyéves Lili boldog nagypapája.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)