Nyíregyháza

Váci Mihálynak szőke volt, nekem csupa szín és csupa szív ez a város – mondja a negyvenharmadik évét taposó Tasnádi János, körzeti polgárvédelmi parancsnok. A jelenleg alezredesi parolint viselő parancsnok 1956. augusztus 11-én született Nyíregyházán. Családja több generáción át Oroshoz kötődött, amely település jó ideje már a megyeszékhely szerves részévé vált. Az augusztus pedig azért is figyelemre méltó, mert mindkét testvérhúga ugyancsak az Oroszlán jegyében jött a világra, 6-a és 18-a születésük napja. De a nyárutó havában született a felesége, sőt az apósa is. Az is érdekességnek számít, hogy mindkét fiuk áprilisi, méghozzá elég közel kerülve egymáshoz a naptárban, 16-ai, illetve 17-ei dátummal, no és persze, két év korkülönbséggel. Hát ennyit a családi számmisztikáról.

A Nyíregyházához való vonzalma pedig a legkevésbé sem üres szócséplés, merthogy az élet gyakorta válaszút elé állította, ám éppen a város miatti szeretete marasztalta, s ezzel talán megfosztva önmagát egy ígéretesebb jövőtől. – Panaszra, persze semmi ok! – mondja valószínűleg azzal a határozottsággal, amellyel egykor (illetve többször is) döntenie kellett. Mint katonaembernek, e „tárgyból” bizony sokszor fel volt adva a lecke.

A család 1962-ben beköltözött Nyíregyházára, az édesapa a gumigyárban, a mama a Magdaléneumban talált nyugdíjazásig tartó munkára, hivatásra. Az iskolás Jánosnak szép emlékei vannak a családról, a városról, a csilingelő villamosról, s magáról az oktatási intézményről is, a jó hírű gyakorlóiskoláról, tanárokról, köztük is Homoródi Pál osztályfőnökről. Ezt követően a nem kevésbé patinás Kossuth-gimnázium, illetve akkoriban szakközépiskola következett. Itt szakmai tanárát, Ilkovics Józsefet említi tisztelettel, aki mindemellett korosabb unokatestvére is.

Ez idő alatt ismerkedett meg egy különös világgal, az égi csodával, a légi utak mindentől másabb, felejthetetlen élményeivel. A vitorlázó repülés szerelmese volt tizenhattól tizennyolc éves koráig. Innen csupán egy út vezethetett tovább: katonai repülőnek menni! Szó sem lehetett más elgondolásról, hiszen minden szükséges és minden egyéb adottság birtokosa volt az ifjú ember. Az elveszett pilótaságot, azt, hogy mégsem így történt, egyetlen rossz fogának köszönheti, az másította meg az életét. Ám – stílusosan szólva – mégsem „gyökeresen”, merthogy a katonai pályától már az a bűnös fog sem tudta eltántorítani. Ígéretes pályának mutatkozott, s ő az érettségit követően úgy is vágott neki a budapesti Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolának, a biztos megélhetés és előmenetel reményében. Nem is csalatkozott, igaz, a kiváló tárgyi és személyi feltételek nyújtotta főiskola kemény tanulást követelt meg a hallgatóktól. Persze, nyílott lehetőség szabad időre is, másként aligha lett volna módja megismerkedni a feleségével. Negyedikes főiskolás, honvéd zászlós volt, amikor 1977-ben, az ugyancsak ifjú éveiben járó, tizennyolc éves budapesti lányt feleségül vette. E kapcsolat, szép házasságban ma is tart, ellene vallanak hát az Ifjúság – bolondság! szállóigének.

Egy évre rá a budapesti Kossuth téren avatták tisztté, majd, talán mondani sem kell, helyőrségül Nyíregyházát szemelte ki magának. A Vorosilov laktanyában technikus tisztként teljesített szolgálatot, később a parancsnokhelyettesi beosztásig avanzsált. A katonai ranglétrán pedig úgy haladt előre, hogy valamennyi rendfokozatát soron kívüli előléptetéssel ismerték el a feljebbvalói. Tette a dolgát legjobb tudása szerint.

A társadalmi változások a katonaságot sem hagyták érintetlenül, sőt akkortájt ugyancsak rajzó méhkaptárhoz voltak hasonlatosak a laktanyák. Gyakoriak voltak az átszervezések, a le-, fel-, átépítések. Több lehetőség is felmerült a hogyan továbbot illetően, ám ezek mindegyike batyuval, azaz költözéssel járt volna. Hódmezővásárhely, Tata… keringtek a fejében, mígnem 1993-ban döntött. A város neve pedig: Nyíregyháza.

Maradt hát a családdal, s ez mindennél nagyobb biztonságot ad vállalt munkájához, amely nem különben a biztonságra épül. A polgári védelem fogalmával és jelentőségével először a hetvenes tiszai árvíz idején, első osztályos középiskolásként találkozott, részt vállalva a helyreállításban. Az 1998-as elemi csapást már felelős vezetőként irányította: nem maradt senki fia fedél nélkül.

A polgári védelem szerteágazó feladatköre a kezében összpontosul, Nyíregyháza és a környező ötvenhárom település lakóinak katasztrófavédelméért felel. Ez dióhéjba foglalt története eddigi életének.

Felesége egy középiskola gazdasági vezetője, László tűzoltó őrmester, Péter fia pedig a nyíregyházi PB-Tv technikusa.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1999.)