Takácsné dr. Diófási Ágnes

Főügyészségi ügyész,

Nyíregyháza

szszb_17-94_takacsne_dr_diofasi_agnes.jpgBabits Mihály költő alliterációjának apró változatával kezdi: „Szekszárdon születtem, Szabolcsba kerültem!” – mosolyog.

„A sors véletlene, hogy 1955-ben, éppen augusztus 20-án, Szent István király és a Magyar Alkotmány születésnapján születtem. Talán nem is csoda, hogy jogász lettem. Ez az Almanach lehetőséget ad arra, végiggondoljam életem főbb állomásait.

Édesapám, dr. Diófási Lajos szőlész-borász kutató, a mezőgazdasági tudományok doktora. Édesanyám, Széchenyi Ilona, aktív éveiben középiskolai biológia tanár volt” – folytatja. Húga Ildikó, jogász, öccse Tamás, közgazdász, mindketten Pécsett élnek.

„’73-ban érettségiztem a Pécsi Nagy Lajos Gimnázium angol tagozatán és hogy már akkor volt értelme angolt tanulni, arra az élet adta meg a választ. Késztetést éreztem az angol nyelv és általában a humán tárgyak iránt, erre osztályfőnököm, Virág Istvánné, Ilus néni biztatott. Énekeltem a Pécsi ÁFÉSZ női énekkarában Ivasivka Mátyás tanár úr irányításával. Eljutottunk Svédországba, lemezünk is készült.

Egy nyílt nap során megtetszett a Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának nyílt szellemű oktatási stílusa. Felvételt nyertem, s nem csalódtam! Bihari professzor ezt mondta: „Kollégák, jól készüljenek fel, mert lesznek még drámai változások az önök életében! – mintha sejtette volna a rendszerváltást.”

Az évek mozgalmasan teltek, a Polgári- és a Nemzetközi Jogi Diákkör, az egyetemi vegyes kar tagjaként. Pihenésképpen szívesen lovagolt a Szigeti-tanyán. ’78-ban szerzett jogi doktori diplomát. Első munkahelye a Baranya Megyei, majd a Tolna Megyei Tanács, hol jogügyi főelőadóként dolgozott. ’81-ben jogi szakvizsgát tett.

Az élet úgy alakította sorsát, hogy a szülei állandó közelében élő leányt 420 kilométerrel odébb, az ország másik végére, Szabolcs-Szatmár Megyébe, Nyíregyházára vonzotta egy komollyá vált kapcsolat. Nosztalgiával gondol a Tisza-parti emlékekre, a pécsi városnézésekre későbbi férjével. Majd ’83 májusára, mikor összeházasodtak. Férje Takács László agrármérnök, a megyei önkormányzat elnöki kabinet agrár- és önkormányzati tanácsadója.

Ágnes a Nyíregyházi Városi Ügyészségen büntető ügyészként kezdett, akkor egyedüli nőként. „Minden előítélet nélkül jöttem az ország keleti részébe. Az állást az élet szakmai kihívásának oldaláról közelítettem meg. Az első két év nehéz volt. Meg kellett szoknom az ügyterhet, megismerkedni az élet sötétebb oldalával. Érdekelt hogy, az adott bűncselekmény mögött milyen indíttatás bújik meg. Ebben saját megérzéseim mellett a szakirodalom tanulmányozása segített. A hibás társadalmi kódolásokat persze nem lehet egy jó ügyészi döntéssel pótolni, ezért nem a büntetés, hanem a környezet, a kisebb közösség, a család kellene, hogy a társadalom szűrői legyenek. Sajnos ezek csorbát szenvednek.” ’88-ban ügyszakváltás következett be; a magánjogi, közigazgatási ügyészi tevékenység, amely az önkormányzati és más közigazgatási szervek tevékenységének törvényességi felügyeletét jelenteti.

Előbb városi vezető helyettesügyész, majd kilencvenben megyei főügyészségi ügyész lett. Új feladatként a környezetvédelem, majd a fogyasztóvédelem törvényességi felügyelete is fő feladatkörét képezte. Önálló keresetindítási jogot is szerzett. A rendszerváltás a jogállamiságnak megfelelő szellemű szabályokat hozta magával, amelyeket újként kellett megtanulni. A gondoskodó államból szolgáltató állam lett, az igazságszolgáltatás jogszolgáltatássá vált. „A szakmaiság a döntő, azonban a jogász akkor lehet elégedett, ha érzi a társadalom megbecsülését.”

Ágnes most államvizsgázott az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Európa Jogi Szakjogász képzésén. Aktív közösségi ember, elnöke a Sz.-Sz.-B. Megyei Ügyészi Alkalmazottak Tanácsának és az Ügyészek Országos Egyesülete Nemzetközi Ügyek Bizottságának. Német és angol nyelvből nemzetközi nyelvvizsgát, angol nyelvből felsőfokú állami nyelvvizsgát is tett. Európa több országában járt hivatalos kiküldetésben, előadásokat is tartott. Hollandiában aktívan közreműködött egy szakmai kapcsolat kialakításában megyénk és egy ottani megye között. Férjével két fiúgyermeket nevelnek: Krisztián hat és fél éves, szépen szaval, kedveli a növényeket, állatokat. Lacika ötéves, műszaki érdeklődésű. Sok örömet adnak szüleiknek.

„Gondolkodtam azon, mi az én küldetésem? Az, amihez a szakértelem mellett sok türelemre is szükség van. Szeretem a kitaposatlan utakat, érdekel és izgalommal tölt el az újszerű jogalkalmazás megvalósítása. Sikeresnek mondhatom életem, de csak úgy tudok jól dolgozni, ha van biztos családi háttér, munkahelyemen pedig, ha bíznak bennem, hogy meg tudok felelni az új kihívásoknak. Ezek csak akkor működnek, ha nyugalmat, harmóniát tudok magam körül teremteni. Szeretek utazni, olvasni, a zene és a tv megnyugtat, de a sütés-főzés, kertészkedés is örömömre szolgál” – fejezi be a sokoldalúan képzett ügyésznő.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 17. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése