Nyíregyháza

Történelmi időket élt meg Vaja a Rákóczi-szabadságharc idején. Ebben a kuruclakta faluban született 1935-ben Takács Miklós, kinek szülei mindkét ágon ősvajaiak, és mindig mezőgazdasággal foglalkoztak. E munkaformát gyerekkora óta ő is ismeri, és a mai napig szeretettel végzi, még ha most főkönyvelő is. Nagy tanúja családfájának. Tartják a kapcsolatot a rokonságban és a jó embereikkel. Egymás megbecsülésének is ez a kapcsolat az alapja.

Gyermekemlékei közt kutatva különösen emlékszik arra, hogy mint kisgyereket a ló hátára ültette fel édesapja, mert csak így bírta egész nap a kapagéppel a lovat irányítani. A felelősségérzetet is így és akkor nevelték bele. Öccsének, Tibornak, is ez jutott ki gyermekéveiben, akiből orvos lett. Sajnos fiatalon elragadta a halál. Édesanyja, Harsányi Emília nehezen tudta elviselni fia elvesztését.

A mezei munka minden mozzanatát megtanulta. Pl.: a csillagfürtöt − ha magnak termesztették − csak éjjel, harmatosan a holdvilágnál lehetett kaszálni, hogy ki ne peregjen. De tudná a sort még sokáig folytatni. Mosolyogva összegezni, hogy lassan nekünk is már mesébe hajlanak ezek a dolgok, nemhogy gyermekeinknek. Nem menekülni akart a mezőgazdaságtól. Szülei felvilágosultságának, jó előrelátásának köszönhetően lettek testvérével diplomás emberek.

Az általános iskola után Nyíregyházán a Kossuth Gimnáziumba került és ott érettségizett 1955-ben. Diákéveit emlegetve kedvesen emlékszik Katona Béla magyar szakos tanárára, vagy Bánfalvi Miklós testnevelőjére a sok jó tanár mellett. A testnevelési órákon élvezettel végezték a gyakorlatokat, szemléletben is formálódva ahhoz a közismert igazsághoz, hogy: „ép testben ép lélek”. Az ifjúsági fociélmények és a sportszeretet innen táplálkoznak. Vaján, a szülőfalujában fejezte be az aktív játékot.

Első munkahelye a debreceni AKÖV, majd Nyíregyházán a TÜZÉP-nél az ellenőri munkakör a többirányú tapasztalatok szerzésére nagyon alkalmas volt. Leghosszabb ideig a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályán dolgozott 1965-tól ’89-ig. Közben 1970-ben a Számviteli Főiskolán szerezte diplomáját.

A téeszek állami támogatása, annak szakmai előkészítése, valamint a szanálások, veszteségek rendezése, a jogszerű felhasználásoknak ellenőrzése volt fő feladata. Ennyi idő alatt és ebben a munkakörben sok életviszonyt és emberi tartást lehetett közelről megismerni.

Közben megnősült 1963-ban és felesége, dr. Gilányi Ibolya Nyíregyházán körzeti orvosként kezdte a munkáját, majd a Köjálnál folytatta, később az ÁNTSZ osztályvezető főorvosának nevezték ki. 1994-ben ebből a beosztásából ment nyugdíjba, de továbbra is szaktanácsadóként dolgozik. Szép családi harmóniába született Zoltán fiuk, aki jelenleg oxiológiai szakorvos a megyei mentőállomáson. Felesége, dr. Székely Zsuzsanna fogorvos, és Nyírtelken laknak. Két aranyos fiúunoka, Miklós és Bertalan viszik tovább a családnevet.

A Takács családban a véletleneknek sokszor nagy szerepe volt. Ezek közül csak kettőt emel ki. Életében az egyik, hogy nehéz időszakban volt fiatal, és kemény körülmények között érettségizett. Nem lehetett orvostanhallgató, mert a „véletlen” elirányította. De milyen az élet? Kárpótolta öccse, Tibor, és felesége, valamint felesége − fia és menye foglalkozása, akik, hála Istennek, mind orvosok lettek. Tanulság, hogy az élet képes a kompenzációra és a családot így kárpótolta.

Egy másik véletlen a Takács családban, hogy nagyapja, Takács István, az I. világháborúban háromszor is kapott hátulról golyót, de a hátán lévő katonafelszerelésbe csak befúródtak, és sikeresen kivédték a halált, nem lett hősi halott. A véletlen így hazahozta a család örömére. Most a családon belül az unokáinak szokta mesélni, mint annak idején hallgatta ő is nagyapja ölében a többször elmesélt különös hadi eseményt.

Jelen munkaköre is kapcsolódik a mezőgazdasághoz és a természethez. A Szabolcsi Halászati Kft.-nél dolgozik ezerkilencszáznyolcvankilenctől. Ez év végén készül nyugdíjba menni. Nyugodt megfontoltsága biztosíték arra, hogy sokáig fogja élvezni a megérdemelt pihenést.

Már tervezi, hogy Vaján nagyapja ősi birtokán lévő almás területen kiéli a föld iránti nosztalgiáját és biztosítja unokáinak is ezen keresztül a szülőföld kapcsolatát. Tartozni mindig jó valamihez, mert az biztonságot ad.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)