Nyíregyháza

Saját két lánya mellett több, mint ezer gyermek életkezdését egyengette Szabóné Komolai Ida, a Gyermekvédelmi Intézet utógondozója. Az idegileg, lelkileg is kimerítő munkát csak úgy tudja végezni, hogy minden egyes, állami gondozásból kikerülő gyermek sorsáért személyes felelősséget érez.

Nyírjákón született 1954. szeptember 16-án. Édesanyja, Komolai Istvánné lánykori nevén Nagy Erzsébet, finommechanikai műszerész, aki ma már nyugdíjas éveit tölti. Édesapja, Komolai István, a SZAVICSAV-nál dolgozott, a beruházási szakterületen műszaki ellenőrként tevékenykedett. Ma már szintén nyugdíjas. Zoltán nevű öccse egy kft.-nél keresi a kenyerét.

Komolai Ida a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban érettségizett ezerkilencszázhetvenháromban. Nappali tagozatos főiskolára nem vették fel, ezért munkába állt. Gyermekfelügyelőként helyezkedett el a GYIVI-ben. Mindennek huszonhét esztendeje és azóta nyugodt szívvel állítja: anyjuk helyett anyjukként segíti az önálló élet első lépéseit mindazoknak, akiknek nem adatott meg a szeretetteljes szülői háttér.

Később elvégezte a Bessenyei György Tanárképző Főiskola orosz-pedagógia szakát. Úgy érzi, a tanár általában „leadja” az anyagot, de az a pedagógia, amit ebben az intézetben végeznek, teljesen más. Néha még a két lánya, Ágnes és Ildikó is irigykedik a mama idejére, mert szerintük időnként édesanyjuk több energiát fordít az állami gondozottak problémáinak megoldására. Ildikó lánya a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanul, érettségire készül. Dédelgetett álma, hogy bíró legyen. Ágnes huszonkét éves, vámügyintézői és valutapénztárosi képesítést szerzett.

Érdekes szakterületet karolt fel Szabóné. A kiskorúak ingatlanügyeivel, valamint az állami gondozásból kikerülők lakáshoz jutásának lehetőségével foglalkozik. Ezt a kérdést választotta szakdolgozata témájául: most utolsó éves szociálpolitikus hallgató. Azért jelentkezett egyetemre és azért tanul szociálpolitikát, hogy még eredményesebben lássa el a gondjaira bízott gyermekek sorsának alakítását.

S ha már a tanulásnál tartunk, megemlíti, hogy ingatlan-értékbecslő tanfolyamot is végzett, mivel igen nagy szaktudást igényel, hogy a rendelkezésre álló kevés pénzből ügyesen megoldja a volt állami gondozottak lakásproblémáit. Az életkezdési támogatás ugyanis ezerkilencszázhetvennyolc óta folyósítható, s az öt- és harmincezer forint közötti összegekből, ezerkilencszáznyolcvankilenctől maximum kétszázötvenezer forint jön össze. Vidéken természetesen olcsóbban lehet lakáshoz jutni és az a tapasztalat, hogy az intézetből kikerülő gyermekek szívesen költöznek a családiasabb hangulatú falvakba. Ott akár egy építkezés elindításához is jó alap az életkezdési támogatásból származó pénz. Ha sikerül hozzá munkáltatói kölcsönt, esetleg a helyi polgármesteri hivataltól támogatást szerezni, már jó esély van rá, hogy megoldható a fiatal lakásgondja. Hogy mennyire könnyű vagy nehéz az utógondozó élete, elég, ha arra gondol a szülő, hogy két gyermek életének elindítása is mennyire nehéz, időt, energiát igénylő feladat. Hát még ha arra gondolunk, hogy hivatalból ránk bízott gyermekek sorsáról van szó. Ráadásul igen nagy summát tesz ki az állami gondozásból kikerülő és a törvények értelmében valamifajta gondoskodást igénylő gyermekek száma. Ennek ellenére Szabóné Komolai Ida azt mondja, nagyon megszerette ezt a cseppet sem könnyű szakterületet. Eddigi munkája során több mint ezer gyermek sorsát indította el. Karácsonyi, névnapi, nyaralási képeslapok tucatja díszeleg az asszony szobájának falain. Örömanyának hívják a volt állami gondozottak közül sokan az esküvőjükre. Érzik ezek a fiatalok, hogy anyjuk helyett anyjukként viseli szívén az életük örömeit, gondjait.

A munkatársai is szeretik, megbecsülik Ildikót (ugyanis a gyerekek is így ismerik). Tíz éve szakszervezeti titkári teendőkkel bízták meg és munkatársai érdekeinek képviseletét legalább olyan lelkiismeretesen látja el, mint az állami gondozásból kikerülőkét. Igazi szakmai elismerés, hogy főtanácsosi címet adományoztak számára.

– Soha nem a szakmai karrier vezérelt az utamon – vallja az eddigi huszonhét év tapasztalatairól Szabóné Komolai Ida. Úgy gondolom, hogy az életben a sikerességnek számos más mércéje van, mint az anyagiak, vagy a kitüntetések száma. Én annak örülök, ha az a fiatal, akinek a sorsát éveken át láttam, és annak jobbra fordításában részt vehettem, megállja a helyét az életben, családot alapít, munkát vállal, szakmát szerez, és nem a társadalom perifériáján köt ki. Úgyis épp elég gondot okoz, hogy egyes településeken az országban nem nézik jó szemmel a helybeliek az állami gondozottak ottani letelepedését. Mi viszont arra törekszünk, hogy mindenkit egyenlő mércével mérjen a közvélemény és ne az számítson, hogy milyen a bőrszíne, vagy esetleg intézetben nőtt-e fel. Sokat kell fáradozni ezért, de megéri. Ha még egyszer kezdhetném, akkor is csak ezt tudnám elképzelni.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)