Surányi Istvánné

Gazdasági vezető,

Nyíregyháza

szszb_18-104_suranyi_istvanne.jpgHagyományosan indult, ám annál látványosabban folytatódott Surányi Istvánné, született Dede Katalin, a nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Középiskola gazdasági vezetőjének életútja. Ha kortársai példáját követi, valószínűleg könyvelőként épít karriert. Ám sorsának alakulását jelentős mértékben segíti férje és a három ambiciózus, családos gyermekek. S nem utolsósorban itt áll mögötte egy olyan kollektíva, ahol az értékek dominálnak, és így Surányiné nem véletlenül utal arra, hogy neki a fontos döntések előtt szerencséje volt. Azt azért elismeri, hogy szerencsével csak azt ajándékozza meg az élet, aki maga is mindent megtesz a közösség boldogulása érdekében.

Nyíregyházán született 1953. február 25-én Kiss Irén Róza varrónő és néhai Dede Imre mozigépész lányaként. A 76 éves édesanyja egész életét az egykori Vörös Október Férfiruhagyárban dolgozta le. Testvérei közül Valéria nővére kereskedő, Ágnes húga varrónő lett. Férje, Surányi István, három évtizede mozdonyvezető a MÁV-nál. Házasságukból három gyermek született. Valéria főkönyvelő, művelődésszervezésből szerzett diplomát. Az ő férje Czimmer Zoltán gazdasági menedzser mérnök, kisfiaik, Péter hét-, Marcell hároméves. Gábor a középső gyermek, építésztechnikus lett és Károlyi Judit informatikust vezette oltár elé. Kinga lányuk másfél éves. Erika a legfiatalabb, pénzügyi előadó, gazdasági főiskolát végzett. Ő is férjnél van, párja Majoros Csaba lakatos.

Mint minden jó eszű lányt – ahol azért hamar kellett önálló jövedelemmel rendelkezni – a szülők a kereskedelmi szakiskolába, a „kefé”-be íratták. 1971-ben végzett Katika, majd különböző munkahelyeken ismerkedett a könyvelés, a számok, a pénzügy, a gazdálkodás világával.

Időközben férjhez ment, szült három gyönyörű gyermeket és tíz éven át gondozta őket a gyes alatt. Férjével együtt leérettségizett a Dolgozók Kossuth Lajos Gimnáziumában. Ám azt is észrevette, hogy az egykori osztálytársai egyre magasabb pozícióba kerültek, főiskolát, szaktanfolyamokat végeztek, ő meg lassan alig tud segíteni a házi feladatokban a jó tanuló gyermekeinek. Mi lesz később? – döbbent rá. Épp megfelelő időben jött a férje megjegyzése: ha nekem ennyi eszem lenne, biztos elvégezném a főiskolát!

Katika belegondolt, három gyermek, család, munka mellett levelezőn elkezdeni egy négyéves főiskolát, csak igen konok elhatározással és kitartással oldható meg. Ám minden pillanatban maga mellett érezte a férje támogatását. Az elhatározást tett követte, a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán 1986 és ’90 között Budapesten megszerezte az üzemgazdász diplomát, költségvetési szakon.

Megint csak szerencsés véletlen: a kezébe került a Bánki hirdetése és Surányiné Katika beadta pályázatát a gazdasági vezetői posztra. Elfogadták és ő lett a megyében az első, diplomás intézményi gazdasági vezető. Elsőként vállalta a számítógépes nyilvántartást, feldolgozást. A TTG könyvelési rendszert csak ketten alkalmazták a megyében a kezdet kezdetén. 1993 óta pedig országosan és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében bevezették kötelező jelleggel. 1995 óta a TÁKISZ csak így fogadja el az elszámolásokat.

A Bánki Donát Műszaki Középiskola a megye egyik legnagyobb intézménye, a 93 fős tantestület és a személyi kérdések az igazgató hatáskörébe tartoznak, ám az 54 nem pedagógus szakalkalmazott dolgozó (konyha, karbantartás, takarítás, higiénés feladatok stb.) irányítása Surányinéra hárul. Ő szervezi, koordinálja a felújítást, a karbantartást is. A szakmai feladatokra a pedagógusok leadják az igényt, és az igazgató úrral történő egyeztetés után közösen döntenek a pénzügyi forrásokat igénylő tennivalók sorrendjéről.

Tavaly, 2003-ban az intézmény 570 millió forintos költségvetésének nagyobbik részét a bér és az ahhoz kapcsolódó kiadások jelentették. Az igazi mozgástér ott kezdődik, amikor a szabadon felhasználható bevételek megszerzésére és felhasználására kerül sor. Míg 1990-ben alig 1,9 millió forintot tett ki ez a tétel, addig 2002-ben 79 millió, 2003-ban 92,8 millió forintnyi saját bevételre tett szert az intézmény. A pályázatok jelentenek nagy segítséget, mert az így elnyert forrásokból a szakképzéshez kapcsolódó oktatógépeket, berendezéseket tudják megvásárolni. Ha arra gondolunk, hogy a 870 nappali tagozatos diák mellett a felnőtt nappali tagozat 270, és az esti tagozat 500 hallgatója jár ebbe az intézménybe, érzékelhető, hogy az oktatáshoz, a szakképzéshez igen sok pénzre van szükség.

Surányiné Katika azt tartja a legnagyobb kitüntetésnek, hogy ebben az iskolában, ilyen jó közösségben dolgozhat. 2000-ben főtanácsosi címet kapott. 1998-ban őt választották meg az intézményi gazdaságvezetők munkaközösségének irányítójává. Szép szakmai elismerésnek érzi ezt Katika. Szabadidejében a családjával kirándulnak, szeretnek barlangászni, Szlovákiában gyakran hódolnak hobbijuknak.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése