Nyíregyháza

Mostanában is sokan köszönnek rá, és örömmel fogadja, mert ha évek múltán is köszöntik, úgy egyetértettek vele valamelyik közszereplése során. A rendszerváltás előtti parlament tagja, az országgyűlés jegyzője, a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság tagja volt. Írtak már róla elég sokszor, de hogy mit szeretne magáról elmondani, talán csak mi kérdeztük. Épp ezért rendhagyó a vallomás. Szolnok megyében, Besenyszögön született ezerkilencszáznegyvenegyben. Apját nem ismerhette meg, de nagyszülei a fiatal mama segítségére siettek, így valójában a Fegyvernekhez tartozó Örményesen nőtt fel. A sors újabb megpróbáltatása volt, amikor kilencéves korában meghalt a nagyapja. Így nagymamája, édesanyja, ő és az öccse szinte kereső nélkül maradtak, egy kis föld volt minden reményük. A nagymama erős akarata, bölcsessége azonban végigvezette őket a nehéz éveken. Felnőttként beszélt a kicsi lánnyal, és elmagyarázta neki, hogy úgy tud tanulni, magának jobb életet teremteni, ha elmegy diákotthonba, ahol teljesebb ellátást kap. Tízévesen már szinte önálló.

Kisújszálláson tanul előbb, majd Szolnokon a közgazdasági technikumba jár. Szükségből állami gondozásba kerül. A kollégium igazgatónője sokat foglalkozott vele, olyan dolgokra tanította meg, amelyekre a későbbi években hálásan gondolt vissza. Viselkedési, társalgási és öltözködési szabályokra, emberismeretre, a művészet kedvelésére. És sportolásként ott volt a vitorlázó repülés! Nyaranta pedig dolgozott az aratók között, a cséplőgép mellett. Nagyon nehéz munka volt, de volt benne sok szépség is, és a család sem maradt kenyér nélkül. Ő ment szülői értekezletre öccse iskolájába, intézte a saját ügyeiket, mert ahogy mondja, ezt akkor nagyon természetesnek gondolta.

Első munkahelye egy gépállomás, ahol könyvelést kellett végeznie, de amikor arra gondolt, hogy ez most már mindig így lesz, elszomorodott. Egyszer meglátogatta őket egy pesti rokon,  és ő arra kérte, keressen neki állást Pesten. Dolgozik ezután a honvédségnél, majd az Irodagépipari és Finommechanikai  Vállalatnál kalkulátor. Népi táncra jár, a KISZ-ben dolgozik, igyekszik bizonyítani. Fel is figyelt rá egy fiatal villamosmérnök katonatiszt, akihez feleségül ment.

Férjét Szabolcsba helyezték, ő pedig jelentkezett arra az akcióra, amelynek hangzatos neve: Szabolcsba szakembert adunk! Így került a sényői Búzakalász Tsz-be. Ismerte a falusi embereket, a hangsúlyt a politikai helyett a mindennapi munkára helyezte, dolgozott a könyvelésben, és a falu rövidesen befogadta. Ezt követően a nyíregyházi járási KISZ-bizottságban, majd a megyei moziüzemi vállalatnál dolgozik.

1966-ban megszületett fia, Kellner Zoltán. Rábeszéli nagyanyját, költözzenek közelebb hozzá, hogy tudjon róluk gondoskodni. Mint filmelőadó számos ősbemutatót szervez, meghív olyan művészeket, akik nem szerepelnek a támogatottak között. A filmklubok elindításánál is ő a szervező. Következő munkahelyén − a Népfrontnál mint a megyeszékhely városi titkára − 7 évig tevékenykedett. Bekapcsolódott a várospolitikai munkákba. Házassága megromlott, amit közös megegyezéssel felbontanak, és átkerült a közalkalmazottak szakszervezetébe megyei titkárnak. Életében az 1981-es esztendő jelentős váltást hozott. Férjhez ment Soltész Józsefhez, aki fiának gondoskodó apja lett, neki mindenben társa, és 16 év korkülönbséggel megszülető második gyermekének, Attilának  az édesapja. Ma a Köztisztasági Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. igazgatója.

Felesége legnehezebb és talán legszebb öt éve 1984-ben kezdődött. Megválasztották megyei népfronttitkárnak, és bekerült a megye vezető testületeibe is. Az országos szervezet élére Pozsgai Imre került, aki − mint egykor Nagy Imre − ezt a szervezetet tartotta alkalmasnak arra, hogy a demokrácia nevelője legyen. Soltészné Pádár Ilona az első többes jelöléskor indult a választásokon, és őt küldték a választók a parlamentbe. Elméleti viták, de már valós ellenzék jellemezte ezt a kort. Soltészné kitárta a  Népfront-székház kapuit, és vitáknak, majd alakuló ellenzéki köröknek adott lehetőséget a nyilvánosságra lépéshez. Két megye készített Pozsgai kérésére a megye társadalmáról felmérést, az egyiket ő vállalta, s a megye felzárkóztatási programjaként ezt a kormány elé vitték. 1989 után feloszlott a népfront, a titkár leköszönő feladataként a szervezet vagyonát visszaadta az államnak, a székházat az újabb egyesületek foglalták el, ő pedig nem élt a felkínált egyéb lehetőséggel, hanem a megyei bíróságon vállalt hivatásos pártfogói feladatot.

Az eltelt évek alatt sokat tanult. Szerzett egy főiskolai és egy egyetemi diplomát. Megtanulta, az embereket becsülni kell, mert ez adja a felénk irányuló tisztelet alapját. Édesanyjával együtt élnek, és gondoskodnak férje szintén Nyíregyházán élő szüleiről is. Attila már 14 éves, nyolcosztályos gimnáziumba jár, és várják látogatóba az időközben trombitaművészi pályán Ausztriában elinduló Zoltánt és gordonkaművész feleségét, Juditot, hisz már az első szavakat mondja Dávid, a kis unoka.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)