Mátészalka

A halk szavú, biztos tudású asszony közel másfél évtizede, határozottan birkózik meg Szatmár egyik legnagyobb oktatási intézménye gazdasági ügyeinek vezetéséből adódó feladataival.

Édesanyja, Puskás Mária és édesapja, Nagy Sándor, egy szem gyermeküknek 1958. december 21-én – születésekor – útravalóként a tisztességgel elvégzett munka őszinte örömét adták. Férje, Simon Károly, technikusi minősítéssel bíró műszerész. Kazánkezelőként a mátészalkai Távhőnél dolgozik. Fiuk, Tamás, örökölt műszaki érzéke és kézügyessége révén a Budapesti Műszaki Főiskola elsőéves hallgatója biztonságtechnikai szakon. Leányuk, Andrea, a hírneves Esze Tamás Gimnázium harmadik osztályos diákja.

Simonné Nagy Katalin Fehérgyarmaton, a Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskolában tette le érettségi vizsgáit 1977-ben. A tanulást a gyakorlati munka követte, így került Katalin a méltán jó hírű Szamos Menti Állami Gazdaság állományába, ahol könyveléssel, bérszámfejtéssel foglalkozott négy éven át. Mint sokan mások a térségben, ő is szívesen kapott a Budapesti Finom Kötöttárugyár (BFK) mátészalkai üzemének ajánlatán. Munkaszerződésében vállalt kötelezettségeit tíz éven át teljesítette olyan szinten, hogy máig egyetlen kitüntetését – a Kiváló Dolgozó címet – is akkor kapta meg. Tudását bővítendően végezte el a mérlegképes könyvelői tanfolyamot 1983-ban. Amellett a szakmai sorban is előbbre jutva, immár gazdasági vezetőként került ezerkilencszázkilencvenegyben, az akkor még 6-os Számú Általános Iskola gazdasági vezetőjének a székébe. Egy évvel később sikeres adótanácsadói vizsgát tett.

A technikai állományú dolgozók irányítása mellett fő feladata a gazdasági-pénzügyi kérdések minél színvonalasabb és eredményesebb megoldása. Visszaemlékezve a kezdetekre mondja el, hogy 1996-ig nem volt ennyire feszített a gazdasági helyzet az intézményben, mint napjainkban.

Szakmai döntést követően a Kossuth Lajos Általános Iskola és az akkor még mindenki által csak a „6-os”-ként említett intézményt egyesítették. Ekkor vették fel mai nevüket, s azóta hivatalosan Móricz Zsigmond Általános Iskola a titulusuk. A Kossuth tagiskolájukként működik tovább.

A gazdasági vezetőasszony őszintén szól az akkori anyagi gondjaikról, s arról, hogy azokat, a saját önerő mellett – mind a mai napig – önkormányzati segítséggel oldják meg. Az összevonást követően „égető szükség” volt a tagiskola kazánjainak a cseréjére, hiszen jött a tél. Az 1998-as év a további felújítások éve volt: előbb a Móricz felülvilágító tetőszerkezetét kellett cserélni, majd a Kossuth főbejárati üveghomlokzatát. Ezen „egyszerű gondok” mellett oldották meg minden szinten a vizesblokkok felújítását a Móriczban. Az öltözők falainak csempéztetésére 2000-ben került sor. Egy évvel később tudták megvalósítani a már régóta esedékes fényvédelem részleges felújítását. Tudomásul véve az egészséges gyereksereg mozgékonyságát és alkotó készségét, a Katalin irányította területnek 2001-ben is akadt tennivalója: a Móriczban a falakat lambériáztatni kellett a kulturált környezet követelményeinek megfelelően. Ezt az iskola saját alkalmazottjának segítségével, kevesebb költséggel oldották meg.

Az élet hozta változásoknak és igényeknek megfelelően – természetesen az iskola céljait szem előtt tartva – hozták létre 1995-ben saját alapítványukat. Az alapítvány számlájára befolyt összegeket a gyerekek érdekében használják fel. Így vásároltak fából készült udvari játékokat, számítógépeket. De az évzárón kiosztott jutalomkönyvek beszerzésének költségei sem az iskolát terhelik. Ugyancsak alapítványi pénzből jutottak szemléltető eszközökhöz, és egyéb, a tanítást és a tanulást elősegítő berendezésekhez. Katalin megemlíti azt is, hogy az iskola 1991-től kezdődően a szatmári térségben a tehetséggondozás egyik központja is. Ennek érdekében több pályázaton vettek részt eredményesen. Itt említi meg a 2002-es Comenius-Bega programot, aminek a keretében lehetőségük nyílt a környező országokban hasonló feladatokkal bíró iskolákkal kapcsolatot teremteniük, és a tantestület tagjainak tapasztalatokat cserélniük. Ennek keretében sikerült eljutniuk Németország és Románia számos ismert iskolájába.

Másik büszkesége egy 2003-as pályázat, aminek a keretében – „Világnyelv”  – olyan tanulási központot hozhattak létre, ahol a tanárok és a diákok angol, német és olasz nyelvű irodalomhoz, újságokhoz, folyóiratokhoz juthattak, ezáltal elmélyíthették tudásukat. Ebben a programban a Mátészalka és térségében működő iskolák vehetnek részt minden különösebb anyagi ráfordítás nélkül.

Simonné Nagy Katalin a munkáját szerető – elfogadott vezető beosztású ember, a mindennapi számolgatás, kiútkeresés utáni kevéske szabadidejét legszívesebben olvasással és a családjával tölti el.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)