Nyíregyháza

Eddigi életem legnagyobb sikerélménye az volt, hogy a semmiből megszerveződött egy párt, és bejutott a parlamentbe − mondja Seszták Oszkár.

A Fiatal Demokraták Szövetsége érte el ezt a sikert 1989-ben, amikor a népszerűségüket még azzal is indokolták, hogy a márciusi ifjak példája járhat előttük. Seszták Oszkár ezzel a folyamattal egy időben vált felnőtté, és lett a Fidesz megyei szervezetének az irodavezetője.

Annyira fiatal, hogy az ő esetében a munka és a politika összefonódik, hivatásos politikus lett.

Ezt a fogalmat azonban még ízlelgeti, saját feladatkörét ennél szerényebben szeretné megfogalmazni, pedig nap mint nap szervez, információt gyűjt, továbbít, a vele azonos programot elfogadók ügyét képviseli.

A legfiatalabb parlamenti párt helyi intézményrendszerét, infrastruktúráját vezeti, a tagságot szervezi. 1965. május 19-én Rakacán született. Azóta ez a kis falu a víztározója révén közismert lett, de a Seszták család, mint a legtöbb helybeli, a mezőgazdaságban kereste meg öt gyermekének a megélhetést.

Oszkár a legfiatalabb, ő szerzett a testvérek közül diplomát, de − mint mondja − mindnyájan középiskolát végeztek. A faluban hagyománya volt annak, hogy egyházi iskolába járassák a gyerekeket. Ő, mint görög katolikus, tizennégy évesen a győri bencés gimnáziumba került. Szeretettel szól arról a fegyelemről és igényességről, amit akkor megszokott, és mintha ezzel magyarázná a másság iránti fogékonyságát.

Az 1983-as érettségi után a Bessenyei György Tanárképző Főiskola történelem-népművelés szakán folytatta a tanulmányait. Itt ekkor már lehetett érezni a változás előszelét, a Társadalomelméleti Klubban addig nem tanított irodalmat ajánlottak, viták folytak tanári vezetéssel.

Ennek folytatásaként vett részt a Párbeszéd Egyesület munkájában. Az országos kerekasztal, amely mellett a békés átmenetet igyekeztek előkészíteni, Nyíregyházán sem maradt hatás nélkül.

A helyet adó népfront-székházban egyre többször kért szót Seszták Oszkár különböző rendezvényeken, vitákban, megjelent rádiósfórumokon, így hát szinte természetes, hogy a Fidesz tagja lett.

A híres búcsúra, Csíksomlyóra utazó soproni egyetemista közvetítésével egy volt évfolyamtársa mutatta meg a szervező papírokat, és mintegy tíz nyíregyházi képviselőjeként jelent meg az alapító kongresszuson. Arra a kérdésre, hogy mi volt benne erősebb, a lázadás vagy a másság, az utóbbit vallja. Hagyományos értékrenden nőtt fel, a vallásos világkép, a saját családi háttere jobboldali gondolkodásúvá tették.

A falu nem sokat változott, még azzal sem, hogy édesapja termelőszövetkezet raktárosként, édesanyja pedig óvodai dajkaként dolgozott mire ő felnőtt, a fiatal demokraták pedig a jövőképükben a hagyományos családmodellt, a vallásos nevelést éppúgy megfogalmazták, mint a gazdaság átalakítását.

Azok a viták, amelyek mára már kissé átalakították a pártot, természetesen nem éleződtek ki, és az önkormányzati választások idején Nyíregyházán − mint mondja − kissé túlgyőzték magukat. A szakembereik még hiányoztak, illetve kevesebben voltak a kelleténél, így hát a konszenzusos igazgatásra törekedtek.

Az emócióból ráció lett, a lelkes diákból felelősséget vállaló városvezető. A felelősség fontosságát közvetve 1989. június 16-án tapasztalta. Ez volt Nagy Imre és társai újratemetésének napja. Bejutott a 301-es parcellába, végigjárta a rehabilitációnak és a magyar múltnak az itt megnyilvánuló stációit, és ez végleg meggyőzte. Ám meglepve tapasztalta, hogy olyanok, akikről azt hitte, hasonlóan gondolkodnak, nem merték vállalni a részvételt.

Számára történelem az, ami az előtte járó generációnak még szomorú tapasztalat.

Azóta a Fiatal Demokraták Szövetsége képviseletében egy emléktáblát helyeztek el az egykori államvédelmis laktanya, a mai Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet falán a meghurcoltak tiszteletére.

A választási győzelem után az oktatási bizottság vezetője az elmúlt ciklusban. E minőségében két fontos vezérelve volt, előítéletektől mentesen és jószándékkal igyekezett a nehéz ügyekben eljárni, de utólag úgy érzi, hogy még tapasztalatlan volt.

Nem akart korábbi mintákat átvenni, tulajdonképp hivatásos politikus sem akart lenni, de a feladatai mindinkább efelé terelték.

Ma − ellenzéki pozícióban − a megyét járva nem térhet ki az elől, hogy önmaga számára értelmezze, másoknak megmagyarázza, miért toldották meg a Fidesz nevet Magyar Polgári Párt névvel. Talán nem marad nyugdíjig az apparátusban, de most feleségével, Rácz Évával együtt az a vágyuk, hogy gyermekáldások kísérjék házasságukat, hogy nekik is nagy családjuk legyen, hogy tovább adják a kapott szeretetet.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)