Nyíregyháza

Amikor végre sikerül időpontot egyeztetnünk, s leülhetünk beszélgetni, megszólal a telefon. Egy negyed óráig nem jutunk szóhoz. Aztán belép valaki. Csak egyetlen percre… − Rettenetes dolog, ha az ember nem rendelkezik az idejével. Pontosabban, ha mások osztják be az idejét − sóhajt fel, s ebben tökéletesen egyetértünk.

Seres Antal 1935-ben Nyírbátorban született, a családban ő volt a nyolcadik gyermek. Hatan életben maradtak: három lány és három fiú. − Nem is tudom, ki az igazán szerencsés. Az, aki jó, vagy aki rossz körülmények közé születik. Talán az utóbbi. Persze csak akkor, ha olyan szülők nevelik, mint amilyenek az enyéim voltak − idézi lassan a gyermekéveket.

Rossz anyagi körülmények között éltek. A gyermekek gondja döntően az édesanyja vállát nyomta. Változatos módszerekkel élt, hogy előteremthesse mindazt, ami egy ekkora családnak szükséges. Minden munkát elvállalt, s bizony nagy szükség volt erre a hősies erőfeszítésre.

Szerencsére a gyerekek sohasem bántották egymást. Voltak viták bőven, de nem mártották be egymást, nem akartak a másiknak rosszat, s bárki is bűnhődött, egy kicsit mindegyiküknek fájt a büntetés.

Seres Antal 1949-ben lett középiskolás Nagykállóban. Négy év múlva először állt komoly választás előtt. Testnevelő tanárának a hatására elhatározta, hogy tornatanár lesz. Akkoriban már rendszeresen kosarazott, de főképpen futballozott. A foci többször beleszólt az életébe, mégis inkább a szakmát választotta évekkel később, amikor dönteni kellett.

A futball segítette abban, hogy fiatalon megismerhette Nagykálló közéletét, bepillantott a felnőttek világába. Aztán mégsem lett tornatanár, mert a környezetében lebeszélték erről a szándékáról. 1953-ban került a Műszaki Egyetem építészmérnöki karára.

A fiatalember − szándékosan vagy véletlenül? − nem került bele az ötvenhatos események sodrába, annak ellenére, hogy több helyszínen jelen volt, s egyetértett jó néhány törekvéssel is. Ma úgy gondolja, hogy egyáltalán nem megszervezett (sokan próbálják másképpen beállítani) társadalomellenes megmozdulás volt, hanem spontán jellegű.

Október végén hazatért Pestről, és majd csak ötvenhét januárjában utazott vissza a tanulmányok folytatására. Mivel az eseményekben nem játszott semmilyen szerepet, nyugodtan a sportnak és a tanulásnak szentelhette az idejét. Ekkoriban már az NB II-ben futballozott, de amikor 1958-ban ismét dönteni kellett, hogyan tovább, nagyon erősen feltámadt benne a hazatérés vágya.

Visszakerült a megyébe, Nyírbátorban, majd Nyíregyházán dolgozott, futballozott a Nyíregyházi Építőkben. Már az NB I is nyitva állt előtte, hiszen már a nála kevésbé képzettek hosszú ideig megmaradtak az első osztályú csapatoknál. De elriasztotta, amit a futballcsapatok házatáján tapasztalt. Ezért aztán végleg feladta a sportkarriert, s a szakmát választotta.

1962 januárjától harminc éven át a SZÁÉV-nél dolgozott. Különböző posztokon volt, 1986-ban a vállalati tanács megválasztotta igazgatónak. Ekkorra azonban meglehetősen nagy adósság halmozódott fel a cég nyakán, megváltoztak a piaci körülmények. Egyszóval, nem volt könnyű.

− Sohasem voltam vezéregyéniség, de mindenütt megálltam a helyemet − mondja Seres Antal. − Az elmúlt évtizedek tapasztalata azt mutatja, hogy a sikerélmény ott jelentkezik igazán, ahol az ember közvetlen kapcsolatban van a konkrét munkával. A vezető posztokon mindig is nehezebb lemérni a sikert, s az eredményességet. Aztán meg számolni kell a sikerdepresszióval is. Ha elér valamit az ember, és nincs kéznél az újabb feladat, kiüresedik, s hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, amíg újra a siker közelébe jut.

Ezen az úton sokat segített a család. Ötvenkilencben ismerkedett meg későbbi feleségével, két év múlva megházasodtak. Hatvankettőben született az egyik, négy év múlva a másik lányuk.

Seres Antal büszkén említi, hogy sikerült távol kerülnie a hatalom ideológiájától. Szerencsére nem kellett összeütközésbe kerülnie vallásossága miatt diákévei alatt sem. Meggyőződése 1991 végén szükségszerűen vezette a KDNP soraiba.

Jelenleg a megyei közgyűlés egyik alelnöke, a gazdasági és a mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozik elsősorban. Úgy tapasztalja, hogy olyan tendencia kezd megerősödni, amely a megyei önkormányzatokat a perifériára szorítaná.

Ezt nagyon károsnak tartja − mint mondja − hiszen elképzelhetetlen, hogy a kistelepülések képesek legyenek minden esetben sajátos érdekeiket megjeleníteni, s ezért nagy szükség van a megyei önkormányzatokra, amelyek már régóta nem a pártállam atyáskodó hatalmi szervei.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)