Sándor Zoltánné

A Napforduló Szolgálat megyei vezetője,

Nyíregyháza

szszb_18-100_sandor_zoltanne.jpgA Rákbetegek Országos Szövetsége által működtetett, találó elnevezésű Napforduló Szolgálat megyei vezetője egy nyíltszívű, megnyerő tekintetű asszony. Az, akit leánykori nevén Milló Máriaként, 1937. december első napján, Ibrányban anyakönyveztek Bordás Julianna és Milló József gyermekeként. Sándor Zoltán, akivel Marika 1959. március hetedikén kötött házasságot, a megyei tanács tervezőirodáján dolgozott.

Gyermekeik közül az idősebb, Zoltán, negyvennégy éves, Testnevelési Főiskolát végzett. Szabolcs harminckilenc éves, a vas- és fémszerkezetek készítésének avatott szakembere. A két ágról származó unokák: Elza Alexandra és Lilla Zsófia aranyozzák be a nagyszülők mindennapjait.

Sándor Zoltánné Ibrányban érettségizett 1979-ben, miközben 1956-tól képesítés nélküli csecsemő- és gyermekgondozóként dolgozott. A szakképesítés megszerzése, 1961 óta az egészségügyben tevékenykedik, 1967–1991-ig a Jósa András-kórház gyermekintézményében, ebből tizenöt éven át vezetőként.

Az éjjel-nappali működés teljes egészében a kórház, és az ott dolgozók érdekeit szolgálta. Az egyre jobban fejlődő város számára elengedhetetlen volt egy ilyen típusú létesítmény. Ahogy Marika mondja: országosan is ritkaságszámba menők voltak.

Az ezerkilencszázkilencvenegyes év fordulópontot jelentett Marika életében. Nyugdíjazását követően, miután még rengeteg energiát és tenni akarást érzett magában, működtetni kezdte az ellátásban akkor még fehér foltnak számító Szabolcs-Szatmár-Bereg megye első – és azóta is egyetlen – rákbetegeket felkaroló és támogató szervezetét, a Napforduló Szolgálatot.

A Rákbetegek Országos Szövetsége a vidéken élő sorstársak életminőségének megőrzése és javítása végett kilépett a fővárosból és egymás után alakította meg irodáit Nyíregyházán, Szolnokon, Szegeden és Szombathelyen. A sokrétű feladatot ellátó szervezetek 70 helyi klubjaiban mintegy hétezer betegnek, Szabolcs megyében évente 1000–1200 érintettnek és azok hozzátartozóinak nyújt szakmai támogatást.

Sándor Zoltánné elmondja, hogy az érdekképviseleti szervezet segíti a rákbetegek gyógyulását, mindent elkövet azért, hogy azok életminőségét javítsa, s nem utolsó sorban elősegítse társadalmi rehabilitációjukat. Tájékoztatást adnak az önsegítő csoportokról, klubokról, pszichológiai, életmódbeli, betegjogi kérdésekről, az elérhető szociális támogatási lehetőségekről, gyógyászati segédeszközök beszerzéséről, a kórházon kívüli betegápolásról és az ismeretterjesztő irodalomról. A rehabilitációs programjaikat képezi az egyéni és a csoportos pszichológiai támasznyújtás, a segítő beszélgetéssorozat, a táplálkozási tanácsadás, a gyógytorna, a gyógyúszás és más, kreatív foglalkozás. A rendszeresen tartott konferenciáik, fórumaik, ismeretterjesztő előadásaik nyitottak minden érdeklődő – beteg, családtag, segíteni akaró – ember előtt.

Az iroda munkatársai ott vannak a kórházakban, ahol elsőként kell lelki támaszt nyújtani a rászorulóknak. Szól Erfán József osztályvezető főorvos úrról, aki mindenben partnere a Napforduló Szolgálat önkéntes munkatársainak. Marika nem hallgatja el azt sem, hogy 1992-ben, a Jósa András Megyei Kórház akkori főigazgatója, dr. Séra Gyula bocsátotta rendelkezésükre a megszűnt bölcsőde épületének egy részét és az azt övező 1200 négyszögöles parkot.

A lelki méregtelenítésre kell helyezni a hangsúlyt – összegzi tapasztalatait Marika. Az élet folytatására, más minőségben történő megélésére irányítjuk a betegek figyelmét. Megtapasztalhatják, hogy civil segítő háttérre támaszkodhatnak, amelyben az orvosi tanács mellett dietetikus tanítja meg főzni, gyógytornász mozogni, életmódtáborban is részt vehetnek részt. Fotók százai, ezrei bizonyítják, hogy a megváltozott egészségi állapot nem végállomás, hanem egy új útnak a kezdete. Bevonják az érintetteket mint partnert a teljes gyógyulás, a rehabilitáció folyamatába.

Sándorné Marika folyamatosan képezi magát, elvégezte Debrecenben a hospiss tanfolyamot, hogy az elkerülhetetlen véggel szembesülőnek még jobban tudjon támaszt nyújtani. Az Országos Onkológiai Intézet szervezésében a segítő munkát végzőknek szóló tanfolyamon bővítette tudását. Kiemeli, hogy sokat köszönhet Mikéné Bodor Mária szociológusnak, a ROSZ elnökének a hatékonyság érdekében adott tanácsaiért. A ROSZ viszont büszke arra, hogy megyénkben lényegesen emelkedett a daganatos betegek rehabilitációja Sándorné Marika tevékenysége nyomán. 1995. január 12-től a DOTE Egészségügyi Főiskoláján tereptanár, civil szervezeteknek tart előadásokat.

Az egykori Minisztertanács által alapított Kiváló Munkáért kitüntetést már 1979-ben megkapta, most pedig a ROSZ ismerte el átlagon felüli hozzáállását. Mint mondja, szolgálatnak tekinti, amit tesz, hisz az ember akkor fedezi fel magát, amikor megmérkőzik az akadállyal.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése