Sajgó Gábor

Szőlész-borász,

Tolcsva

baz_01_204_sajgo_gabor.jpgMindenki számára ismerősek a himnusz fenséges sorai: „Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél”, de keveseknek adatik meg, hogy a nektár születésénél bábáskodhassanak, átérezve egyúttal a szülés minden gyötrelmét és örömét. Végiggondolta-e már valaki, hogy a február végi rügypattanástól, az október végi szüretig, ugyanannyi idő telik el, mint amennyit a magzat tölt az anyaméhben? Tudják-e szerte a nagyvilágban, hogy a tüzes tokaji bor csak évek múlva nyeri el „egyéniségét”, és minden felületesség, figyelmetlenség, jóvátehetetlen károkat okoz „személyiségében”?

Sajgó Gábor tudatában van mindezeknek, sőt rangos nemzetközi borversenyek bíráló bizottságai találták már őt, illetve borait kiválónak, vagy éppenséggel a kiválók között a legjobbnak. 1988-as évjáratú, 5 puttonyos tokaji aszúját Brazíliában 1997-ben, Szlovéniában pedig 1998-ban „nagy aranyéremmel” avatták világbajnokká. Ugyanezt a kitüntetést Argentínában is kiérdemelte. Ez azt jelenti, hogy a bírálóbizottság egyetlen tagjától sem kapott hibapontot. (Tornász nyelven szólva 10 pontos gyakorlatot mutatott be.)

Erdőhorvátiban született, egyikében az egykori 28 hegyaljai mezővárosnak. Mindezek ellenére, óvatosan bánik a szőlész-borász címmel, hiszen eredetileg mezőgazdasági-gépészeti diplomát szerzett, ezen a területen is dolgozott, ráadásul nem is Tokaj-hegyalján. 1975-ben kötött házassága Kiszely Katalinnal azonban gyökeres változást hozott életükben. Mindkettőjük családja nemzedékek óta szőlőműveléssel foglalkozott, és erre meg a pincére való hivatkozással visszacsalogatták a fiatalokat Tolcsvára. A szülőktől, nagyszülőktől örökölt szőlő iránti szeretet erősebbnek bizonyult a nagyváros vonzásánál.

Másfél hektáron kezdtek gazdálkodni, egy 150 hektós pince birtokában. Ma már 10 hektáros ültetvényt gondoznak, ami Erdőbényétől Sárazsadányig tizenkét különböző területen található, számos híres dűlőt foglal magába. Művelés szempontjából ez komoly megterhelés, de egyben biztonságot is ad, hiszen az időjárás viszontagságai, soha nem sújtják egyszerre az egész területet. Ráadásul a legjobb meredek lejtőkön hagyományos, bakhátas művelést folytatnak, ahol minden műveletet kizárólag csak kézi munkával lehet elvégezni. Igaz, hogy ezek a területek kisebb mennyiséget teremnek, de 2–2,5%-kal magasabb cukorfokkal hálálják meg az embert próbáló, kitartó munkát. (Aki a borversenyeken kapott aranyérmek titkát kutatja, valahol itt kezdje keresni!)

Sajgó Gábor nemcsak a szőlőtermesztés, de a pincemunkák minden fortélyát is igyekezett elsajátítani. A saját és a felesége családjától kapott szellemi örökség birtokában évtizedek kemény, kitartó munkájával családi vállalkozásuk 9 alkalmazottat foglalkoztató, a szőlészet-borászat teljes vertikumát képező üzemmé fejlődött. Különös tisztelettel és szeretettel beszél Kassai nagyapáról, aki már az 1940-es években aranyérmeket kapott boraiért az országos borversenyeken. A Sajgó Pincészet féltve őrzött kincsei közül is kiemelkedik az a 100 palack 1963-as aszú, a nagyapa hagyatéka.

Kassai András (1896-1977) előbb Waldbott báró vincellére volt, később ő lett az első hegyközség elnöke. Kiszely József, az após, a monopolhelyzetet kihasználva már akkor is bor formájában tudta termékét értékesíteni, amikor másoktól még csak szőlő formájában vették át a termést. Ezeken az eredményeken, és kettejük szorgalmán létesült a komplett szőlőfeldolgozó és a palackozó. Már csak a hűtött tárolóhelyiség létesítése van hátra a minőség biztonságos megőrzése érdekében.

Ma már „csak” irányítják a munkát, de mindketten végigjárták a termesztés és feldolgozás minden fázisát, fél szavakból is értik egymást. Kereskedőként is egyre sikeresebbek.

– Amit még tanulnunk kell, az a marketing munka, az értékesítés. Hiába állítunk elő bármilyen, jó minőségű terméket, ha nincs megfelelően menedzselve, a mai kereskedelmi, piaci helyzetben, nem tudjuk eladni. Ez egy olyan szakma, amiben anyagi áldozatokat kell hozni azért, hogy a fejlődéssel lépést tudjunk tartani. A feleségem pedagógusként végzett, de kereskedelmi felügyelőként dolgozott az egykori tanácson. Ma képviselő és alpolgármester. Mellette elsőéves főiskolás lányunk lehetne még a vállalkozásban segítő családtag. Ő most Nyíregyházán főiskolás, nemzetközi gazdasági kapcsolatok szakot végez.

Érlelődik tehát a jövő, miként a jó bornak, évek múlva teljesedik ki a karaktere. A Sajgó Pincészet gyönyörű katalógusát látva ezen a téren is az élvonalhoz tartoznak. Ahogy feljövünk a pincéből, Sajgó Gábor tekintetével simogatja végig az egyik, hagyományos művelésű szőlőültetvényt. Közben a telepítés hektáronkénti 6 millió forintos árán kesereg, pedig kiváló helyeken válogatott parcellák várnak öt éve a megújulásra. Mindezt úgy mondja, hogy biztosan tudom: Kassai nagyapa még az elégedetlenségével is elégedett lenne.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése