Nyíregyháza

Lehet azon vitatkozni, de az élet mégis számtalanszor igazolja, hogy sok minden múlik a véletlenen. A sorsszerű dolgok legtöbbször nem a véletlenek eredményei, de az úgynevezett apróságok szinte mindig. Az már más kérdés, hogy az életünk teli van aprósággal, mert kevesünknek adatott meg a naggyá emelkedés. Az életet pedig úgy kell megélnünk, hogy mégse érezzük magunkat feleslegesnek.

Regős Lászlóné, Erzsike mindössze 6 esztendős volt, mikor elveszítette édesapját, s csak most érti az 50 esztendő közelében, hogy jó néhány döntése mögött ennek a korai veszteségnek a kellően fel nem dolgozott hatása húzódik.

1947-ben született Nyíregyházán. Édesapjának maszek illatszerüzlete volt, édesanyjának pedagógus volt a végzettsége. Édesapjának fájdalmasan korai halála után nehéz időszak következett a családra. Mivel maszek volt, semmilyen támogatást nem kapott a család. Tovább nehezítette a helyzetet, hogy az anyai nagyapa református pap volt, így hiába rendelkezett pedagógusdiplomával, az édesanyja nem taníthatott, mert „rosszra” nevelte volna a gyerekeket. Ezért aztán 1962-ig egy trafikot vezetett a Hősök terén, Nyíregyházán. Ekkor felszabadultabb lett a politikai légkör, az édesanyja tanítói állást kapott. A Szarvas utcában laktak, Erzsébet a 4. számú általános iskolában tanult. Nyolcadik után a Zrínyi Ilona Gimnáziumban folytatta, de egy igazságtalanság után nem tudott belépni többet az épületbe, így Újfehértón folytatta tanulmányait. Itt nagyon jól érezte magát, szerette a tanárait és az iskolatársait, minden szempontból kellemes emlékekkel gondol ma is az alma materra. Erzsébet szeretett volna továbbtanulni, de az érettségi után nem gondolt rá, mert nem vitte rá a lelkiismeret. Így csak a húgából lett diplomás ember, követte az édesanyját, jelenleg is pedagógusként dolgozik.

Erzsébet az SZTK-ba került, társadalombiztosítási ügyekkel foglalkozott. Azóta is itt van. Amikor 1995-ben harmincéves munkaviszonya alkalmából köszöntötték, voltaképpen visszaigazolódni látta mindannak az energiának a szükségességét, amelyet a munkába fektetett.

Először a családipótlék-osztályon dolgozott. Tizenhat évet töltött itt. Szavakkal el se nagyon mondható, milyen óriási tapasztalatokat szerzett, hányféle emberrel került kapcsolatba, mennyiféle sorsot ismert meg közelről, menynyi kudarccal és fájdalommal, kiszolgáltatottsággal és keserűséggel találkozott! Talán ezek is segítették abban, hogy a maga sorsát is bírja erővel és hittel.

Nagyon fiatal volt, amikor férjhez ment. A 20 esztendős kislányt sok minden vihette a házasságba, de biztosan teli volt reménnyel is. 1968-ban megszületett László fiuk, 4 év múlva Róbert. Elég hamar kiderült, hogy szerencsétlen volt a választás, a férj nem vesz részt a családnevelés gondjaiban és örömeiben. Erzsébet azonban halogatta a döntést, valami olyasmi motoszkált benne, hogy ő is korán elveszítette az édesapját, nem lenne jó, ha az ő gyerekei is apa nélkül nőnének fel. Húsz évig készülődött a döntés, végül 1987-ben kimondták a válást. László ekkoriban már dolgozott, Róbert szakmunkásképzőbe járt. Albérletben laktak, de most váltak igazán családdá. A fiúk mindent megtettek azért, hogy könnyebb legyen a helyzetük, a kölcsönös szeretet és felelősségérzet nélkül nem is lehetett volna ezeket az esztendőket kibírni.

Erzsébet 1985-ben az ellenőrzési osztályra került, itt dolgozik ma is. A Társadalombiztosítási Igazgatóság épületében volt egy szolgálati lakás, amikor 1990-ben megürült ő kapta meg. Óriási segítség volt, mert nem fizetett rezsit, cserébe gondnoki feladatokat is ellátott. Sajnos, nem tartott sokáig a jó világ, mert a cég eladta az épületet. Így aztán 1994-ben az Árpád utcában vettek egy lakást, voltaképpen tíz év alatt spórolták össze az árát. De legalább volt saját otthonuk!

A mostani munkájában nagyon sok az érdekesség. Igaz, amikor ellenőriz, sohasem azt keresi, miben hibáztak az ellenőrzöttek, hanem segíteni akar, hogy a hiba ne forduljon elő még egyszer. A munkáltatók (a társadalombiztosítási-kifizetőhelyek) ellenőrzését végzi. Ez abból áll, hogy az ellenőrzöttek helyesen állapították-e meg a társadalombiztosítási ellátást. A megyében egyre kevesebb a munkáltató, egyre rosszabbak a munkafeltételek. A magánszférában érezhetően emberibbek a körülmények. Tizennyolcan vannak az osztályon, nagyon jó a kollektíva, sokat segítenek egymásnak. Nagyon fájna, ha ott kellene hagyni a társaságot.

Öt évvel ezelőtt találkozott diákkori szerelmével, aki szintén válás után volt, újra kezdődött a kapcsolatuk. Gyakran vannak együtt, Erzsébet igazán boldognak mondja magát, nyugodt az élete, kiegyensúlyozott a lelke. Megszületett az első unokája, nagyon jó a viszonya a menyével, úgy gondolja, hogy nem szükségszerű a konfliktus az anyós és a meny között. Tegeződnek, talán egy kicsit a barátnőt is pótolja, ami nagyon jó érzés. Kevesebbet jut el színházba, mint régen, a könyv is ritkán akad a kézbe, valahogy a társaság is kikopott az életéből. De az is lehet, hogy az ember ötven felé szükségszerűen lecsendesedik, átértékeli a világot, s csak ahhoz ragaszkodik, ami maradéktalanul boldoggá teszi.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1997.)