Nyíregyháza

A Pregitzer család Meránból származik. Bregenz várában éltek az ősök, a 13. századig vissza lehet vezetni a történetüket. Eredetileg Bregenzerek voltak, aztán a család egy bizonyos ága elindult kelet felé, de Magyarországnál megálltak. A Kárpát-medencében a Bregenzert „pregicer”-nek ejtették. Mindezt onnan tudják ilyen pontosan, mert évekkel ezelőtt egy vastag borítékot kaptak Bregenzből egy bizonyos Christian Bregenzertől, aki felkutatta az összes utódot, mindenkinek küldött egy családfát. Egyszer még lesz egy nemzetközi merániai találkozó…

A Nemzeti Színházban eltöltött nyolc év után 1990-ben érkezett Nyíregyházára Pregitzer Fruzsina. Már harmadéves korában jelentős szerepet kapott a Nemzetiben: Vörösmarty Csongor és Tündéjében Ilmát alakíthatta.

– Ezután csak kisebb szerepek következtek – mondja az emlékezés könnyűségével, mint aki nehéz súlytól szabadult. – A színház akkori vezetői minden évben marasztaltak, ígérgettek, de a szerepek sorra elmaradtak. Volt olyan évad, hogy egy mondatot sem kaptam. Egy ideig vártam, aztán nem volt már mire.

Mélypontra került. A barátai azt tanácsolták, hogy menjen Erdélybe, mert ott visszakaphatja, amiben nagy-nagy hiánya volt: a hitet létezése, tehetsége értelmében. Két hónapot töltött Erdélyben, néhány címe volt csupán, de gyakran fellépett. Egyszer harmincan, máskor háromszázan hallgatták. Énekkel kezdett, majd versek, esszétöredékek következtek, és énekkel zárta a programot. Feltöltődve érkezett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe. Sokat várt Nyíregyházán önmagától is, a színháztól is. Szeretett volna megszabadulni azoktól a kliséktől, amelyek Pesten ragadtak rá, aztán meg szeretett volna sokat játszani. Pregitzer Fruzsina nagyon szeret dolgozni. Tudják róla, hogy nem ad vissza szerepeket, ezért aztán olyan feladatokat is meg kellett oldania, amelyekkel csak fogcsikorgatva tudott egyetérteni.

– Az én színházamban, ha fontos dologról van szó, nincs munkaidő, akkor állandóan dolgozni kellene. A színésztől a varrónőig mindenkinek. Az előadás érdekében.

Pregitzer Fruzsina jött, bemutatkozott a Móricz Zsigmond Színház századik produkciójában (Szép Ernő: Patika), és győzött. Megjelenése már-már a csehovi drámák hősnőit jelezte, akik szenvednek, de távol is tartják magukat a vidéki életformától. Egycsapásra meghódította az itteni közönséget. Annyira, hogy egy közvélemény-kutatás szerint ő lett a legnépszerűbb színésznő a városban. Nyíregyházi második évadját már úgy kezdhette, hogy megtanulták a nevét, elmentek érte, miatta a színházba, s minden fellépése hozta a sikert, ami mindenképpen azt jelzi, hogy befogadta a közönség. 2001 szeptemberében tizenkettedik évadját kezdte meg a Móricz Zsigmond Színházban. Az itt töltött bő évtized alatt egy kicsit lehiggadt, bölcsebbé, megértőbbé vált.

– Amikor még pályakezdő voltam, úgy gondoltam, hogy a magánéletet alá kell rendelni a művészi pályának. Ez a felfogásom azóta módosult egy kicsit. Érdekes módon Nyíregyházán többször voltam olyan helyzetben, amikor azt éreztem, hogy nem haladok előre, egy helyben toporgok, mégis maradtam, mert marasztalt a közösség, emberi, magánéleti kapcsolataim ugyanerre ösztönöztek.

Mióta Nyíregyházán él, Fruzsina mozgékonyabb lett. Sokat utazik, de egyre inkább azt érzi, hogy nagyon jó visszatérni a megyébe. Nagyot dobban a szíve, amikor meglátja a megyetáblát. Büszke rá, hogy olyan emberek veszik körül, akikre lehet számítani, akiket nem torzított el az a fajta pénzhajhászat, ami Pesten ráncot ver a szakmabeliek arcára is. Amikor erre gondol, azt érzi, hogy időnként nem a színház a legfontosabb. Az eltelt bő évtized alatt egyre jobb lett a színház. Megkapott szinte minden elismerést, amit csak lehet. Volt a legjobb vidéki társulat, itt mutatták be a legjobb előadást, elhozták a legjobb rendezés, főszereplő és egyéb díjat. Fruzsina boldog, hogy részese lehetett ezeknek a sikereknek. 1993-ban Domján Edit-, 1994-ben Jászai Mari-díjat kapott. Emlékezetes előadások vannak mögötte: a Krétakör, a Kicsengetés, a Három nővér, a Nóra, a Mágnás Miska, a Halleluja.

A férje lassan adta meg magát, de most már ő is nyíregyházi. Zoltán nem szakmabeli, s ez is nagyon jó. Tengerész, de nem száll mindig tengerre. Egy szakközépiskolában óraadó, imádja a veterán autókat és motorkerékpárokat, de most egy skót kereskedelmi hajón gépház-üzemvezető. Talán éppen Brazília partjai mellett hajóznak. Fruzsina ezalatt rendezkedik. Olykor szükség van arra is, hogy kiszórja a felesleges dolgokat. Végiggondolja mindazt, ami az elmúlt években történt vele is, körülötte is. Évek óta épül Nyíregyházán egy kis házuk, lassan a befejezéshez közeledik.

Fruzsina, akinek az ősei Meránban éltek, egyben a Bodnár család mai ivadéka, akiknek az ősei valamikor orosfalviak voltak, feltehetően orosi földesurak. Ez is történelem.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)