Petrika Ibolya

Olimpikon,

Nyíregyháza

szszb_03-96_petrika_ibolya.jpgKét évtizeden át Petrika Ibolya jelentette Nyíregyházán a leghosszabb sprintszámot, a 400 métert és a 4×400 méteres váltót. Szinte mindent elért, amit csak sportoló célként maga elé tűzhet, sokszoros magyar bajnok, csúcstartó, Európa-bajnokság, Universiadék rendszeres szereplője és kijutott a moszkvai olimpiára is. Most az NYVSC menedzsereként kamatoztatja a sportban szerzett ismereteit.

Megnyilatkozása alapján magunk előtt látjuk a nyurga kislányt, aki Újfehértóról költözött be a családdal és a 2-es gyakorló iskolában a szerencsések közé kerül: Molnár István testnevelő tanár felfigyel a futónak született gyerekre.

Úgy nyer hatvan méteren, hogy öt méter előnyt ad az ellenfelének. Jó társaság jött össze, sülve-főve együtt voltak a váltócsapat tagjai, Kovács Ági, Cserhalmi Juci, Kasza Blanka és Ibolya. Barátságok szövődtek, együtt kirándultak, az iskolán kívüli munkában is segítették egymást. Ibolya szülei nagyon örültek, hogy lányuk egy ilyen sportos, összetartó társasághoz tartozik.

Ibolyának volt egy álma: egy sikeres sportkarriert felépíteni. Ennek a célnak alárendelt mindent, nem számítottak a kemény edzések, reggel hat órakor már a főiskola futófolyosóján száguldotta a száz métereket. Soha nem tette mérlegre az edzéseket az eredményekkel. Csak az utóbbiak számítottak, a munkabefektetés gyötrelmeit elfelejtette.

A sport végigkísérte a tanulmányait is. A Kölcsey Gimnáziumban tett érettségi vizsga után a tanárképző főiskola földrajz-testnevelés szakán szerzett tanári diplomát.

Igazából a tanári pályára készült mindig. Nővérei is a sportvilágban találták meg igazi önmagukat: Erzsébet sportorvos és két évtizeden át versenyzett az NYVSC atlétájaként. Katalin testnevelő tanár, jelenleg Ausztráliában él német férjével.

Az 1978-as Európa-bajnokságon figyeltek fel Ibolyára először a szakemberek. Huszonegy évesen tapasztalatszerzés céljából vitték ki a versenyre. Akkor látta először, hogy a fekete atlétákban még tökéletesen megvan az a nyers erő, ami az ősembert segítette a túlélésben. Szinte behozhatatlan hátránnyal küzdenek a fehér bőrűek a vágtaszámokban velük szemben. Akkor négyszáz méteren már elindították, és a 4×400 méteres váltóban is a kezdőcsapat tagja volt. Joggal lehet büszke, hogy a későbbi nagy sztár, Kratochvilova mindössze egy századmásodperccel verte meg.

Az Európa Kupa B döntőjére Norvégiában került sor. A fehér éjszaka romantikája mellett a négyszázon és a 4×400-as váltóban elért ezüstérme a legemlékezetesebb. A csúcs azonban minden sportoló számára az olimpia, Petrika Ibolya életében ez az ezerkilencszáznyolcvanas moszkvai volt. Erre a harmadik legjobb idővel mehetett ki a 4×400 méteres váltó tagjaként. Az előfutamban országos csúcsot futottak, a döntőben azonban nagy csalódás érte.

Pontosabban már rajthoz sem állhatott, máig is kiderítetlen okok és körülmények játszódtak le a háttérben, még a tévékommentátor sem értette az összeállítást.

Igazából máig sem tudta feldolgozni ezt a csalódást, de ez már lassan kezdte megedzeni őt egy teljesen más megméretésre.

A sportolók ugyanis az aktív pályafutás befejezése után kilépnek abból a világból, amely általában igazságos, a teljesítmény alapján rangsorol. Szembetalálják magukat az élet szövevényeivel, sokszor átláthatatlan, de akadályt képező hálójával. Hogy ki tud benne eligazodni és ugyanúgy megállni a helyét, mint a küzdőtéren, nincs rá garancia.

Egy Achilles-sérülés tíz éven át jelentett gondot számára. Ennek ellenére majdnem húsz évig versenyzett, majd 1988-ban akasztotta szegre a futócipőt. Nehezen tudta átrendezni az életét az aktív szakasz után. Nyírlugoson idegenforgalmi szervezőként dolgozott két és fél évig, majd a nyíregyházi városi stadionban menedzseri beosztást kapott. A rendezvényekre szervezi a szponzorokat. Élvezi ezt a munkát, amely végül is a sport világához köti. Szinte ugyanazokkal az emberekkel dolgozik együtt, akikkel korábban a pályán és a pálya szélén találkozott.

Amikor edzőinek, Molnár Istvánnak és Orendi Mihálynak köszönetet mondott, egy igen eredményes atlétikai karrier végére tehetett pontot Petrika Ibolya. Már akkor eljutott japán, kubai edzőtáborokba, versenyekre, amikor egy nyíregyházi futó nemigen jött szóba a magyar csapat összeállításánál. Igaz akkor, a hetvenes években még a fővárosiak sem nagyon utazgathattak.

Az igen ambiciózus, a környezete által határozottnak, erősnek tűnő fiatal nő elvált, egyedül neveli ötéves kislányát, Diánát. A gyors, vékony, magas gyerek állandóan nyüstöli az anyját: rajtoljunk már! Ibolya úgy látja, az adottsága alapján lesz mit keresnie az atlétikai pályákon…

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése