Paulik Andrásné

Ügyfélszolgálati főelőadó,

Nyíregyháza

szszb 25 km Paulik Andrásné.jpgEzer szállal kötődik szülővárosához, Nyíregyházához, itt nőtt fel, itt élnek szülei, barátai, itt járt iskolába. A közgazdasági szakközépiskolában érettségizett, ahol az egyik főtantárgy a gépírás volt, amit nagyon kedvelt, de emellett szerette az ügyviteltechnikát is, amit szintén géppel végeztek.

Tanulmányai befejezését követően 1980-ban helyezkedett el az Ingatlanközvetítő és Szolgáltató Vállalatnál. Két év múlva átalakult a cég, és ettől az időponttól kezdődően szabolcshős dolgozó volt. Végzettsége szerint képesített könyvelő, így munkáját könyvelőként kezdte, majd pénzügyi előadóként dolgozott, feladata a szolgáltatási díjhátralékok, illetve a befizetések könyvelése volt. Néhány év múlva ismét átalakulás következett be a cég életében, a Szabolcshő Nyírtávhő Kft.-vé alakult. Egy ideig itt is könyvelőként dolgozott, majd a Nyár utcai kihelyezett pénztárban mint pénztáros és ügyfélszolgálatos előadó tevékenykedett 1997-től. Ő választotta ezt a munkakört, mert szeret emberekkel foglalkozni. Az ügyfélszolgálati tevékenység közelebb állt a szívéhez, mint az egyéb papírmunka.

Nagy, nagy türelemmel és empátiával rendelkező ember, ezeknek a tulajdonságainak igen jó hasznát veszi napi munkája során, hiszen ahány ember, annyiféle probléma, amelyre gyógyírt kell találni. Nagyon változó az irodában a forgalom, átlagosan 100 ember fordul meg naponta, de volt már olyan, amikor 400 ügyfél ügyes-bajos dolgával kellett foglalkozniuk. Áltatában befizetésekkel, számlázási problémákkal, hátralékos ügyekkel kapcsolatban kérik segítségüket. Ő mindig türelmesen végighallgatja az ügyfeleket, hiszen tudja, hogy minden embernek a saját problémája, vélt vagy valós sérelme a legfontosabb. Amennyire csak lehetséges, segít úgy a hátralék – mint az egyéb ügyek elrendezésében. Az eltelt évek alatt nőtt az ügyfélszolgálathoz forduló emberek száma, itt is meglátszik a gazdasági válság hatása, hogy sokan elveszítették munkájukat, és egyre nehezebben tudnak időre eleget tenni fizetési kötelezettségüknek. Ilyen esetekben elmondja, hogy milyen lehetőségük van, milyen alapítványi segítséget vehetnek igénybe.

Elbeszélget a hozzáfordulókkal, úgy látja, ha kibeszélik gondjaikat, ez nekik megnyugvást jelent, néha olyan, mint egy lelki segélyszolgálat. Természetesen mindig az ügyfél dönti el, hogy él-e a felkínált lehetőséggel.

Munkája mellett a tanulással sem állt le, hiszen munkaköre ellátásához szüksége van új ismeretekre, mivel a jogszabályok, rendeletek is folyamatosan változnak.

Különféle tanfolyamokon vett és vesz részt, hiszen az elvárásoknak megfelelni, az ügyfelek elégedettségét elnyerni, jó munkát végezni csak úgy lehet, ha folyamatosan képezi magát. A Nyírtávhő Kft. újabb elismeréssel gazdagodott a 2009-es esztendőben is. HASA SHIBA Díjat vehetett át a Kft. igazgatója, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumban az ügyfélszolgálat fejlesztése terén végzett tevékenységért. Ehhez az elismeréshez minden dolgozó, minden ügyfélszolgálatos is hozzátette tudását, munkáját, így ő is nagyon büszke erre a díjra, és természetesen arra, ami mögötte van, hogy elégedettebbek az ügyfelek munkájukkal.

Nagyon jó kollektíva alakult ki az eltelt évek alatt, maximálisan segítik egymás munkáját, ami azért is fontos, mert életük egy részét itt töltik. Fordulópontot jelentett, amikor áttértek a számítógépes könyvelésre, de rövid idő alatt elsajátította ezeket az ismereteket, és ma már számítógép nélkül el sem tudja képzelni mindennapjait. Otthon is szívesen kalandozik az interneten, olvassa a friss információkat. Hétvégi kikapcsolódása és legkedvesebb hobbija a süteménysütés.

Gyűjti a recepteket a különböző újságokból, az internetről, a kollégáktól. Nagymamája mézeskalácsos volt, aki a világ legfinomabb és legmutatósabb mézessütijeit készítette, így nem csoda, hogy gyermekkorában ő is cukrásznak készült. Innen a sütés iránti szenvedélye, bár szakított a mézeskalácssütés hagyományával, Edit inkább a kevert és a kelt tésztákat készíti. Előfordul, hogy a heti munka után, pénteken hazamegy, és azonnal kipróbál valamilyen új süteményreceptet, melynek igen örülnek családtagjai, hiszen ők a legnagyobb fogyasztók és a legszavahihetőbb kritikusok. Mindig új süteményeket készít, csak kérésre ismétel.

Két felnőtt gyermeke van, egy 25 éves fia és egy 21 éves lánya. A lánya Debrecenbe jár egyetemre, meteorológusnak készül. Fia szintén a debreceni egyetemen folytatja informatikai tanulmányait.

Szabad idejében, ha éppen nem a konyhában szorgoskodik valamilyen finom sütemény elkészítésén, szívesen olvas, televíziózik, főleg a természettudományos műsorokat kedveli.

Nagy krimirajongó, ezeket a filmeket soha sem hagyja ki, és természetesen folyamatosan figyelemmel kíséri a Paprika Tv adásait, hiszen innen is sok új ötlettel gazdagíthatja receptgyűjteményét a család és a kollégák nagy, nagy örömére.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 25. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése