Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Papp Györgyné
Gazdasági igazgatóhelyettes,
Nyíregyháza
Ahogy beléptem a szobába egy egész asztalnyi irat fölött dolgozó hölgyet pillantottam meg. Nincs is ezen mit csodálkozni, hiszen Papp Györgynének ez a foglalkozása: könyvelő. Most is az aktuális beszámoló elkészítésén fáradozik.
Pappné, leánykori nevén László Éva, Demecserben született 1954. június 11-én. Édesapja, László Albert villanyszerelőként dolgozott a vasútnál. Édesanyja, Domokos Julianna, takarékszövetkezetben hitelügyek bonyolításával foglalkozott. Éva számára innen jöhetett az indíttatás, hogy a Demecseri Általános Iskola elvégzése után, Nyíregyházára a Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolába jelentkezzen, ahol ezerkilencszázhetvenkettőben közgazdasági érettségit tett.
Férje, Papp György, a megyei tanácson majd a sport hivatalnál revizorként tevékenykedett, azonban egy tizenöt évvel ezelőtti sajnálatos baleset miatt rokkantnyugdíjas lett, s ma feleségével közösen adókönyveléssel és adótanácsadással foglalkozik. Szerelmük gyümölcse két fiúgyermek Gergő, aki tizenhat éves, még gimnazista és Zsolt, aki huszonhat éves s most készíti doktoriját a Miskolci Egyetemen.
Évának kiváló eredménye révén a középiskola befejezése után több állást is felajánlottak, melyek közül a Jósa András Megyei Kórházat választotta, ahol tizenhat évig látta el a pénzügyi és számviteli feladatokat, a főkönyvi könyvelést. Munkahelye mellett felsőfokú mérlegképes könyvelői végzettséget szerzett államháztartás szakon. Ezt követően a Városi Televízió gazdasági vezetője lett. Majd ezerkilencszázkilencvenháromban megszerezte az adótanácsadói oklevelet is. Ugyanebben az évben került a mai munkahelyére a Tókuckóhoz. Előző munkahelyein szinte csak a számok világában élt, azonban a Tókuckó egy új világot nyitott meg számára, ahol embereket ismerhetett meg, s közvetlen kapcsolatba került a gyerekekkel is. Természetesen a számviteli feladatok továbbra is megmaradtak, hiszen gazdasági vezetői beosztásba került.
Feladatai rendkívül összetettek, hiszen az adózástól kezdve a könyvelésen keresztül minden hozzá tartozik, ő foglalkozik a számlák ellenőrzésével, a pénztári ellenőrzéssel valamint a főkönyvi könyveléshez kontírozza a számlákat, s mindezekhez kapcsolódik egy folyamatba épített ellenőrzés, tehát gyakorlatilag az egész pénzügyi és számviteli területet összefogja munkájával.
Az önkormányzati támogatás mellett az intézmény maga is részt vesz a költségvetés kibővítésében. Pappné is aktívan munkálkodik, az ezt a célt szolgáló rendezvények megszervezésében, azok sikeres lebonyolításában. Az épület rendszeresen helyt ad esküvőknek, hiszen a gyönyörű terasza és nyáron muskátliktól illatozó kertje kiválóan megfelel arra, hogy a násznép és az ifjú pár is jól érezze magát. Számos tábornak adtak már otthont, mint például a Nemzetközi Közlekedési Tábor, Cukorbeteg vagy Életmódtábor, ahol biztosítani tudják a speciális étkezést, különleges ellátást. De rendeztek már az intézményben különböző szakmai konferenciákat is. Ezeken a rendezvényeken szállást is kínálnak a vendégeknek, hiszen tizenkilenc szoba áll rendelkezésükre.
Az ezekből származó bevételt természetesen a tábor fejlesztésére és a gyerekek hasznos és színvonalas időtöltésére fordítják. Ennek keretén belül a napközisek láthatnak táncbemutatót, bábszínházat és részt vehetnek különböző kézműves foglalkozásokon (gyöngyfűzés, batikolás, agyagozás), ahol a gyerekek megfelelő szaktanároktól sajátíthatják el ezeket a technikákat. Valamint folyamatosan korszerűsítik az épületet, felújították az ebédlőt, előtető készült.
Kirándulásokat is szerveznek a Tisza-partra, Tokajba és a környékbeli nevezetességeket is meglátogatják (Múzeumfalu, Vadaspark, strand). Nyáron mikor Éváék csapata befejezi az aktuális beszámolók elkészítését, részt vesznek a gyerekekkel együtt egy-egy kiránduláson. A Tókuckóhoz tartozik a szigligeti gyermeküdülő is, melynek a számviteli nyilvántartását is ő irányítja.
2000-ben alapítványt hoztak létre a tókuckós gyermekekért, melynek könyveléséért szintén Éva felel. Az alapítvány által sok pályázatot nyertek, melyek segítségével pótolták a hiányzó eszközöket, trampolint vásároltak.
Pappné nagyon szeret ebben a közösségben dolgozni, hiszen már szinte családias a hangulat, kiváló a vezető, a munkatársak és a húsz főből álló kis csapat már nagyon jól összeszokott, szavak nélkül is megértik egymást.
Évike munkája mellett 2002-ben újra tanulni kezdett a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán gazdálkodási szakon. Most másodéves hallgató és nagyon élvezi a diáklétet, igazi felfrissülés számára, hogy újra diák lehet.
Az iskola és munkái mellett, ha jut ideje a szabadidejében legszívesebben keresztrejtvényt fejt, könnyűzenét hallgat, szaklapokat olvas, és nagyon szereti virágait gondozni. A hétvégeket családjának szenteli s még ennyi munka mellett is többfogásos vasárnapi ebédet főz.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése