Lázár János

A megyei önkormányzat alelnöke (1994-98),

Nyíregyháza

szszb_07-6_lazar_janos.jpgKözéleti emberként azt szeretné elérni, hogy a keleti régió is csatlakozzon Európához. Sportvezetőként minél több birkózót szeretne szőnyegre, illetve dobogóra állíttatni. Nehéz feladatok ezek. Kisebb-nagyobb eredményekről azonban máris beszámolhat. Sikerének valamennyien hasznát vesszük. Lázár Jánosról van szó, aki a megyei közgyűlés egyik társadalmi alelnöke, ezen kívül más közéleti tisztet is betölt és számos sportvezetői megbízatása van.

Szálfatermetű, jó megjelenésű férfi. Látszik rajta, hogy nem él vissza erejével, szelídség sugárzik róla. Ismerik és tisztelik szerte a megyében, szerte e hazában. Görögországtól Amerikáig sokfelé járt, jókora nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik.

A naptár ezerkilencszázötvenkilencet mutatott, amikor a Záhony térségében lévő nagyközségben, Mándokon meglátta a napvilágot. Felmenői kereskedők voltak. Kis srác korában már jól megismerte a vidéki életet, tapasztalta a szabolcsi ember minden gondját és örömét. (Politikusként ennek most is hasznát veszi.) A záhonyi vasúti szakközépiskolában ezerkilencszázhetvenkilencben érettségizett. Az ország kapujában lévő jó hírű iskolában sok mindent megtanult. Már ebben az időben hasznosította testi erejét, ügyességét: sportolt, birkózott. Kiküzdötte magának az aranyjelvényes sportoló elismerést.

Külön kis korszak volt életében az 1979 és 1981 közti rövid időszak. Ez idő alatt Debrecenben, a híres Bocskai Sportegyesület színeiben birkózott. Figyelemre, emlékezésre méltó eredményekkel.

Volt ifjúsági válogatott, majd amikor itt bizonyított, és teltek a hónapok, a felnőtt válogatottba is meghívták. Szép sportkarrier állt előtte, ígéretes tehetség volt az erős emberek között. Ám a véletlen, pontosabban egy sajnálatos autóbaleset nála is erősebbnek bizonyult… A baleset miatt kénytelen volt abbahagyni versenyzői pályafutását. A birkózástól persze máig sem szakadt el.

Íme a sportvezetői karrierjének ismertetése. Ezerkilencszázkilencvenöt végén a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Birkózó Szövetség elnökévé választották. Egy évvel később a fővárosban ismét komolyabban felfigyeltek rá és a Magyar Birkózó Szövetség elnökségének tagjai közé választották. Az országos elnökségben is letette a névjegyét, újabb bő egy év elteltével, pontosabban 1997 januárjában a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke lett. (Ez idő tájt duplán alelnök.) Újabban a Magyar Olimpiai Bizottságnak is tagja.

Alelnöki megválasztása után megint eltelt majdnem egy év. E könyvrészlet kapcsán 1997 végén beszélgettünk. Mit mondhatott el a sokáig méltán híres magyar birkózósportról? Elmondta, hogy ebben az esztendőben újabb sikereket könyvelhetett el a sportág. Finnországban felnőtt Európa-bajnokságon szerepeltek birkózóink, és egy 5. meg egy 6. helyezéssel tértek haza. Egy kicsit később Lengyelországban rendezték a felnőtt világbajnoki versenyeket. A vb-n két ezüstérmet is nyertek a magyarok! Mind a finnországi, mind a lengyelországi versenyeken Lázár János volt a csapatvezető.

Beszélgetésünk előtt fejeződött be a labdarúgók NB I B-s őszi bajnoksága. Első helyen végeztek a nyíregyházi labdarúgók. Erre Lázár János megjegyezte: „Lám, kevés pénzzel, de nagy akarattal lehet szép eredményt elérni a labdarúgásban is.”

Annak idején a vendéglátóiparban helyezkedett el, szállodavezetőként. Szakmailag képezte magát. Megvan a vendéglátó-ipari érettségije és a felsőfokú áruforgalmi szakvizsgája. Záhonytól azonban nem szakadt el, most is ott lakik egy társasházban. 1994 végén a megyei képviselő-testület tagja lett. Immár két éve gyakorolta a közéleti munkát, amikor 1996 májusában időközi választásokat írtak ki. Ekkor választották meg a megyei közgyűlés társadalmi alelnökévé.

Alelnökként szép, felelősségteljes feladatokat kapott. Az idegenforgalmat, a turizmust, a kisebbségi ügyeket és természetesen a sportot felügyeli. Ebben a funkciójában járt Amerikában és Írországban tapasztalatszerző körúton. A német kapcsolatának már közvetlen hasznát veheti megyénk. Észak-Rajna-Vestfália tartományának idegenforgalmi, turisztikai és munkaügyi szakemberei az ő közreműködésével beregi körúton jártak: a németek segítséget akarnak adni a beregi turizmus fellendítéséhez.

Alelnökként a cigányság felzárkóztatásához is hozzá akar járulni, ezért is választották be az Országos Cigányügyi Koordinációs Tanácsba. Közéleti, politikai munkájával kapcsolatban végül még feljegyezheti róla a krónikás, hogy 1998-ban az SZDSZ színeiben Kisvárda és Záhony térségében indul az országgyűlési képviselői választásokon.

A felesége testnevelés-biológia szakos tanár. A fiuk 8, a lányuk 4 éves. Lázár János kevés szabadidejében úszni jár s látogatja a Tiszát. A hétköznapokon sok-sok feladattal kell megbirkóznia.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1998.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése