Lászlóffy István

Kőfaragómester,

Nyíregyháza

Nem messze a Morgó temető lassan évszázados téglafalától, amely mögött a tél beköszönte előtt viaszból gyúlnak lángocskák, tavasszal pedig a gesztenyefák növesztenek virággyertyákat, találunk egy kőfaragóműhelyt. Az egyik gyertya elfogy, a másik elhervad.

A közbeeső idő az örökkévalóságé, de addig se maradnak dísz nélkül az eltávozottak hantjai. Lászlóffy István kőfaragómester műhelyében a síremlékekre, kőkoszorú, kővirág, kőgyertyatartó készül. Az ország egyik legszebb sírkertjében így minden nap megvigasztalódik egy kicsit az, akinek hozzátartozója itt alussza örök álmát, és a vigasz mellett parányi biztatást is érez: ő maga sem kerül rossz helyre.

A mester megjelenése nem hoz szégyent patinásan csengő nevére. Karcsú, fiatalos alkat, egy évtizedet nyugodtan letagadhatna abból a 46 esztendőből, amelyet megélt. Amíg meg nem szólal, el nem indul, azt gondolná az ember, hogy egy jólszituált megrendelő áll a kövek között, a kőportól fehéres szürke műhelyek előtt. De megszólal, felém indul. Barátságos mosoly, befogadó kézszorítás… És ugyanezen gesztusok az alkalmazottakkal is. Nem mindennapos az élmény. Kérdezem a formákról, a mintákról, az anyagokról, szeretettel simogat meg egy-egy ridegnek tűnő darabot.

– A Kossuth-gimnáziumban érettségiztem – próbál pályaképet rajzolni. Mondatai rövidek, szava csendes, az újságíró zavarban van. A suta párbeszéd akkor oldódik, mikor elmosolyodva kiböki, ő bizony finommechanikai műszerészként végzett.

– Sok embernek meg sem tudom magyarázni, mi ez – folytatja.

– Ki használ ma már varrógépet? Vagy hasonlóan bonyolult ketyeréket? És főleg ki javíttat, ma, az elektronika korában? A jó sors és a jó szerencse írta tovább az ifjú élettörténetét. A régi nyíregyháziak talán emlékeznek, a fiatalok pedig biztosan csodálkoznak: a városközpontban, a Sárga Dombház helyén, alig több, mint negyed százada, még sírkövesműhely állt. A Rózsa-féle Sírkőgyár. Azt vitte tovább Patla József mester, akinél aztán hősünk lehetőséget kapott. Igaz, az elején csak arra, hogy a betonkeverőt etesse. De aztán a megfelelő lépcsőfokok után kitanulva szakmát, Lászlóffy István vitte tovább az ipart, amikor az újabb nemzedékváltás következett, és Patla mester is végleg beköltözött a már említett gesztenyefák közé. A nehezen indult beszélgetés sok érdekes részletet tár fel a megyeszékhely múltjáról, próbálom a csillogó szemmel a múltba révedő mestert a családi élet stációinak bemutatására terelgetni. Érdekes vargabetű, hogy szüleivel 1965-ben Szatmárcsekét is megjárja, lévén, hogy édesapja határőr volt, és odavezényelték. Nem szakítom félbe, és nem is mondom, amit gondolok: ott is gyönyörű a temető, a fából faragott csónak alakú síremlékek hazájában nemigen vált volna belőle kőfaragó. Aztán mégis megakad benne a szó. A helyiségben, ahol beszélgetünk, nagy állóóra támasztja a falat. Korábban is oda-odatévedt a tekintete, de amint kongatni kezdi az egész órát, megáll a beszédben, és engedi fülének befogadni az élményt.

– Szeretem az órákat – vált témát.

– Persze a kisebbeket. Van is egy kis gyűjteményem, kedvem telik benne, ha előveszem őket. A számlapjuk, a formájuk, kecsességük maga a kultúrtörténet. A büszkeségem egy Schaffhausen, semmi pénzért sem válnék meg tőle.

Mégiscsak kibúvik ebből az emberből a finommechanikus, teszek egy megjegyzést magamnak, de a kövek… Meg is kérdezem, melyik a kedvence azok közül.

– Érdekes – vált vissza azonnal, megérezve szándékomat. – Érdekes, hogy amint az ember változik, mondjuk a korral, úgy változik az ízlése is. Régebben a gránit volt a kedvencem, ma pedig inkább mészkőhöz vonzódom.

Valóban érdekes, gondolom magamban, aztán szóvá is teszem. Amikor a műhely udvarán egyik kőtől a másikhoz lépegettünk, sorolta: hiába szép ez a márvány, vagy az a mészkő, ilyen, vagy olyan természeti behatásoknak nem nagyon áll ellen, míg a gránitot szinte semmi sem bántja. Csakhogy Lászlóffy mester nem csak síremlékekben gondolkodik. Megtudom, hogy a formázás sem áll tőle messze. Bejárt a főiskolára, Nagy Lajoshoz tanulni, és további művészek nevét említi, akik nélküle nemigen tudták volna létrehozni egy-egy szép művüket. Lassacskán kikerekedik beszélgetésünk. Az óra újra kongat. A mester ismét témát vált, merthogy nem is olyan rég a családjáról kérdeztem, de aztán elkalandoztunk. Szerez még meglepetést, mert elárulja, hogy 32 esztendős koráig várt a nősülésre. Kétértelmű közbevetésemet elengedi a füle mellett, de azért elmosolyodik, jelezvén: érti. Szeretettel emlegeti 12 éves leányát és 9 éves kisfiát, és feleségét, aki kórházi gyógyszerész.

Beletúr hajába, és egy kis lelkifurdalással a hangjában mondja: áprilistól halottak napjáig még hétvégém sincs, nemhogy valamicske szabadidőm. A tél viszont csendes, akkor viszont a bevétel kevesebb – fejezi be a beszélgetést, mert momentán a dolgosabb évszakokból loptunk el egy órácskát.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 22. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése