Kovács Károly

Asztalosmester,

Nyíregyháza

szszb_04-80_kovacs_karoly.jpgKeze alatt széppé és hasznossá formálódik az egyik legősibb alapanyag, a fa. Szebbnél szebb tárgyakat ki tud hozni a fából. Keze munkáját, ügyességét elismerték Budapesten, sőt a határainkon túl is. A közelmúltban jött haza Genfből, ahol egy híres cégnek ékszerboltot rendezett be.

Dolgozik az egyháznak is, egyik-másik termékét a Műemlékvédelmi Felügyelőség munkatársai veszik át. Kereken 20 éve tanítja a szakma fogásaira, szépségeire a tanulókat. Most éppen 12 tanítványa van, mint annak volt, aki majdnem kétezer éve áll a vallás középpontjában. A Nyíregyháza-Sóstóhegyen lévő Zerge utca 22. sz. alatt a cégtábláján ez olvasható: Kovács Károly épület- és bútorasztalos mester.

Bemutatását talán kezdjük a genfi üggyel. Van egy híres svájci cég, amely hazánkban is épít, illetve létrehoz ékszerboltokat. A még üres boltot a cég képviselője átadja az asztalosmesternek, aki kompletten bebútorozza, berendezi azt. Az üvegezéssel, a tükrökkel együtt. Speciális, felelősségteljes és szép munka ez. Ilyen ékszerboltot rendezett be Budapesten, a híres kecskeméti palota előtt, Nyíregyházán és Fehérgyarmaton is. Tevékenységét elismerték a svájciak, ezért is rendelték meg nála a genfi munkát. A Zerge utcán munkatársaival kemény tölgyfából elkészítette a bútorokat, jött a kamion és irány Svájc. A helyszínen szerelte be a bútorokat, berendezéseket, és oly tökéletesen, hogy a svájci főnök figyelemre méltó jutalmat adott neki. Ami pedig az itthoni ismeretségét illeti. Két híres pesti, pontosabban országos politikusnak, néhány pesti professzornak is dolgozott. Megyénk több köztiszteletben álló személyisége szintén megrendelést adott neki.

Pár évvel ezelőtt Nyíregyházán a megyeháza dísztermét felújították. A díszes, patinás fabútorok felújítására sok-sok mester nem vállalkozott szerte e hazában. Ő elvállalta és el is végezte ezt a munkát  − közmegelégedésre. Az egyháznak hosszabb ideje dolgozik. Igényes munkát kell végezni ezen a területen is. Apagyon például felújította a parókiát. Ramocsaházán a templomba új, sajátos bútorokat készített. Az itt végzett munkájára szívesen emlékszik. Műgonddal, teljes odaadással dolgozott a ramocsaháziaknak. Kisebb kegytárgyakat, kisebb bútordarabokat már korábban is készített egyházi megrendelésre, e termékeinek jelentős részét aztán külföldre vitték.

Külön kis fejezetben kell szólni a tervezésről és a német megrendelésről. A fiával létrehozta a Nyír-Intarzia Tervező, Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti társaságot. A névjegykártyájukon ez áll: Kovács Károly és ifj. Kovács Károly épület- és bútorasztalos mesterek. A fantáziájukat felhasználva és a divat igényeit is figyelembe véve tehát terveznek is bútorokat.

Német megrendelésre megtervezték és elkészítették a „Nagymama bútorját”. Prototípus ez, s valóban a régi kort, a nagymamánk korát idézi. Itthon is eleget tesz egyedi megrendeléseknek. Egy érdekes épületbe például Z alakú konyhabútort tervezett és készített. Ez is sajátos munka volt, a javából.

Műveli a szakma minden ágát-bogát. Új épületekhez készít ajtót, ablakot, cirkalmas lépcsőfeljárót. Szépérzékre, esztétikai érzékre is szüksége van, hogy a faragott, díszes bútorok kijöjjenek a műhelyből.

A kiállítótermében gyönyörű, szép mívű szekrénysort, franciaágyat, szemet gyönyörködtető könyvállványt és esztétikus, egyedi konyhaszekrényt láttunk. Érthető, hogy szereti a szakmáját. És műveli is nap mint nap.

Nem vállalkozónak, hanem kétkezi mesternek vallja magát. Nem nyakkendősen, öltönyösen ül a műhely melletti kis irodán, többnyire munkásruha van rajta és dolgozik munkatársai, tanulói között.

Milyen is ez a Zerge utcai műhely? Édes gyantaillat lengi be, modern gépek is megtalálhatók itt a hagyományosak mellett. Van itt faesztergagép, olasz gyártmányú, sokat tudó famegmunkáló gép és a napokban vár Olaszországból egy felsőmarógépet. Ez utóbbi gépe talán egyedi berendezés lesz megyénkben.

Nem sufniban, nagyban dolgozik. A sóstóhegyi műhely ötszáz négyzetméteres. A Legyező utca 41. sz. alatt lévő műhely nyolcvan négyzetméteres, és a Szélsőbokori út 1. sz. alatt a közelmúltban épített egy nyolcszáz négyzetméter alapterületű műhelycsarnokot. Öt szakmunkástársával tesz eleget a megrendeléseknek. Persze a tanulók is gyakorolnak, segítik a termelést. A kisebbik fia szintén asztalosnak tanul a 107-esben, másodikos. A felesége segíti a vállalkozást.

Kovács Károly a közéleti munkából is kiveszi a részét. A megyei kézműves kamara elnökségének a tagja. A faipari szakosztály elnöke, az oktatási bizottság tagja. A 107-es szakmunkásképzőben az iskolaszék tagja. Húsz éve szerezte a szakmunkásbizonyítványát. Büszke rá, hogy a jó hírű Szmolnik János asztalosmesternél tanulta a szakmát.

A békebeli jó öreg mester megtanította őt a szakma minden csínjára-bínjára.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése