Budapest

Nem akárkinek lehetett a társa a sportpályán és a magánéletben Kovács Józsefné, Rózsika. Férje, Kovács József, ma élő legenda. Ő az, akit 11 évvel a halála után is nemes egyszerűséggel Bütyöknek hív a nyíregyházi közvélemény. Félmaratoni versenyt neveztek el róla. Ez a futógála nemcsak országos bajnokság, de nemzetközi viadal is lett a szabolcsi megyeszékhelyen.

Rózsikával a VIP-vendégeknek fenntartott sátor sarkában idézzük a múltat. Fellapozzuk a szabolcsi atlétika történetét, bepillanthatunk egy olyan város hétköznapjaiba, embereinek szívébe, akiket Rózsika is a férje által ismerhetett meg. A sportpályán ismerkedtek meg. A félszeg nyíregyházi atlétának a pestiek szerettek volna társaságot szervezni, hisz visszavágyott szülővárosába. Mígnem ismeretséget, barátságot, majd házasságot kötött Rózsikával, az egykori 800 méteren versenyző atlétalánnyal, és akkor lassan már elfogadta a fővárost is második otthonának.

Bütyök Nyíregyházán született 1926. március 3-án. Apja, Kovács Mihály szabóként kereste a család kenyerét, anyja, Szokolai Lídia a postán volt távírász. Noha a tanítóképzőbe kezdett járni a fiatalember, a kenyérkereset miatt elment a postához. Akkor kezdett el sportolni is. Talán a legemlékezetesebb az volt a Kovács családnak, hogy a Népstadion avatásán, az emlékezetes Kuc-versenyen 80 ezer lelkes szurkoló előtt futhatott. A sporttörténelem kiemelkedő sikerét aratta a világhírű orosz futó legyőzésével. A világon elsőként győzte le a prágai lokomotívnak becézett Emil Zatopeket. Harmincötször ölthette magára a válogatott mezét. Tizenegyszeres országos bajnok. Új országos csúccsal verte meg Vlagyimir Kucot, a szovjetek futógépét. Háromszor képviselhette hazánkat olimpián, 1952-ben Helsinkiben még csak ismerkedett a világ legjobb sportolóival. ’56-ban Melbournben a 10 ezer méteren szerzett ezüstérmével ő lett a magyarok távfutó hőse. Még 34 éves korában is rajthoz állt a római olimpián a hazai színekben.

Visszavonulása után edzősködött ’80-ig. A felesége szerint a szó igazi értelmében amatőrként élt a sportpályán, hiszen Bütyök számára az volt a természetes, hogy naponta dolgozzon és csak utána sportoljon. Ő még nem ismerte a „sportállás” fogalmát. A Goldberger festő-kikészítő gyárban termelési osztályvezető-helyettesként látta el a rábízott feladatokat. Egy fiuk született, Péter, aki közgazdász lett és jelenleg a Portolán Szállítmányozási Kft. ügyvezető igazgatója. Három unokának örülhetett, Oszkár 14 éves és elkísérte a nagymamát a nyíregyházi futófesztiválra. 9 éve lovagol, síel, de a futást monotonnak tartja. Márton 9 és Lili 3 éves. A menye Kovácsné Fehér Ágnes pedagógus, a mátyásföldi iskolában tanított.

Edzésnaplók, érmek töltik meg a fiókokat. A falak nem árulkodnak a sportsikerekről. Bütyök ugyanis nem szerette a nyilvánosságot. Kérkedésnek érezte volna saját sikereivel teletömni a lakást. Volt rá eset, hogy a győzelem utáni ünneplés elől a nézőtéren át lógott meg.

Noha tombol az indián nyár a nyíregyházi Kossuth téren, és várjuk a futókat, rég volt karácsonyok hangulatát idézi Rózsika. Férjével együtt jöttek meglátogatni a szülőket, rokonokat, barátokat. Az egykori sporttársakat, akik mindig a hátországot jelentették Bütyöknek a messzi idegenben. Mert bárhogy nézzük, 20-30-40 évvel ezelőtt még szűkebb mozgástér adatott egy sportolónak. Aki búcsút kényszerült inteni a szülőföldjének, az mintha örökre tette volna. Vállalva a felejtést is, hisz mindig jönnek újak a régiek helyébe.

De Nyíregyháza nem úgy őrzi szívében a szeretett embereket, mint azt másutt sajnos, látni. Rózsika meghatódva beszél arról a szeretetről, amellyel a hazalátogató Kovács családot itt mindig is fogadták. S még 11 esztendővel a halála után is emlegetik azok a generációk, amelyek csupán a sporttörténelemből ismerhetik eredményeit. De hűsége, a szülőváros szeretete elhozta számára azt a megbecsülést, amely nélkül sokkal nehezebb lett volna élnie. Ma, amikor az erkölcsi értékek válságáról beszélünk, jó látni és tapasztalni azt a tiszteletet, amely Nyíregyháza egykor volt híres sportolóját övezi. A közelebbi haza szeretetét pedig egyértelműen az jelzi, hogy nem pusztán Kovács urazza, hanem becenévvel illeti, így emlegeti kedves fiát. Sőt, futóversenyt nevezett el róla a szülőváros, ezt évente megrendezik és méltó emléket állítanak neki. Valahogy úgy, mint Paavo Nurminak, a szintén fenomenális futónak a finnek, Pelének a brazilok. Hisz Bütyök, vagy ahogy a nyíregyházi barátai hívták, Kuszi, élő legendává vált. Az emberi helytállásnak, a sport szeretetének, a szülőföld iránti ragaszkodásnak, hűségnek lett a mintapéldája. Olyan ember volt, akit méltán követhetnek generációk, s ma, amikor sokan szégyellik bevallani, hogy valakire felnéznek, őt bátran vállalhatják az ifjú sportolók. Csakúgy, mint egy generációval később Balczó Andrást. Ő szintén nyíregyháziként mutatta meg a világnak, hogy tőlünk is meg lehet hódítani a világcsúcsokat.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1998.)